Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Válasz Török Árpádnak

A magyar anekdota története György Lajos munkája Az anekdota irodalmának teljes felhasználása alapján ismerteti az anekdota történetét az ókori görögöknél való feltűnésétől kezdve a középkori prédikációs anyagon, az udvari bolondok tréfáin s a faeeciákon át az újabbkori anekdotás könyvekig. Aztán a magyar anekdota fejlődéstörténetére a gyűjteményeinek ismertetésére tér át s ebben a fejezetben is az a biztos és imponáló tudás pompázik, amit csak a források teljes és alapos ismerete adhat meg az írónak. Megismerkedünk a magyar prédikátorok, majd a vallási harcok vitaíróinak hol erkölcsjavító, hol a figyelmet ébrentartó s az érdeklődést felkeltő humoros fabulázásával; néha furcsán hat ez a komoly templomi prédikációkban, de korjellemző és nemzetismertető fontossága tagadhatatlan. Megismerkedünk udvari mulattatóink tréfáival s érdekes bepillantást nyerhetünk a királyi és kastélyos udvaraink szellemi életébe, lakomás mulatságainak lefolyásába. S végül megismerkedünk a nép között működő vándorbohócok tréfa-anyagával és világosan értékelhetjük azt a hatást, amelyet ezek a vándorbohócok tréfás népköltészetünk fejlődésére gyakoroltak. Régi gyűjteményeink s tréfázóink teljesnek mondható felsorolása és anyaguk részletes vizsgálata után jellemző ismertetését kapjuk anekdotáink tipikus alakjainak, amelyek köré a magyar lélek vidám derűje, mosolygó kedélyessége, emelkedett világnézete és nyugodt életbölcsesége annyi kedves és kedélyes anekdotát szőtt. S ezek között a tipikus alakok közt első helyen áll a magyar katona. Kónyi János strázsamestertől kezdve a világháború befejeztéig ezer és ezer apró kép örökíti meg a huszár és baka vetélkedését, furfangosságát, hárijánoskodását és az osztrák hadvezetés mosolyfakasztó furcsaságait. A magyar színészélet változatos nyomorúságát, sokszor oly derűs tengődését is végigkísérhetjük bennük. Csupa érdekes és értékes kortörténeti adatok ezek a magyar művelődés küzdelmes múltjának megismeréséhez, amelyekhez ép oly figyelemreméltóan csatlakoznak az írók életéből vett anekdotás mozzanatok. De művelődéstörténet az is, amit a diákélet anekdotái nyújtanak. A papi világban is szívesen tartózkodik az anekdótázó magyar szellem, de azért mégis csak a mindig előtérben álló politikai élet volt és maradt a magyar anekdota legéltetőbb melegágya. A politikával érintkező közigazgatási és hivatalnoki élet is sok anyagot adott és ad az anekdotának, a régi jó táblabíróvilágtól kezdve az abszolutizmus beámterein át a közeli idők miniszteri titkáraiig, főispánjaiig, vármegyei és községi tisztviselőiig, amely utóbbiak humoros viselkedése annyi falucsufolót szült. De a magyar anekdota tipikus alakjai között legrokonszenvesebb színben mégis a magyar paraszt áll, az ő természetes bölcseségével, furfangos értelmességével s az élet furcsaságain derűsen gúnyolódó hajlamával. Mert a nép leggazdagabb magyar humorista. Szólásai, közmondásai, tréfás történetei telve a népkedély csillogó gyöngyeivel. A hiu/moros észjárást s a furfangos kedélyességét főleg a palóc és a székely képviseli, de bőven jut belőlük az ország más részeibe, Göcsejbe, a kúnok és hajdúk közé, meg az Alföld arisztokrata népére is. A paraszt mellett a legtöbbet szereplő anekdótatípus a cigány; tréfás nyomorúsága, gúnyos alázata, diogenesi bölcsessége, ázsiai lustasága, kimeríthetetlen furfangja s ötletgazdag ravaszsága sok vándormotívumot olvasztott magába. Hozzá hasonló bősége nálunk még csak a zsidó anekdotának van, ez azonban nem mindig kifogástalan képviselője a magyar erkölcsi felfogásnak. Mert a magyar anekdotát a tisztességes hang, emelkedett erkölcsi szellem, választékos modor éí> nemes ízlés jellemzik; a kétértelműség és pikantéria csak mint természetesség fordul elő bennük s nem mint kizárólagos cél. Már pedig »naturalia non sunt 1urpia.« Majd a könyv második részében 250 vándoranekdóta irodalmi tárgyalása következik. Közöttük ott találjuk magunkat külföldi szellemi érintkezéseink világában. Az ókoriból keletre és nyugatra kerülünk, aztán a francia fablián érdekes csoportjai közt haladunk tovább, majd a középkori prédikációs tréfairodalommal és a népies gyökerű svakkal való kapcsolatainkat élvezhetjük. Mert a magyar olvasottság mindezeken a terű leteken otthon van s magába olvaszt, szelleméhez formál mindent, ami jellemének megfelel. A török, olasz és német tréfacsinálók mind-mind ismertek anekdota-irodalmunkban. Az egyik réteg a keleti humor érdekes világában tart bennünket, a másik meg a középkor általában félreismert humorát szólaltatja meg előttünk. A szerzetes-tréfák erkölcsi tendenciája után ott csillog a reneszánsz kedélymélysége, féktelen jókedve, aztán a humanista facecia szellemessége, a harcos idők nyers ízlésére valló svank természetes trágársága, az udvari és népmulattatók vaskos ötletessége. Tanulságosan, élvezettel és büszkeséggel láthatjuk, hogy milyen külső elemek szívódtak fel a magyar humor ereibe s azok milyen jellemző módosulásokkal formálódtak át kedélyvilágunkban, mi bennük az általános emberi megnyilatkozás s mi bennük az idők szellemét nyomon követő, a korok bélyegét jellemzően mutató s a szellemi és tényleges barangolások emlékeiből tapadt s megrögződött vonás. De tanulságosan élvezhetjük bennük a magyar eredetiséget is. A bolygó zsidóról szóló változatok közt például tisztára a magyar viszonyok teremtették meg azt a másutt ismeretlen formát, hogy az örök zsidó egy angol tanácsára Magyarországra jön, itt egy orvosra bízza magát s így végre megtalálja a rég keresett halált. S élvezettel és büszkeséggel olvashatjuk azokat a szellemesen csattanó anekdotákat is, amelyeket a magyar humor ajándékozott a nemzetközi anekdotakincstárnak: hogy a töltöttkáposzta a magyarnak orvosság, a németnek halál, aztán a nagyidai cigányok kacagtató esetét, Szapáry Péter romantikus esetét s a felesége vesztett magyar férj sajnálkozását a szegény tatáron, stb. S végérc érve majdnem 300 oldalas könyvel tettünk le kezünkből, de nem volt egy sora sem, amin ne okultunk, amit ne élveztünk volna. A magyar szellem diadalának hangoztatott, de magától hangoskodó dicsérete ez a könyv, szerzője tárgyszeretetének és hangyaszorgalmának munkája. Szendrey Akos dr. A MEGÉLHETÉSI INDEX a m. kir. Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1935. év januárjától 1936 júniusáig 88.2-ről 95.4-re emelkedett. Sőt a lakbér nélkül számított index még erősebb rosszabbodását jelzi a magyar társadalom reáljövedelmi viszonyainak, 88.8-ról 98.2-re növekedvén majdnem elérte az 1913. évi 100-as alapindexet. 20