Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - Emlékünnep és választójogi ankét a Deák Ferenc Társaságban. Bethlen István nagyjelentőségű megnyilatkozása - Egyed István emlékbeszéde

előtt; vájjon mikor jön e] egy új Deák, aki bennünket ebben a perben győzelemre visz. És amint így magunk elé vetítjük Deák müveit, megjelenik előttünk az ő gigantikus alakja. Szerényen, igénytelenül, hisz sohasem keresett hivatalt, jutalmat, vagy kitüntetést, sőt még a királyi fénykép keretét is visszaküldte királyának. Az erkölcs fölénye sugárzik belőle, aki semmiféle rábeszélésre nem volt hajlandó elfogadni olyan követi megbízást, amelynek adása körül ízlését sértő események történtek. Az igazság és a jog hőse jár ma itt közöttünk; vájjon megértő lelkekre talál-e? Azt hiszem alig lehet kor, amelyben inkább szükség lenne az ő irányítására, mint éppen ma. Olyan időket élünk, amelyben a törvényesség tisztelete az egész világon válságba jutott; a jog eszméje elhomályosult és milliók vallják, hogy rajtuk csak diktatúra segíthet. Elveszett a hit a szabadságban s még az ifjúság egy része is talán azt tartaná ideálisnak, hogy valamely falanszteisrendszer • alkatrésze legyen. Gyakran kerülnek kezünkbe olyan reformprogrammok, amelyek törvénytelen módokon akarnak életbeléptetni alkotmányunkkal ellentétes új rendszereket. A magyar ifjúság szent hagyományai inkább emlékek, mint élő erők. Sokszor gondolkoztam azon, hogy mit jelent ez a kifejezés: alkotmányhüség. Jelenti minden esetre, hogy jelenlegi alkotmányunk érvényét elismei'jük és annaJk megváltoztatására csak törvényes eszközökkel törekszünk. Ilyen értelemben tesz esküt az alkotmányra államfő és tisztviselő; ilyen értelmű alkotmányhűségre van kötelezve az összeférhetetlenség súlyával az országgyűlés tagja (1925 : XXVI. tc. 180. §) és büntető szankcióval is minden állampolgár, (1878 : V. tc. 127. §). Az alkotmányhűség erkölcsi fogalma azonban ezzel nincs kimerítve; hisz törvényes úton a legradikálisabb, alkotmányunkkal homlokegyenest ellentétes reformok is megvalósíthatók. A mi szemünkben az alkotmányhűség a törvényes tartalomnál sokkal több; jelent ragaszkodást alkotmányunk szelleméhez, az államformához, a nemzet szabadságához, vagyis az alkotmányossághoz és önkormányzathoz, az alkotmánybiztosítékhoz és ezek közt különösen a független közjogi bíráskodáshoz. Az alkotmány hűség jelenti, hogy alkotmányunkat ősi intézményeink szellemében akarjuk tovább építeni ; mihelyt lehetséges, a világháború alatt és után szükségessé vált kivételes rendelkezéseket visszafejlesztjük és Szent István koronájának fényét visszaállítjuk. Az alkotmányhűség jelenti a törekvést az ország területi integritására. Az alkotmányhűsiág tehát a magyar programm; ez a mi hungar izmusunk, amelyet nem engedhetünk visszaszorítani semmiféle idegen, alkotmányellenes eszmeáramlatok kedvéért. Kedves Barátaim! Az a nemzet, amely a törvényesség és alkotmányos szabadság zászlaját annyi ideig fennen lobogtatá, nem lehet hűtlen szent hagyományaihoz; amiért annyit küzdöttünk és szenvedtünk, azt nem dobhatjuk el átmeneti jelentőségű idegen eszmék kedvéért. Alkotmányunik nemcsak ruha, amelyet könnyen lehet cserélni, de nemzetünk életformája, amelyet évszázadok viharai között a saját külön egyéniségéhez szabott. És vájjon a mai reformelgondolások meggyőzőbbek-e, mint őseink egyöntetű állásfoglása századodon át; lehet-e magyarabb a mai nemzedék, mint minden elődje együttvéve. Nem, Uraim, alkotmányunkban a magyarság lelke él; ezt a leket öljük meg, ha erőszakos kezekkel nyúlunk az alkotmányhoz. Hűség az alkotmányhoz annyi, mint magyarnak lenni. Deák szelleme int felénk: Barátaim, legyünk magyarok! Szűnni nem akaró éljenzés és taps fogadta Egyed István magasszárnyalású emlékbeszédét. Ezután Fábián Dániel a Nemzeti Radikális Párl nevében szólalt fel: Nemzedékünk valóságos kísérleti alanya volt a század nagy eszme/harcainak. A mi »átmeneti korszakunk« hosszú társadalmi fejlődés részlete. Látjuk az átalakulás lehetőségeit és valószínűségeit. Azt is bizonyosan tudjuk, hogy a technika gyors iialadása, a világgazdaság válsága folytán előállott politikai és társadalomgazdasági átalakulások lényegesen meggyorsították az egész világ társadalmi, kulturális és gazdasági fejlődését. Korunk harcos eszméi, melyek mint egymást kizáró, egymással szembenállók jelentkeznek: »rendszabadsag, többségi elv, tekintéiyelv, kollektivizmus-indivddualizmus, nemzeti eszme-népeket összefogó viiágeszmék, a történeteim tanúsága szerint egy magasabb szintézis, egyensúlyi állapot előkészítői és megalapozói. Legvilágosabban látjuk ezt az individualizmus és kollektivizmus harcában. A gazdasági élet állami irányitás nélkül époly elképzelhetetlen, mint az individualizmus kipusztítása, amit a kollektivista irányok egynéhánya képvisel ós követel. A megoldandó kérdések, — bár vannak köztünk árnyalatbeli eltérések — mindnyájunk előtt egyformán világosak. A legfontosabb kérdés, hot/g a magyar társadalom esedékes és kikerülhetetlen szociális megújhodása milyen úton vihető végre egyrészt a történelmi értékeli és eredményei,- ál mentésé tel, másrészt népi erői; legkíméletesebb felhasználásával. A másik: hogy melyik társadalmi réteg vállalkozzék a reform, végrehajtására. Önmagunkat s az egész magyar maitat tagadnák meg, ha nem az értelmiségi középosztály elhivatását hangsúlyoznánk első sorban. A lázadó elkeseredés romboló ösztöneivel szemben meg kell találnunk a kultúra, szociális felelősség, épilő akarat, a magyar múti talajában gyökerező alkotó szociális szándékot. Éppen nekem kötelességem hangsúlyoznom, ki közelről ismerte meg a proletár tömegmozgalmakat, hogy azelkeseredés vak ösztöneit le kelt csapolni nagyvonalú szociális politikával, mélyreható, mindenkire kiterjedő tömegnevelő tevékenységgel, mert a vak ösztön, az elnyomás reflexei nem tudnak szerves ei'őkké válni. Az a társadalom, amelyben ezeket az erőket nem helyesen pusztítják ki, a népi értékek átmentésével, hanem a tömegösztönök korlátlan kiélésének, a kultúra és szabadság tagadásának szellemében, ott ezek pusztító hatásai mindemkor érvényesülhetnek. A sötétség ellen világosságot! A proletár lázadás ellen a polgáriasult tömegkultúrát csakis a szellemi igények és szükségletek magasabbrendű kielégítése az egyetlen helyes út, a bolsevizmls elleni védekezésnek- ez az egyetlen hatásos módja. A mi politikai életünk is nagy átalakulások mikéntje előtt torpan meg e hónapokban. Már most milyen módszer alapján képzeljük el társadalmunk elodázhatatlan szociális átszervezését? Mikor itt mi most leszögezzük álláspontunkat a: általános és titkos választójog mellett, abban a tudatban tesszük, hogy nem találhatunk fel holmi mindenre alkalmas »panaeea magná«-t, de, igenis közéletünk elodázhatatlan és kikerülhetetlen követelményét! Tegyük fel, hogy a demokráciák kiélhetik ós kiélik magukat. Legyen igaz, hogy a demokrácia kultúrformáló erői is kiapadhatnak. Ahol ez megtörtént, ott történelmi és szociológiai szemmel nézve, meg lehet a létjogosultsága egy ellentétes rendszer kialakulásának. Azonban kérdezzem, vólt-e nálunk demokrácia.'! Milyen mértékben é-He az ki magát?! Hogyan pusztultak el életet, társadalmat, tömegeket átformáló eleven erői?! Nálunk sokan örülnek egyes külföldi demokráciák bukásának, de nincs egy szavuk a demokráciák alkotásáról. Ha mindenütt csődöt mondott volna is a szabadság, az egyén és tömeg politikai felelősség tudata, az eszmék szabad megvitatásának lehetősége, lehel-e büntetlenül a magyarságot, mely a világ egyik legindividuá4