Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Őrségváltó és műveltségváltó Erdély

Orségváltó és min A címet László Dezsőtől vettem, mert ő fog­lalta össze a legtökéletesebben mindazt, ami a mai Erdélyben végbemegy. Ezt az »őrség-« és »müvelt­ségváltást« a fiatalok végzik el. Nem az. évjárat szerinti fiatalok, hanem azok, akik azért a maga­tartásért nevezik magukat fiataloknak, »mellyel frissen és szabadon akarnak mindennel szembe­nézni és mindenben cselekedni. . .« Az őrségváltók »Erdélyből néznek kifelé; Erdély hivatását önmaga lényének a kifejtésében« látják. Az alábbiakban keresztmetszetét próbáljuk adni a mai Erdélynek, hogy lássulk az egyes korpo­rációk őrség- és müveltségváltását. Fontosnak tart­juk ezt egyfelől azért, mert sok tekintetben már előttünk járnak és jobban csinálnak sok mindent, mint mi. Másfelől pedig az őrség- és müveltségvál­tásnak ebben a megszentült lázában születik meg minden probléma és teljesedik be minden megoldás. Keresztmetszet alapjául Tamási Áron felosztását vegyük, aki a Brassói Lapokban ez év tavaszán fel­rajzolta azt a képet, amelynek alakjai a »cselekvő erdélyi ifjúság« — ma igen sok helyen érdemtele­nül használt címét — érdemlik meg. Négy meg­mozdulásról kell szólanunk: Tizenegyekről; Erdélyi Fiatalokról; a Marxista népvalóság hirdetőiről és a Hitelről. . . * 1923-ban tizenegy fiatal erdélyi író egy »jel­legzetes« antológiát adott ki, amelyben az akkori Erdély minden szellemi iránya képviselve volt vers­ben, novellában, essayben, Az antológiát létrehozó csoport megfelel Szekfü Gyula Harmincéveseinek. Nevezzük ezért őket az erdélyi harmincéveseknek. Azonban Szekfü szerint a harmincévesek egy Jászi­féle parasztromantikáért lelkesednek; nyugati áramlatokba beágyazott nagy magyar kultúra he­lyett egy ködös és bizonytalan alapokra épített tu­ráni őskultúra után áhítoznak; nincs bennük semmi spirituális motívum; egy dunamedencei államról ál­modnak, amely az úgynevezett parasztdemokrácia alapjain fog felépülni és végezetül nincsen kapcso­latuk a történelemmel; mert a klasszikus magyar műveltség hatásai nem fedezhetők fel bennük. Mindez nem érvényes az erdélyi tizenegyekre. A Jászi-íéle parasztromantika helyett szövet­kezeti mozgalmat szerveztek: Kacsó Sándor és Ba­lázs Ferenc. A turáni álomnak itt nem akadtak megfejtői, mert azt Szabó Dezső végérvényesen diszkreditálta a maga európai horizontokban beál­lított magánszemléletével. És Erdélyben senki sem vonhatja ki magát Ady és Szabó hatása alól; akár ha tagadja is, akár nem. A spirituális motí­vumok iránt igen jó érzékük van. Ma Erdélyben egy új és vallásos fiatalság állott a porondra. Fia­tal lekészek munkálkodnak az egyházak lelki meg­újulásán, amely mia már hatásaiban is meglátszik. Ez a megújulás nem bigottságot, hanem megértést és együttdolgozást jelent. Reményik irányát köve­tik: »Ne hagyjátok a templomot; a templomot és iskolát«. Tudják, hogy Erdély csak ezen a két ter­rénumon lehet magyar, máshol nem; mert az új im­eltségváltó Erdély périum rengeteg akadályt állít még ezen a két ré­szen is a magyarság elé; de különösen sokat, min­den politikai és gazdasági szervezkedés elé. Ezt ők meglátták és ezért befelé néznek és ők sokkal in­kább és sokkal előbb befelé fordultak és le a mélybe nyúltak, mint mi. A tizenegyek a »székely valóság­nak új megtalálói.« Kodály és Bartók népdalgyűj­tései, Koós Károly »Székely népi motívumak, ter­vei a legerősebb visszhangra találtak náluk. A ma­gyar klasszikus kor embereinek és alkotásainak az ismeretére, sőt azok teljes megismerésére való tö­rekvés már túl van az első stádiumokon: Debreceni Sándor első modern Körösi Csorna Sándor élet­rajza; László Dezső könyve Bethlen Gáborról, Zrínyi Miklósról, Eötvös Józsefről, Széchenyi Ist­vánról őket tette tanulmány tárgyává és hozta közel az ifjúsághoz, nem kis hatás nélkül. Jancsó Elemér, Vita Zsigmond, Jancsó Béla, Pogány Albert iroda­lomtörténeti munkásságot fejtenek ki. Debreceni László az erdélyi egyházak épületeit, kegyszereit gyűjti és rendszerezi tudományos eszközökkel. Biró Sándor történelmi előadásai azt igazolják, hogy Er­dély nem szakadt el a múlttól. Végezetül pedig em­lítsük meg, de még vissza fogunk egyebütt térni rá, hogy Makkai Erdély nélkül nem tudta volna meg­írni a »Magunk Revíziójáét. A tizenegyek társa­sága ma már nincs meg, mint egység; de tagjai új szövetségek, mozgalmak megalapítói lettek. Kemény János az erdélyi irodalom szervezését indította meg; Jancsó Béla az Erdélyi Fiatalok művelődési mozgalmának lett a megalapítója. Az Erdélyi Fiatalok mozgalmát, ha röviden akarjuk jellemezni, így fogalmazhatjuk meg: tak­tikáztak. Azonban ez a taktikázás megbocsátható, ha a körülményekkel tisztában vagyunk. Tevékeny­ségük két irányban nyilvánult meg: egyfelől az egyetemi ifjúság szociális segélyezéséért, másfelől a művelődésért küzdöttek. Munkájukat a teljes anyagi és szellemi függetlenség érdekében fejtettek ki. »Hi'bája és munkaerejének a meglankadása ab­ból következett, hogy kellő bátorság hiányában nyilt kiállás helyett diplomatizáló taktikázással az egyre jóban kiéleződő ellentéteket át akarta hidalni. Erőtelensége előbb az anyagi, majd a művelődési küzdelemben látszott meg.« (Tamási Áron.) Ezzel a megállapítással szemben le kell szögezni azt a tényt, hogy az őrségváltásban azt a nehezebb és mélyebb útat választották, amelyet Spectátor így fogalmazott meg: »a mai ifjúság mennyire más, mint a régi, nem szépirodalommal, hanem társada­lomtudománnyal indul; líra helyett statisztikát hoz. Valóban, falufüzeteik, szociográfiai adatgyűj­tésük eredménye már akkor a helyzet felismerésé­nek szolgálatában állott, amikor Erdélyben még nem gondoltak erre; de Magyarországon sem. »Mé­lyébben vizsgálták a haza lakosit, egymás közötti állását, földhöz, géphez, munkához való viszonyát s több effélét,... s ilymódon törekedtek kikutatni azon okot, amelyből áldott következtetésnek kellene a honra szállani.« (Széchenyi.) Ezzel a munkájuk­37

Next

/
Thumbnails
Contents