Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - Emlékünnep és választójogi ankét a Deák Ferenc Társaságban. Bethlen István nagyjelentőségű megnyilatkozása - Egyed István emlékbeszéde

ságot mindig meg kell mondani; »hiszen minden percet, amelyben a hasznos igazságot kimondani késünk, a hazánk elveszett ideje«. ö maga sohasem taktikázott, mindig nyíltan megmondta az igazságot a nemzetnek, ha nem is legyezgette hiúságát, de épúgy a hatalomnak, ha ez kockázattal is járt. A jog és igazság tiszteletéből folyik a törvényesség kultusza. Megbélyegzi a törvénytelenséget, akár erőszak formájában jelentkezik, akár az oipportunitás látszatába öltözik; szembeszáll mindig a joglemondással és tántoríthatatlan híve a jogfenntartásnaik. Ezért mondja: »Nemzeti jussaink védelmére, legyen bár szokás, vagy írott törvény alapjok, legbiztosabb eszköz mindenkor, ha legelső sértésüknél tüstént felemeljük szavunkat, mert a sértésnek néma elnézése legszentebb igazainkra is káros befolyású lehet«. Híresek az 1861. évi második felirat befejező sorai: »Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szei-encse ismét visszahozhatják; de amiről a nemzet félve szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges*. Az abszolutizmus idejében ő tartotta a hitet a jövőben s úgy felirataiban, mint Lustkandl könyvéről írott bírálatában állhatatosan védi a magyar alkotmányos álláspontot. De Deák törvényessége nem jelenti a régi magyar jognak" a megmerevedését, hanem a jogfolytonosság szellemében azt, hogy a haladás csakis törvényes úton történhetik. A reformkorszaknaik ő volt egyik vezéralakja, s igazán nem lehet mondani róla, hogy görcsösen ragaszkodott volna elavult jogtételekhez. De a haladást csak törvényes úton látta keresztülvihetőnek és ezért tulajdonított oly nagy fontoságot a negyvennyolcas törvények visszaállításának. Deák beszédeinek és írásainak állandóan visszatérő alapgondolata az alkotmányos szabadság. »Csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot adni.« »Csak ott erős a polgári szabadság, ahol minden polgár védi azt, mint köztulajdonát.« »Az elnyomás csak gyávaságot szül, csak a szabadság boldogító érzése képes független elhatározást ébreszteni a szabad polgárok keblében.« »Kettőt mentsünk meg, nemzetségünket és az alkotmányos szabadság iránti érzelmünket. Ha ezek megmaradnak, akkor — írja Fáiknak az elnyomás korszakában — kedvező pillanatban egy tollvonással lehet helyreállítani a magyar alkotmányt és huszonnégy óra alatt lehet szabad alkotmányos államunk; holott ha a népből kihalt az érzék ezen legmagasabb javak iránt, sem a sors kedvezése, sem az uralkodó kegyelme nem adhatja nekünk vissza az alkotmányos szabadságot.« Felirati javaslatai alkotmányos szabadság rendszerének valóságos evangéliumai. Az alkotmányhüség jellemzi Deák egész közéleti tevékenységét. 1833 május 1-én jelent meg, mint Zala megye követe az országgyűlésen. Ettől kezdve 1873 november 10-én tartott utolsó parlementi felszólalásáig, tehát több mint négy évtizeden át rövid megszakításokkal vezetője volt nemzetének. A régi rendi alkotmány romjain újkori államelméletet teremtett; ennek az új államelméletnek, a parlementáris kormány kialakításának ő volt a tanító mestere. Ő vezette be az alkotmányosságtól elszokott, vagy azt még nem ismert nemzedéket az országgyűlési életbe és alkotmányos kormányzatba. Mindenben az ő tanácsát kiérték és követték; bámulatos törvényismeretével, teljes történeti felkészültségével s európai műveltségével mindig irányt tudott mutatni; az ő közreműködésével a legnehezebb kérdések is könynyen oldódtak meg. Deák működésének hallatlan értékét minden kormány elismerte. Még a reformkor másik kát gigászi alakja: Széchenyi és Kossuth sem tudták kivonni magukat hatása alól. Kossuth Deákot a hatvanas évek elején mint a törvényesség emberét jellemzi, aki a nemzet jogait mindig férfiasan megvédte. Széchenyi pedig az 1839—40. évi orzsággyűlés berekesztésekor állítólag a bibliai kősziklára voi átkozó latin mondással üdvözölte. Lehet, hogy ez csak adoma, de kétségtelen, hogy Deák személye gránitszikla volt, amelyre lehetett építeni a magyar jövendőt. Széchenyi és Kossuth sokban más célokat tűztek ki és más utakat jártak; ez utak azonban nagy veszélyekkel voltak terhesek és sok kockázatot jelentettek. A nemzet részére Deák útja bizonyult a legbiztosabbnak, mert ez az út vezetett a 67-es kiegyeziás révén hazánk boldogabb korszakához. Az államférfi legnagyobb elismerése a siker és Deáknak a történelem ezt az elismerést adta meg. Deák nagy jelentőségét talán csak Verböczyéhez lehet hasonlítani. Verbőczy a maga kivételes nagy tehetségével a XVI. század elején rendszerbe foglalta a középkori magyar jogtételeit; Tripartituma a magyarság bibliája lett. Az isteni gondviselés talán azért adta Verbőczyt nekünk, mert tudta, hogy a nemzetnek a megpróbáltatás hosszú századai alatt, a szétdaraboltság és elnyomás korszakában szüksége lesz egy jogkönyvre, amely a szétszórtakat összefogja, a gyöngéket megerősíti, amely a magyar nemzetnek becsfülést és a magyar jognak tiszteletet hoz. Fegyverrel és a törvénykönyvvel kezünkben harcoltuk meg a magyarság élet-halál harcát; és ha ez a harc nem volt eredménytelen, abban Verbőczy munkájának is része van. És a XIX. században Deákot adta nekünk a gondviselés. Nem kis feladat elé állíttatott; évszázados mulasztásokat kellett pótolni. Fel kellett újítani alkotmányunk avuló tételeit; a jogegyenlőség, a népképviselet, a parlamenti kormány modern gondolatait, be kellett iktatni a Corpus Juris-ba anélkül, hogy a magyar alkotmány évszázados épülete meginogjon. Uj lombokat kellett fakasztani, de úgy, hogy azok az ősi fának legyenek természetes hajtásai és az újítások összhangban maradjanak jogrendszerünkkel. És végre kellett hajtani ezt a reformot megrázkódás, forradalom nélkül. Azután a reformmunkát meg kellett védeni ezer támadással szemben; a kardot kiütötték kezünkből és így csak a jog fegyvere maradt igazságunk védelmére. Végre az új eszméket életképessé kellett tenni. És Deák végrehajtotta ezt a munkát. Felirati javaslataiban s Adalékok a magyar közjoghoz című vitairatában a magyar közjognak: hatalmas írója és újjáalkotója áll előttünk, akinek eszméi alapul szolgáltak egész újabb közjogi irodalmunknak. Mondják, hogy Deák a nemzet ügyvédje volt abban a perben, ameiyet az uralkodóházzal és Ausztriával folytatott. Deák azonban nem volt prókátor a szónak abban az értelmében, hogy a törvény elcsavarásával, a paragrafusok mesterkélt csoportosításával alkart volna célt érni. Fegyvere az igazságnak volt a fegyvere és életét szentelte ennek az igazságnak. Nagy perét megnyerte és ezzel kiérdemelte a magyarság soha nem muló háláját. A magyar nemzet ma is pert folytat igazságáért a világ ítélőszéke 3