Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - Szomorú mozaik a birtokpolitika közelségéből

selőtől, nem is a bérbeadót kívánják befolyásolni abban, hogy melyik birtoklását adja el, hanem rejtett gyűlölettel a »Nagy Kulak« személye ellen fordul ;i beadvány. »Jött-ment, zsíros paraszt, nem magyar« ezek az érvek. Másnap már hallhatók is ezek, de mindennél többet mond a megjegyzés nélküli pillantás, amellyel ezt a »Kulak« magának elkönyveli. Jönnek a prepozíciók: többet fizetünk, megvásároljnk és mikor mindez sem használ, jönnek a négyszemközti beszélgetések, képtelen ajánlatok. Megkörnyékezés, azután a rezignált vállrándítás. Nézzük hát, kinek is kell a föld a jövőre is? A 33 ember közül 3 önként lemond. Miért? 2 jobb elhelyezkedést talál, városba vonul, ahol majd egyszer nyugdíjat kap. A harmadik megindító módon adja elő, a családi halálesetet okul. Hamarosan kisül ugyan, hogy az elhalt asszony dolgozott a hánom gyerekre és férjére, most nincs aki a férfit ösztökélje, inkább nem kell semmi. Szerződünk. Megvolt a nagy vizsga, ki hogy gazdálkodott, ki hogy fizetett. Délelőtt a helyszínen láttuk az érdekelteket, amint meglepő ékesszólással igyekeztek visszaadni a földnek élőszóban, azt, amit táperőutánpótlás hiánya címén elvontak tőle. Ez természetesen céltalan, a kérdés roppant egyszerű. Állat nincs, ugyan miből lehetne utánpótolni. A bérhátralékra is ezer magyarázat akad: rossz termés, jégverés, temetésre kellett, gyereknek kórházra a pénz. Elfogadható, szociális szempontból honorálandó mentség annyi akad, hogy szinte csuda, hogy egy fillér is befolyt. Mégis akad egy a 33 közül, aki egy nappal sem késett, a 20 holdján, 8 számos állatja van, tarlói lebuktatva, ö a megbízható bérlő és az ideális gazda. Aláírásra még sem jelentkezik, jóllehet tegnap, pénteken, még az egyik kilépő bérlő földjét is igényelte, a legjobb reményekkel. Érthetetlen. De hamar kitudódik ez is: szombatos. Ilyenkor nem ír alá, sőt lemond a bérletről anélkül, hogy kényszerítenék. Nyomban akad más, aki eddig nem volt bérlő, de rövidesen kitudódik, hogy bár valamikor koldusszegényen jött ide, másfél óv óta a 33 bérlőből él, tejfeldolgozó üzeme révén. Tőke nélkül kezdett, a helyiséget Blum úr adta, a kezdőtékét Blum úr kölcsönözte és most ugyancsak ő interveniál, hogy a tejesember bérletet kapjon. A bérlőjelölt garanciákat is tud állítani, még pedig anyagiakban. Élénk, zömök, símamodorú magyar. A bérletosztás folyik, még mindig van szabad terület, kinek kell? Természetesen a jó bérlök vannak előnyben. Az, aki 10 holdat bérel, egy lova van és rokkantdíja, nem vállalkozik. Nem ér rá, tudniillik egyenletesebb megélhetést talál a segédkerülői munkájából. Jelentkezik a legnagyobb, 60 holdas bérlő, a sorbanálló bérlőtársaság néma, megjegyzés nincs, vészes csönd kíséri a vakmerő ajánlkozást, de kimondatlanul érezni, a szemek villanásán látni, a hangulatot. Nyomban akad 3 másik vállalkozó. Fölületes elbírálás, haszonbérszámla vizsgálat: övék a föld. Ilyen módszer mellett többen is jogot formálnak. Hasztalanul az ellenvetés, hogy hátralékban van, hogy nincs igája, ereje. Magabízó, elszánt szemvillanás, amely a lehetetlenre is vállalkozik, siet bizonyítékot, garanciát nyújtani a sikerhez. Jön a leszámolás. 33 közül 32 hibátlanul, pontosan mondja be fejből számlája egyenlegét, a 33-ik nyugodt, fölényes arccal jelenti ki, hogy nem tartozik, már háromnegyedévé mindent lefizetett. Igaz, hogy a nyugta aláírója már csak a mennyei törvényszék előtt tehet tanúságot, igaz, hogy a nyugta évdátumán is többféle írás ismerhető fel, igaz, hogy a mi gépkönyvelésünk tévedni nem szokott, az állítás mégis határozott, nyugodt és fölényes. Tökéletes jogi magyarázattal szolgál: a nyugta aláírójának tiszta pouvoirja volt, soha elszámolási differenciát vele szemben nem találtak. S bár a szombatos kivételiével mindenki hátralékban van, Kovács nevű nyugtás magyarunk nyugodt tekintettel állja a keresztkérdéseket. Hajlandó perre menni. Egyegy elfojtott sóhaj, félrekapott arcok, az aratástól, csépléstől megviselt társaságion a rossz istállólámpa fényénél tudatlanná merevített arcvonások rejtett szimpátiát takarnak és némi irigységet is a vállalkozó szellem remélt .sikere láttán. A vad szik hazáját forgatja elénk a gyakorlati birtokpolitika színpada, a cserzettbőrű, fekete, kemény és száraz magyarok mesgyéjét, a főnévbőség hazáját, ahol mindent tőszóval jelöl a magyar. Egy agyonszanált nagybirtok, a nagy zsellér község távoli határán, szikes úton, 15 km, melyet most könnyedón vesz a falu egyetlen bérautójaként tisztelt, öreg Steyr. Mire a pora feltűnik, felkászálódik a tempós társaság az árokpartról, és az utolsó kipuffogások már a poros csizmákat érik. Felesibérlők, régebben nincstelenek, még egy háborúelőtti földhözjuttatás alanyai, de már egy sem mezítlábas. Tanyások, ki cserép, ki szalmatetővel. Paroláznak, simák, udvariasok, olyan frazeológiával, mint egy reggeli vezércikk: alkalmi egyesülés minden előre várt kérdésünkre, uni sono tudnak állást foglalni, de minden új kérdés, a legkisebb előre meg nem beszélt újdonság már zavart, összenézést teremt. Outsider világért nem akad közöttük, mind összetartoznak. Hosszú az alkú ós kínos, új bérletről van szó. Világosan kioktatnak, arra, hogy övék a döntő szó, mert nincs ember a föld hátán, aki 150 holdat kibérelné, csak ők, mert hisz ki jönne, erre a madár nem járta vidékre? A bérösszegben merev az álláspontjuk. A mellékszolgáltatásoknál külön-külön — betanult szereposztással — lefelé alkusznak. Kitűnő taktikával szállítják le a lehetőségeket, és ahogy a lehetőségek szállnak, úgy szálkásodik a modor, úgy emelkedik a hang és úgy növekednek az igények. De jön az ellen-adut. Nem meglepő, várták. Akkor már eltűnik a diplomata modor, a nagyságos, sőt időnként méltóságos úrból »uram«, »maga« lesz" és ismét előkerülnek a vezércikkfrázisok, ezúttal már követelő formában, hogy hiszen úgysem kaphatja meg más. A fifika nem tökéletes, az adüt, a Steyr mélyében lapul, s mikor előlép, a íbérösszeg hirtelen 30%-kai emelkedik. Finálé: nem remélt bér, nem remélt szolgáltatások, csak egy nincs: haszonbér-előleg, mert ez tényleg nincs. Oka világos: az idei jó termést elvitte a kétéves rossz, meg a kamat, az akcióvetőmag, az adóhátralék. Végére még marad egy kis meglepetés. A városi úrnak — hisz a szerződés még nem kész és sok apró előnyt lehet még biztosítani! — egy csomó tanyai kedvesség, amely részben kotkodácsol, részben aggodalmat okoz a sofőrnek, mert a faluban nincsen puceráj. Ezt egy ügyetlenebbre kell visszaerőszakolni, mert gazdája nem akad. Itt is hamar adódik a magyarázat, az egyik bérlő beül velem a kocsiba és elmondja, hogy szokás ez náluk és így minden rendszerint sikerül. Mindezt szemhunyorítás nélkül, mint természetes dolgot hallani: »a kerék is jobban foroy— kul imásszak. Példákat is mond nevekkel, helyi előkelőségek címeiivei, mindezt könnyed, társai32