Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Válasz Török Árpádnak

(Váratlanul választójogi) konferenciáit kezdeményezett egy levél, amelyet a miniszterelnök úr közvetlenül 'betegszabadsága megújítása előtt Sztranyavszky házelnökhöz intézett. Nem akarunk most azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy milyen újabb megtörését jelenti ez az eset a »vezéri vonalvezetésnek« és milyen újabb állomását az álláspontok megszokott revideálásának. A mi álláspontunk kezdettől fogva a becsületes titkos választójog mellett volt s így sürgetjük és kívánjuk, hogy ez a nagyfontosságú nemzetpolitikai kérdés nemcsak napirendre, hanem megvalósításra is kerüljön. De... De mit reméljünk egy olyan konferenciától, ahol a kormánynak nincs javaslata és nincs mondámvalója? Talán az ellenzéket akarják vizsgáztatni? Belemehet-e egy ilyen tárgyalásba az ellenzék anélkül, hogy ígéretet és biztosítékot kapjon arra nézve, hogy mikor és hogyan hajlandó a kormány az elhangzott ellenzéki kívánságokat megvalósítani? Nagyon is átlátszóak azok a taktikai előnyök, amelyeket a kormány egy ilyen kötelezettsógnélküli konferencia által elérhet és sajnos, teljesen elpusztították azt a bizalmat, amely az újabb taktikázástól való félelmet elhessegethetné. Hiszen már hallattunk egyszer választójogi ígéreteket ugyanettől a kormánytól, s a szomorú eredmények tanúi a közigazgatási bírósági ítéletek s a kisgazdapártra áthárított ódium. De — last not least — a választójogi konferencia kilátásait elhomályosítja még az a körülmény is, hogy a tárgyalások vezetését olyan személyiségre bízták, aki erre a feladatra a legkevésbé alkalmas. Aki köztudomás szerint résztvett a megelőző választójogi taktikázásban, aki legfőbb vezetője volt a Nep példátlanul erőszakos választási irtóhadjáratának s aki az elfogultság jelvényét még akkor is a gomblyukában viselte, amikor a házelnöki székbe ültették. * (Egy kilépés ügye) foglalkoztatta az elmúlt hetekben a közvéleményt s mikor most ezt az eseményt följegyezzük, talán nem kell hangsúlyoznunk, hogy a NEP-et otthagyó Béldi Béla úr személyes jelentősége korántsem lehet elegendő arra, hogy tartós figyelmet igényeljen. A képviselő úr mondanivalóit eddig ugyanis főleg az jellemezte, hogy megértésükhöz hasonlíthatatlanul több szellemi munka volt szükséges, mint amennyit még az értelmiséghez tartozó rétegek is erre a célra föláldozni óhajtanak. De ennek a kilépésnek hiányzó személyi fontosságát kétségtelenül pótolta, hogy szimbolikus eseménnyel állunk szemben. A NEP »Béláinak« egyike hagyta ott a süllyedő sétahajót, amelynek lampi ónjait, cíntányérait, sípjait és dobjait önmaga hordta a legnagyobb buzgalommal a fedélzetre. Ha a közvélemény felé szóló megnyilatkozásokból ítélni lehet, akkor a postások és vasutasok világnézete fölött zordonan uralkodó főtitkár úr legközvetlenebb szellemi rokonát veszíti el ezzel a kilépéssel. A vertikális testvérek között támadt harc »nem sok jövőt« jósol annak az irányzatnak, amely oly kitűnően tudta bizonyítani, hogy a fenségestől a nevetségig valóban csak egyetlen lépés van. A kilépő világnézeti igazgató úr pártonkívüli helyzetet fog elfoglalni és nem csatlakozik az ellenzékhez. Amit annál is inkább helyeselhetünk, mert elfogadjuk azt a független kisgazdapárt részéről elhangzott véleményt, hogy Béldi Béla úr kilépése kedvező alkalmat nyújtana annak a kérdésnek az eldöntésre, hogy vájjon a siklósi kerületben a legutolsó választáson a NEP közismert választási gépezete gyakorolt-e feledhetetlen benyomást a szavazókra, vagy pedig horizontális szónoklatok képezték-e a közbizalom forrását? * (Új dömpinglapot) indított a sajtóügyi cabinet noir a nyár közepén. Ez az esemény már önmagában súlyos provokációja volt az ellenzéki lojalitásnak és az adófizető magyar nép türelmének. De föl kell emelnünk szavunkat a visszás és felháborító körülmények sorozata ellen is, amelyek e fölösleges sajtótermék megindulását kísérték. Először aknamunka indult a nagymultú konzervatív napilap teljes beszüntetésére, amely a »rendszer« kezében amúgy is devalválódott. Aztán átlátszó ürüggyel megvonták a nyilvános terjesztés jogát attól a független és bátor ellenzéki újságtól, melynek népszerűsége reménytelenné tette az új zsoldoslap üzleti kilátásait. Bizonyosnak látszik az is, hogy még a kormányzat felelős helyzetben levő tagjai sem helyeselték az új dömpingújság megindításában kifejeződő provokációt s ezt a beteg miniszterelnök távollétében csak illetéktelen befolyás csikarhatta ki. És bizonyos, hogy ezzel a lépéssel méltatlanság érte az alkotmányos érzést, a kormányzati tekintélyt és a közérdeket egyaránt. De e kihívó s példanélküli mellékkörülmények sora mellett ismét és ismét föl kell tennünk a főkérdéseket is: meddig tart még ez a frivol játék, amely a magyar sajtó intézése körül folyik? Meddig lehet itt még játszani a képviselői összeférhetetlenséggel és országgyűlési képviselők zsebeit a kormánytól függő lapok jövedelméből megtömni? Meddig lehet számolatlan milliókat költeni egy rendszer dicsőítésére, míg ugyanakkor a megoldatlan szociális kérdéseket a pénzhiányra való tehetetlen hivatkozással teszik félre? S van-e, lehet-e egyetlen fölösleges fillérünk, a belföldi közvélemény »befolyásolására«, amikor a trianoni határon túl élő testvéreink naponta megújuló jajkiáltásait ellenségeink gazdagon szervezett propagandája némítja el a nagyvilág felé? * (Félmegoldásokat), ismét és megint félmegoldásokat hozott a Nep vezetőségének első őszi értekezlete. Nem ezt várta az ország lakossága, nem ezt várta a magyar közvélemény. Városokban és falvakban mindenütt megbukott a Nep-rendszer. A kerékbetört kalásznak már csak professzionista viselői vannak. A tagdíjakat máisenki sem fizeti, csak akin a hivatalfőnökök hajtják be. A nagyhangú jelszavakat már el is felejtették s a bizalmas utasításokat, kilencvenöt pontokat, világnézeti terveket csomagolópapirosnafc használják. Csak az Esterházy uccában nem akarják ezt tudomásul venni? Az őszi értekezletnek íme az eredménye: megmaradnak az élharcosok, megmaradnak pártelnököknek a főispánok, ami mind súlyos sérelme az alkotmányosságnak. Nem változik a parlamentnek mai rendje, a délutáni és éjszakai ülések fárasztó, álmos, de legalább költséges új stílusa. Úgy látszik, az egész értekezletet azért hívták össze, hogy Marton Béla immár érthető okokból békülékeny hangulatát tudomásul vegye. S hogv Scheftsik György repülőellenőri hatáskörét redukálja. Pedig azt hiszszük. Marton főtitkár úrnak ilyen értekezlet nélkül is minden oka megvan csendesnek lenni és Schef22