Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - Magyarírtás Romániában. Névcsonkítás, névelemzés, nyelvhasználat

tájú országok versenyében, mint inkább abban látják, hogy Németország, amelynek kivitele nagyrészben ezekbe az államokba irányult, a nehezebb elhelyezési lehetőségek folytán innen részben kiszorul, úgyhogy kénytelen lesz újabb piacokat felkutatni, illetve azokon a piacokon, amelyekre eddig kisebb súlyt vetett, fokozttubb exporttevékenységet kifejteni. Már pedig ismeretes Németországnak exportpolitikája, nevezetesen az, hogy kivitelét nagy összegekkel premizálja és így oly alacsony áron képes áruit ajánlani, hogy ez az exportáló államok között éles versenyt fog támasztani és a magyar kivitelt is veszélyeztetni fogja. A külföldi valuták devalvációjának a magyar külkereskedelemre gyakorolt hatását abban foglalhatjuk össze, hogy ez egyfelől a már kiszállított, de még ki nem fizetett áruknál átmenetileg tényleges veszteségeket okozott, a kivitel jövőbeni alakulását illetően pedig elsősorban iparcikk kivitelünket érintette, miután a mezőgazdasági termékeknél a világpiaci árak jutnak érvényre, másfelől pedig a behozatalnál jelentett ugyan valamelyes nyereséget, az ipar számára azonban itt is kedvezőtlen a helyzet, mert a nyersanyagárak, melyeknél szintén a világpiaci áralakulás érvényesül, nem csökkentek. Ezeket a nehézségeket, valamint a külföldi államok versenyét megfelelő kereskedelmi szerződések kötésével, továbbá olyan módon lehet ellensúlyozni, hogy a felárak megállapítása a devalválás következtében előállott új helyzet mérlegelésével történik. Remélhető, hogy ezeknek a szempontoknak figyelembevételével a magyar kivitel elé komoly akadályok gördülni nem fognak és hogy sikerülni fog az átmeneti nehézségek leküzdésével külföldi exportpiacainkon eddigi pozíciónkat megtartani. Csernefalvi Pál. X Magyarírtás Romániában Névcsonkítás, névelemzés, nyelvhasználat Köztudomású, hogy Romániában a családi név használatának jogát és szabadságát is igyekeznek elkobozni a magyarságtól. Pedig nincs helye az erőszaknak, a rábeszélésnek, de legkevésbé a megtorlásnak az olyan egyénekkel szemben, akik állampolgári kötelességeik hűséges ellátása mellett ragaszkodnak ősi családi nevükhöz. Egészen elítélendő az ilyen politika, súlyos megsértése a kisebbségek önérzetének, akiket állami állásokba amúgy sem engednek be, mégis kényszerítik őket nevüknek megváltoztatására, vagy pedig a magyar családneveket a hatóságok helytelen ortografiával Íratják, hogy mintegy megbélyegzésként fenntartsák a névben kifejezésre jutó különbséget. Akár beolvasztás, akár elkülönítés a célja, egyformán súlyosan elítélendő mindkét eljárás, amely változatlan erővel folytatja hadjáratát a magyar családnevek ellen, annak ellenére, hogy az 1936 április 8-i hivatalos lapban közölt és Károly román király által szentesített új törvény szabályozza a családi név védelmét és megváltoztathatatlanságát, amely szerint a családi név »mindenkinek elévülhetetlen és elidegeníthetetlen joga.« Tehát akár az asszimiláció elvén kényszerítik a kisebbségeket családi neveik megváltoztatására, akár a disszimilációs politika alapján az állami hatóságok és anyakönyvi hivatalok változtatják meg önkényesen a magyar hangzású neveket, vagy betűvel, írásjellel kiforgatják a nevet abból a nemzeti jellegéből, amelyet az viselőjének adni kíván — egyformán törvénybeütköző és azzal merőben ellenkező eljárást alkalmaznak. A megindult adatgyűjtés igen szomorú helyzetet tár elénk és igazolja, hogy az anyakönyvvezetők már eddig is a legnagyobb önkényességgel jártak el és a székely, magyar, szász és sváb lakosság ezreinek neveit román fonetikával írják be a születések és házasságok bevezetése alkalmából. Súlyos jogfosztás és hamisítás ez, különösen, ha figyelembevesszük, hogy népszámlálások és egyéb statisztikai összeírások alkalmával, — mivel Romániában nincsen külön megállapítás arra nézve, hogy az állampolgárok nemzetiségét mi határozza meg — az anyanyelv és a nemzetiségi hovatartozóság rovatában a családnevet veszik alapul. A helytelenül leírt nevek aztán természetesen hamis statisztikákat eredményeznek. Különösen súlyos következményekkel jár az iskolai beiratásoknál az elrománosított név és sok esetben színmagyar és más kisebbségi nemzetiségű gyermekek kényszerülnek ilyen alapon román iskolába. Gyárfás Elemér dr. magyarpárti szenátor szólalt fel legutóbb ebben az ügyben a román szenátusban és követelte, hogy vegyék fel a törvénybe a családnevek helyes leírásának védelmét és kérte egy ilyirányú rendeletnek az anyakönyvi hivatalok számára való közrebocsátását. Sajnos az elkészült líj törvény ilyen irányban mégsem intézkedik és így a magyarpárti szenátornak meg kellett elégednie azzal, hogy felhívást intézett a szülőkhöz és lelkipásztorokhoz, hogy pontosan ellenőrizzék a nevek anyakönyvbe való beírását, mert ehhez már törvénybiztosította joguk is megvan és a törvény 10. §-nak C pontja még azt is kimondja, hogy a nem román hangzású családi nevek, ha egyébként ezek megváltoztatása valamilyen jogos indokból szükségessé válik, ismét csal,- nem romái) hangzású névre változtatható. Midőn Willer József magyarpárti képviselő is kilógassál élt ebben a/, ügyben, a kamara bizottsági ülésen, azt a választ kapta, hogy a hatóságok csupán az elmagyarosodott nevek visszarománosítását szorgalmazzák — és különben is — válaszolt Pop Valér igazságügyminiszter, az érdekeltek esetenként jogorvoslattal élhetnek. Willer dr. ezekután okmányokat tett a kamara asztalára, amelyekben Kis, mint Chis, Nagy, mint Naghi, Kovács, mint Covaciu, Keresztes, mint Cherestesiu szerepelnek. Ugyanez időben Gocian Aurél tanár előadásokat tartott erdélyi városokban, amelyekben a székelység és a románság viszonyáról beszélt. Kifejtette, hogy az ötszázezer székely közül háromszázezer román eredetű. Kiadta a jelszót, hogy ezeket az »elmagyaroso41