Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - A kontárság kultusza

hatatlan. Megbecsülhetetlen a kincstárt és a nemzeti jövedelmet érő kár. Lejáratja a magyar munka becsületfct a határokon innen és túl, proletarizálja a társadalmat, növeli a belső bizalmatlanságot és a külső elzárkózást. A kongresszusok, szellemi demonstrációk, nemzetközi vásárok, drágapénzü propaganda, valamennyien hatásos eszközök, de többet beszél maga helyett a komoly magyar szellem és a szorgos magyar kéz becsületes munkája. Még a gazdasági következmények sem maradnak elszigetelten, hanem éreztetik káros hatásukat a közösség egyéb életvonatkozásaiban is. De a kontárság nemcsak gazdasági életünknek létproblémája, de alattomos ellensége egyszersmind a közmorálnak s így a társadalom erkölcsi értékszínvonalának. Közelfekvővé teszi ezt a veszélyt az, hogy a kontárok serege nemcsak a pályák önhibájukon kívüli hajótöröttéiből rekrutálódik, hanem a becsületesen kitanult munka potyautasaiból, sőt sokszor a büntetőjogilag predesztinált egyénekből is. Eltekintve — ha ugyan el lehet tekinteni — a 'kontárok erkölcsi minősítésétől és priuszától, még inkább aggodalomra ad okot az a tény, hogy a kontárság ragály jellegével bír, pedig a fennforgó okok termelik amúgyis szünetlenül a kontárokat. Ezeknek az okoknak már a puszta léte csökkenti az ellenállást a legális dolgozókban joghozkötöttségükkel szemben. A foglalkozások és élethivatások színvonala közben csökken és a társadalom bizalma is enyészik a legális és hivatást betöltő dolgozókkal szemben. Ezenkívül a kontárság létezése és eltagadhatatlan érvényesülése gondolkodóba ejti a képesítés megszerzésének útján levőket, vájjon érdemes-e további időt s pénzt áldozniok a még hiányzó ismeretek megszerzésére. A kontárok példája csábítja őket az azonnali pénzkeresés terére. Vannak olyanok, akik ha nem is mondanak le a képesítés elnyeréséről, könnyítenek lelkiismeretükön, kevésbé fárasztják magukat az ismeretek megszerzésével s főcéljuk magukat a vizsgákon átcsempészni. De még a képesítést és a jogi kellékeket megszerzett egyént is megfertőzi a kontár felelőtlenségének látta s elfordul pályája komoly vonatkozásaitól, könnyebben veszi foglalkozását, hivatását. így termelődik ki á jogi kellékekkel rendelkező címzetes orvosok, ügyvédek, tanárok, iparosok stb. kontártársadalma, mely bizonyos vonatkozásban veszedelmesebb a valódi kontárok hadánál. Bő anyagot szállítottak e kategóriákhoz — a kontáreszme diadalmas térhódításának nagyobb dicsőségére — azok a kezdeményezések, melyek az egyetemi ifjúságot a hivatásukra való készülődés rovására a politizálás túlzott üzésébe próbálták bevonni. Az egymást szülő és folyton szélesülő hullámgyürük módjára terjed a ragályfolyamat. Kialakulni próbál egy mentalitás, mely a stallumokat képesség és képesítés helyett pártjelvények szerint szeretné osztogatni, vagy hozzáférhetetlenekké tenni. Innen pedig már csak egy lépés van a kontárság előtt való leborulástól, a kontárság kultuszától. Ha a társadalom tagjaiban a disztinkció érzékének élessége elhomályosul, már pedig a kontáreszme diadalratörése e veszélyt felidézheti, ennek káros következményei aligha maradhatnak el a közéleti viszonyok terén is. A politikai élet ugyanis mindennél érzékenyebben reagál a társadalmi lét minden egyes dobbanására. Ha a kontárság kultuszának víziója kísért egy közösség gazdasági és társadalmi életében, komoly veszélyben van a Fórum is. Ha féltjük a kontárkodás dudváitól a gazdasági életet, az egyes foglalkozások szociális színvonalát, mennyire kell féltenünk a közösségi érdekeket aznk kontárkodásaitól, kiknek gondjaiba ez le van téve. Sőt, míg az életpályák gyakorlóinál jogi mércék és ténybeli kritériumok állnak, rendelkezésünkre a kontárság vagy a hivatottság eldöntésére és a kontárkodás megtorlására, addig a közéleti férfiaknál ilyen kritériumok hiányoznak. Mi biztosítékunk lehet tehát a köz funkcionáriusainak helyes kiválasztására, ha a társadalom szilárd ítélőképességét a kontárkodás elhatalmasodása elvakította? Jól meg kell ezt a szempontot mérni, különösen, mikor egy meghasonlott társadalmú és politikailag kátyúba jutott ország vezetéséről van szó. A felsorolt még várható és már részben beállott súlyos következmények erélyes gyógyítást igényelnek, míg nem késő. Annak felismerése, hogy a kontárság, legalábbis mai hatalmas felduzzadásában, főként a gazdasági válságban gyökeredzik, nem ment fel bennünket attól, hogy konkrét megnyilvánulásai ellen is a leghevesebb küzdelmet folytassuk. E küzdelemnek egyrészt egyéninek, másrészt kollektívnek kell lennie. Egyéninek abban a vonatkozásban, mert a társadalomban elszórt egyeseknek van leginkább módjukban a kontárság konkrét megnyilvánulásait észlelniük, a plénum elé vinniök s a jog és a jogos közérdek által számukra biztosított lehetőségek felhasználásával ellenük fellépniük. A kontárság betegség és ragály természetének megfelelően a baj csírájáig kell behatolni és a retorziót elkezdeni. A kollektív részét a küzdelemnek az érdekképviseletek, ,a szakmai- és társadalmi egyesületek, s főkép a reformálatlan sajtó vívják meg. Szerepük a társadalmat meggyőzni a kontáreszmék és a kontármunka haszontalanságáról, rámutatni a nemzetre kiható pusztításaira s végül, de elsősorban a kormányzatot helyesebb politikai és jogszabályi intézkedések megtételére indítani. Gazdasági nyomor és kontárságot melengető légkör, ha a belőlük kiinduló ragály leküzdésére nem a legerélyesebben lépünk fel, komoly, maradandó betegségévé tehetik a kontárságot szellemi, gazdasági, társadalmi és politikai életünknek. Az államalkotó és fenntartó egész>séges magyar közszellem öntudatával kell kiállnunk. A hatásos üldözés jelentősége túlmegy az egyes foglalkozások keretein, erjesztőjévé válik annak a hangulatnak, mely elhatározássá izmosodva nem fogja megengedni, hogy továbbra is torát ülje a kontárság a nemzeti hivatást teljesítő magyar dolgozók rovására. Újlaki László dr, TORDAY LAJOS: DALMÜVEK KÖNYVE. (Budapest, szerző kiadása, 1936. 351 oldal.) A művelt nagyközönség, számára készült ez a munka. Nagy gionddal és szeretettel, sok utánjárással, mint az előszó is közli: évekre visszamenően az összes színlapok és színházi jelentésok voltak alapjai, a számos forrásmunkán kívül. Lexikális jellegű, de mégis több annál. Általánosan tájékoztató sorai után száznégy zeneműformát ismertet, kezdve az anthcm-nél, ennél az angol egyházi műformánál, 6 végezve a zsoltárnál. Külön fejezetet, szentel a dalművek: operák s operettek fejlődésének. 1722 zenemű nevét közli, szerzőjük főbb adatainak feltüntetésével. Majd még számos adatszerűség egészíti ki ez összeállítást. A munka megítélését illetően a címet: Dalművek könyive, nem a legszerencsésebbnek tartjuk, miután ezt az önmaga által szabott szűkítést minden irányban széttöri, s sokkal többet ad, mint e cím. Különösen a zeneműformáról szóló része értékkel bíró, s maga is önálló műnek kívánkozik. Egyéb részei is gazdagítják zenei irodalmunkat; a munka nagy adaléktárával alapvető forrása lesz későbbi idők zenetörténészeinek. (g.) 45