Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - A kontárság kultusza

A kontárság kultusza Foglalkozás, hivatás jogosult és jogosulatlan űzése (kontárság) egyidőben született magzatai ugyanazon anyának. Miként a szülők sem tudják egyformán szeretni valamennyi gyermeküket, s egyiknek akaratlanul is többet juttatnak, mint a másiknak, azonképpen e két iker sem egyenlő módon veszi ki gyermeki részét a szülői dédelgetésből, gondoskodásból. Az elsőnek mostoha sors jutott ki, noha lélekből lelkedzett édes gyermek. Útja a Trianon utáni legális dolgozó verejtékes küzdelme, podgyászában a megélhetés gondjaival, a megszaporodott közigazgatási kötelezettségek és adóterhek emberfeletti súlyával. A másiknak, a voltaképpeni kakukfiókának nem nyomják vállait állampolgári és korporatív terhek, sőt ellenkezőleg, a felelőtlenség léggömbje emeli magasba, miközben a mindenható közönség könnyű sikerek útját nyitja meg előtte. »Se non é verő, é ben trovato« — s a keserű iróniáért nem róhat meg bennünket senki. Tény, hogy a szellemi és fizikai munka legális gyakorlóinak és a foglalkozások, hivatások kalózainak a közönség meghódításáért folytatott küzdelmében a kontár kedvezőbb feltételekkel áll ki. A viadalt, sajnos, nem mindig nemzetgazdasági szempontok, jogi megfontolások, erkölcsi érvek, egyéni megbízhatóság, jobb portéka — hanem a tiszteletdíjnak, vagy az árnak olcsóbb vagy drágább volta dönti el. Már a kontár olcsóbb munkát tud nyújtani. Képzettségének hiánya folytán kisebb saját, közterhek nem viselésének révén alacsonyabb munkája termelési költsége, melyet — annak érdekében, hogy olcsóbb tudjon lenni — még jobban redukálni tud annak folytán, hogy szellemének, izmainak egy-egy termékére az átlagosnál kevesebb energiát szentel, illetve silányabb termelési eszközöket használ fel. Ilymódon többet is tud »termelni«, mozgékonyabb s többet tehet saját maga népszerűsítésére. A szellemi és fizikai kontár a fősúlyt a formára, a külsőre helyezi, mely egy hangzatos olcsó »filléres« árral felbokrétázva, könnyen lépre tudja csalni az átlagközönséget. A kontárnál nem lelkiismereti kérdés, hogy a hivatásbeli és üzleti etika, sőt a tágan vett emberi tisztesség mily elveinek csorbításával szerzi feleit, milyen szemfényvesztő módon húzza ki zsebükből filléres munkadíját. Őt az esetleges következmények nem rettentik, neki nincs vesztenivalója. Vesztenivalójuk csak a szellemileg mély meggyőződésüeknek, valamint az irodát, rendelőt, üzletet, műhelyt fenntartó, munkáskezeket foglalkoztató, tőkét invesztáló legális dolgozóknak van. őket szorítja ki és létükben veszélyezteti a folytonosan jobban és jobban elharapódzó kontárveszedelem. A világháború a kezdőpontja annak a folyamatnak, mely napjainkban már a foglalkozások és hivatások valóságos anarchiájára vezetett, mintegy reakciójakép a liberális eszme túlfeszítésének. A »laissez faire-laissez aller« elve az egyéni érvényesülést mindennél előbbrevalónak tartotta s szemet húnyt, vagy talán mondjuk úgy, a nagy fejlődésben nem vette észre a határsértéseket a foglalkozások, hivatások terén. Jelentős tényezője volt ennek az is, hogy a teljeshatárú országban gazdasági virágzás volt és néhány betolakodott kontár nem tudta felborítani egy-egy szakma egyensúlyát. A »kontáreszme« kifejlődését előmozdította még az, hogy a társadalmi és gazdasági fejlődés foglalkozásbeli differenciálódásokat idézett elő, olyfokban, hogy még a jóhiszemű is könnyen áttévedhetett olyan területre, ahová passzusa már nem szólt. Ebben a légkörben csapott le a világháború, amelyben előállott új helyzet szükségszerű folyománykép még kevésbé tisztelte a tilalomfákat. A hadbavonultak helyét ifjoncokkal és más pályákról kölcsönkért, sokszor szakértelem teljes híján levő untauglichokkal töltötték be. Betetőzte a kontárkérdésnek ilyen nem kívánatos alakulását az országcsonkítás. Az elszakított területek ideözönlött magyarjait el kellett helyezni, nem volt idő és mód a szakértelem és a képesség vizsgálatára. A háborúból hazatérő félbemaradt exisztenciáknak, korosabban és megtörten, se idejük, se módjuk nem volt tanulmányaik befejezésére. A forradalmak után érdem jutalmazás volt a jelszó s nem rátermettség. Nagy kerítője volt a kontárságnak a kedvező konjunktúra, mely ezreket csábított el tanult munkájuk helyétől s vont be a könnyebb kereseti lehetőségek bűvkörébe. A konjunktúra leáldozása megint a kontárság malmára hajtotta a vizet, mert a válságban elbukott egyedek tanult pályájukról kiszorulva, más, számukra idegen hivatások és foglalkozások területén keresték boldogulásukat. Kezdve a politikai álapostoloktól és dilettáns művészektől, a kuruzslókon és a zugirászokon keresztül az ipari kontárokig ma már se szeri se száma a hivatások és foglalkozások kalózainak. A különbség köztük mindössze annyi, hogy az állam és a társadalom e paraziták közül egyesek üzelmeivel szemben érzékenyebben reagál, mint másokéval szemben. Egyiknél megelégszik közömbössége nyilvánításával, a másikat megbélyegzi, a harmadikat egyszerűen eltiltja a jogosulatlan működéstől és így tovább, de végül akad olyan is, akit fegyhájzba küld. Fokozza a helyzet elmérgesedését az, hogy manapság csaknem valamennyi foglalkozási ág túl van zsúfolva. S minden intézkedés, amely az utóbbi jelenség ellen orvoslást próbál nyújtani, a kontárság tekintetében további rosszabbodást eredményez. Az önkéntelen védekezés legegyszerűbb módja az illető pályán való működhetés általános és jogi feltételeinek megszigorítása. Ámde, aki összeköttetés, fokozottabb teljesítőképesség vagy anyagi készség hiányában leszorul pályája szükreszabott útjáról, kontárrá lesz. A kamarai tagdíját megfizetni nem tudó orvost, ügyvédet, mérnököt törlik a kamarából és ezzel máris kontárrá teszik. Az adók terhével megbirkózni nemtudó kézműves visszaadja iparigazolványát, hogy megszabaduljon az adózástól. Nem rendelkezvén az iparűzésre feljogosító iparigazolvánnyal, kontárnak minősül. így ritkítja a mindent letipró gazdasági válság az egészséges gazdasági egyedek sorait és termeli ki a kontárokat, persze leggyakrabban az ipari kontárokat. A krízis ebben a vonatkozásban az iparosságnak okozta a legtöbb sérelmet, mert a szellemi pályákról lesodródó intelligencia az ipari pályák felé özönlik. A válság a kontárság melegágya. Mindez azt jelenti, hogy voltaképpen nem érünk el célt, ha egy, két, tíz, száz kontárt lehetetlenné teszünk, mert a mindig szélesebb sugárban buzogó forrás, a szellemi és gazdasági válság, helyükbe más százakat tesz kontárrá s zúdít rá a munkának és munkából élők társadalmára. Ekkép megszűnt a kontárkérdés kizárólag szociálpolitikai bántó tünet lenni, kenyérproblémává súlyosult. Kontárság tulajdonképpen mindig volt, még a gazdasági virágzás idején is burjánzott, de ilyen vakmerővé, éleskörművé és elterjedetté, mint amilyen manapság, főleg a gazdasági nyomor tette. A kontárság pusztítása nemzeti értékeinkben belát44