Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Válasz Török Árpádnak

azokon a kongreszusokon és találkozásokon, melyekre időről-időre a középeurópai nemzetiségek képviselői összejönnek, vagy azokon a külön német értekezleteken, melyekre szintén volt már alkalom. Az ilyen kongresszusok vagy megbeszélések nyomán támadt német sajtóhangokból azonban, mindezideiy nem igen lehetett arra következtetni, hogy német honfitársaink hazájuk mellett sok jó szót szóltak volna. Pedig — úgy hiszem — nagyon rossz szolgálatot tenne a csonkamagyarországi németségnek az, aki velük szemben az utódállamok kisebbségi politikáját kívánná alkalmaztatni. Képzeljük el, mit jelentene az, ha a németszármiazású köztisztviselőket az uccára tennénk, a német vasutasokat és postásokat elbocsátanánk, a bírói, közjegyzői és ügyvédi kart a németektől mlegtisztítanánk, a községi és megyei tanácsokat felosztanánk és mindenüvé kinevezett magyarokat ültetnénk, ha elrendelnénk a kereskedők és iparosok könyvelésének magyar nyelven való vezetését, ha a német községeket magyar iskolák és templomok építésére köteleznénk, ha a német községek költségvetéséből miniszteri rendelkezésekkel utalnánk ki összegeket tisztán magyar, vagy éppen magyarosító célokra, ha a német községek vagyonát a kinevezett bizottságokkal elherdáltatnánk, ha eltiltanánk a német községnevek használatát, ha sajtójukat előzetes cenzúra alá vetnénk, ha területeiken állandó ostromállapotot tartanánk fenn, ha válJalataikba erőszakkal bizonyos számú magyart ültetnénk be, ha olyan agrárrefcrmot hajtanánk végre ellenük, mint amilyent szomszédállamaink az ottani kisebbségek birtokaival szemben végrehajtottak, ha az adóztatásnál olyan megkülönböztetéseket tennénk, amilyenekre a csonka határokon túl annyi példa van, ha egyesületeiket feloszlatnánk, könyvtáraikat elkoboznánk, vagy kiselejteznénk belőlük a nekünk nem tetsző könyveket, ha szabad kezet adnánk az ellenük uszítóknak a német üzleteket, újságszerkesztőségeket, magánházakat romboló szabadcsapatoknak, ha nekünk nem tetsző egyedeiket a határokon túl löknénk; és kulturális téren, ha iskoláikat léptennyomon bezáratnánk, gyermekeiket magyar iskolákba erőszakolnánk, tanítóikat elcsapnánk s főképpen, ha iskoláiktól minden segélyt megvonnánk, templomi zászlóikat és képeiket is megcenzúráznánk, emléktábláikat lerombolnánk, stb., stb., stb. Végnélkül folytathatnánk ezt a felsorolást anélkül, hogy kimeríteni tudnánk azokat a sérelmeket, melyek a trianoni határokon túl élő kisebbségeket s köztük elsősorban a magyarságot sújtják, amely sérelmeknek a súlyát hazai kisebbségeink csak hírből ismerik s amelyeknek súlyosbításában működnek közre azok, akik a csonkamagyarországi kisebbségek helyzetéről túlzó híreket költenek. Tudom^ hogy politikai és harci kérdésekben belátásra nem igen lehet számítani, azt is tudom, hogy vannak célok, amelyeknek elérésénél érveinket — ha nem bizonyultak megfelelőeknek — nyugodtan megváltoztatjuk, forgatjuk, csűrj ük-csavarjuk addig és annyiszor, ahányszor kátyúba jutottunk velük, de ffl cél hibás kitűzését el nem ismerjük. Meg vagyok győződve, hogy jelen észrevételeimet sem fogják olyan tárgyilagosnak elfogadni, mint amilyennek szántam s hogy ellenük sok kifogást fognak felhozni. Egyet azonban szeretnék elérni általuk. Az utódállamok kisebbségeire s különösen az ottani magyarság érdekeire németjeink a maguk érdekeinek kiharcolásánál ne hivatkozzanak, mert ezekkel szemben őket a lehető legnagyobb mulasztások terhelik. És, ha mulasztásokat mondtam, enyhén fejeztem ki miagamat. Bizonyára sok mulasztás terhel bennünket is, én igen nagynak tartom a hibákat s még nagyobbaknak az elmaradt épkézláb és nagyvonalú — nem pepecselő, omladozó épületek ialjában porszemekkel játszó — akciókat, de szemrehányást erről az egy oldalról, a csonkamagyarországi németek liáború utáni vezetőinek részéről, el nem jogadhatunk. Rónai András dr. A MAGYAR SZOBRÁSZAT KEZDETEI Irta: Horváth Henrik. (Bp., 1936. Ars Hungarica 12. sz. 32 1. + 32 képmell.) A magyarországi /•órai román műrészei nagyarányú szintézise az a tanulmány, mely e képsorozatai bevezeti. Az egyetemes nyugateurópai romanizmus és ennek magyar provinciáját fogja együvé biztos kézzel: eseményeiben, alkotásaiban, emlékeiben. De csak azért, honn mindjárt külön is válassza, ami egyetemes és ami magyar. Két művészi ág él főkép e korban: az építészet és az iparművészet, vagyis a kő- és fémplasztika. Ezek már anyagúknál fonva is hitéles történeti kútforrá sokká válhatnak, helyesebben maradhattak. Talán nem oly mértékben és kizárólagossággal, mini ezt a szerző állítja (10. I.), hogy hazán); szellemi és hangulati helyzete ezekből élesebben és közvetlenebbül rajzolódik kt, mint a levéltári (álatokból . Szerző szempontjai és módszere kétirányú. Tények és tényezők nézőpontján vizsgálja e másfél századot. Előbb a mesterek, művek, anyag és rendeltetés Mrdeseit taglalja; majd a tényezők csoportjában kimutatja az ázsiai örökségét, keresztény hagyományt, lombarddal mái műgyákorlatot, felsőitáliai hatásokat, melyeit a hazai román plasztikát kialakították. Ezekben mén [el szerző e kor emlékeit s valóban nagyvonalúan modern, előkelően lendületes s hézagpótló összefoglalás! ad. (—g.) NAGYMÁNYOK KÖZSÉG TÖRTÉNETE Irta: Blandl György (Pécs. Kultúra ny. 1936. 306 oldal!. Blandl György plébános, a plébánia újjászervezésének 200 éves jubileumára írta meg Nagymányok törtenetét. Baranya és Tolna vármegye déli szélén, a Mecsek hegység kfeleti kiágazásának északi oldalán fekszik a község. A szerző nagy fáradsággal és hozzáértéssel írta meg ezt a nem is annyira történelmi, mint inkább részletes szociográfiai munkát. Külön fejezetei szentel a templom történetének, Nagymányok kegyurainak és plébánosainak névsorát is kimerítően adja közre művében. Ezenkívül még a vallási élettel, az istentisztelettel, a temetővel és a nagymányok! zárdával foglalkozik, mely szorosan belevág a község történetének megírásába. Munkájának második része már szociográfiai, jellegű és leírja a község népét, annak szokásait, népviseletét, azután a községi igazgatást. Igen érdekes és nagy fáradságot igénylő munka a község lakióinak a jegyzéke, visszamenve az 1722 óta odatelepített csalá dókra. A szerző elismerőleg nyilatkozik Nagymányok német lakosságáról, amely arra törekedett, hogy mennél tökéletesebben sajátítsa el a magyar nyelvet. Ennek előmozdítására a eseregyerek-rendszert vezették be, ami azt jelentette, hogy fiaikat és leányaiklat magyar helyekre adták, hogy megtanuljanak magyarul, viszont szíveseu fogadták el a magyar gyerekeket német szóra. A munka alapossága ösztönzést adhat további község-leírásoknak. (A'. /. dr.) 19