Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - A kisebbségi kérdés belföldi komponense

A kisebbségi kérdés belföldi komponense Rónai András dr.-nak az »Országút« áprilisi számában ^Kisebbségi népkutatás« cím alatt megjelent tanulmánya nemcsak a belföldön, hanem a kisebbségi magyarság körében is élénk feltűnést keltett, amit legjobban bizonyít az a körülmény, hogy a dr. Jakabffy Elemér szerkesztésében Lúgoson megjelenő ^Magyar Kisebbsége nagyobb részletet közölt belőle. Dr. Rónai megállapításait érdemes mégegyszer kiemelni és —- kiegészíteni. Többek között azt állítja, hogy a magyar kisebbségi probléma komplikáltabb és sokoldalúbb, mint bármely másik Európában. »Először is a magyar kisebbségi kérdés nem egy nemzetiség elhelyezkedésének és életének a kérdése, hanem hété, mert ebbe a természeti és történelmi erők kényszerítő parancsa folytán szorosan beletartozik a tót, román, szerb, horvát, rutén és német kérdés is.« Itt még hozzá kell fűzni, hogy a magyar kisebbségi kérdést a csonkamagyarországi kisebbségi kérdés alakulása is nagy mértékben befolyásolja. Rónai szigorú bírálatot mond azokról, akik nálunk a kisebbségi kérdéssel tudományosan foglalkoznak, mert azok szerinte »nagyrészt csak felületesen ismerik a kisebbségi problémákat«. Ez a felületesség pedig vonatkozik szerinte a kérdés utódállamokbeli komponensére. Mit szóljunk azonban akkor a kérdés hazai komponensének ismeretéről. Pedig hogy itt valóban a magyar kisebbségi kérdésnek egy komponensével van dolgunk, ezt maguk a magyar kisebbségek bizonyítják. így például a már idézett »Magyar Kisebbség« azonnal regisztrálta a magyar kormánynak a mult év karácsonyán kiadott kisebbségi iskolarendeletét. Még kimerítőbben foglalkozott ezzel a kérdéssel az ugyancsak Jakabffy Elemér szerkesztésében német és francia nyelven megjelenő »Die Stimme der Minderheiten« című folyóirat. Kimerítően idézi a belföldi és a külföldi sajtó állásfoglalását az új rendelettel szemben, különös figyelmet szentelve azoknak a németországi folyóiratoknak, melyek a német kisebbségek kérdéseivel szakszerűen foglalkoznak. De nemcsak ez a két idézett folyóirat, hanem a kisebbségi magyar sajtó általában igen bőven foglalkozott ezzel a rendelettel s a hozzá fűzött kommentárokkal. Valóban elhihetjük, amit a »Pesti Napló« erdélyi levelének szerzője mond: >;Mireánk, utódállambeli magyarokra nem közömbös, hogy a magyar kormány milyen kisebbségi politikát űz. Ennek a magyar politikának ugyanis okvetlenül hatása van az utódállamok magatartására. Évek óta dorongolnak azzal a váddal, hogy nemcsak a múltban bántunk rosszul a nemzetiségekkel, hanem a mai kis Magyarország is az elnyomás rendszerét gyakorolja.« Azonban ezeket a sorokat is ki lehet egészíteni, mert nemcsak a magyar kormány kisebbségi politikájának van visszhangja, hanem mindannak, ami a magyar közéletben a hazai kisebbségi kérdéssel kapcsolatban történik. A kisebbségi magyarság sorsa és a hazai kisebbségi politika közötti összefüggést azonban vezető magyar politikai tényezők is elismerik. Nem kisebb ember, mint gróf Bethlen István maga írta meg a »Magyar Szemlédben, hogy az a küzdelem, melyet Magyarország a kisebbségi magyarság jogaiért Genfben és más helyeken folytat, szükségessé teszi, »hogy megtámadhatatlan erkölcsi alapon álljunk és senki se vethesse szemünkre, hogy vizet prédikálunk, de bort iszunk, ha a kisebbségek jogait reklamáljuk, de magunk sem adjuk meg azt saját kisebbségeinknek, amit másoktól számunkra követelünk.« Néhai gróf Apponyi Albert ugyancsak hasonló szellemben szólt a magyar közönséghez. Eckhardt Tiborról köztudomású, hogy hasonló elveket vall, hiszen ő hangoztatta, hogy Magyarországot a kisebbségek szempontjából mintaállammá kell alakítani, hogy ezáltal hatást gyakoroljunk az utódállamok kormányaira. Ilyen értelemben emelte fel szavát Rakovszky Tibor is nem egy ízben. Gratz Gusztáv egyik parlamenti beszédében pedig ugyancsak leszögezte, hogy Magyarországon nem folytathatunk más kisebbségi politikát, mint amilyent a kisebbségi magyarság számára követelünk. Hogy ez a tétel mennyire igaz, bizonyítja az utódállamok kormányai részéről a magyarországi kisebbségi politika ellen intézett tervszerű támadások. Amidőn Eckhardt annakidején Genfben az utódállamok kisebbségi politikáját bírálta, Benes akkori csehszlovák külügyminiszter azonnal firtatni kezdte a magyarországi kisebbségi politikát. Ugyanez történt legutóbb, amikor Kánya Kálmán külügyminiszter a csehszlovák államvédelmi törvényt bírálta a felsőházban a rámutatott azokra a veszélyekre, melyek ebből a magyar kisebbségre háramolhatnak. A csehszlovák kormány többek között azzal válaszolt, hogy a magyarországi kisebbségek helyzete iránt kezdett érdeklődni. Ezekután felesleges volna tételünk bizonyítására újabb adatokkal előállani. Megállapítható úgy a kisebbségi magyarság, mint pedig a vezető magyar tényezők nyilatkozataiból s az utódállamok hivatalos tényezőinek a felfogásából, hogy a magyarországi kisebbségi kérdés szoros kapcsolatban áll a kisebbségi magyarság sorsának alakulásával. Nem szándékunk a magyarországi kisebbségi kérdést bírálni. Ellenben rá akarunk mutatni arra, hogy a magyar közvélemény ezt a kérdést alig ismeri és amenynyiben vele foglalkozik, ezt nemcsak felületesen teszi, nanem sok esetben könyelmű egyoldalúsággal. Itt is gróf Bethlen Istvánra kell elsősorban hivatkoznunk, aki említett »Magyar Szemle« cikkében többek között ezt is írja: »Sajnálattal kell megállapítanom, hogy különösen a vidéki magyar intelligenciának, a papok, tanítók, jegyzők, szolgabírák és a vármegyék vezetőinek egy része azzal véli hazafias kötelességét teljesíteni, ha befolyását nyíltan vagy burkoltan olyan irányban érvényesíti, hogy a német anyanyelvű gyermekek népiskolai oktatásánál a német nyelv lehető csekély mértékben érvényesüljön, vagy hogy feiolvasóestéken és más egyházi és kulturális összejöveteleken egy német szó se hangozzék el.« Bethlennek ezeket a szavait kiválóan ismerik azok a német körök, mcíyek a kisebbségi kérdéssel szakszerűen foglalkoznak, de annál kevésbbé ismerik — idehaza. Szekfii Gyula, aki ritka éles szemmel látja meg a magyar sors valódi problémáit és aki mindinkább a magyarság politikai nevelőjévé válik, ugyancsak szigorú kritikát alkalmaz társadalmunknak a belföldi kisebbségi kérdésben elfoglalt álláspontjával szemben. Közismert munkájában: »Három nemzedék és ami utána következik^, szinte kétségbeesetten állapítja meg, hogy társadalmunk ezt a kérdést mennyire elhanyagolja s milyen téves felfogásnak hódol. Gróf Bethlen Istvánnak a ^Magyar Szemiében« megjelent tanulmányának itt is közölt két részletét ő is idézi s miután leszögezi, hogy társadalmunknak optimista szemlélete az itthoni nemzetiségeinkkel szemben is nehézséget támaszt, megállapítja, hogy bár ez a kérdés a leszakadt magyarság és a jövendő magyarországi kisebbségek kérdésével összefügg, s bár ez az ösz14