Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Külpolitikai világkép

Külpolitikai világkép A pozsonyi deklaráció, amelyben a kisantant három állama oly élesen adott kifejezést Magyarország iránt érzett olthatatlan ellenszenvének, joggal keltett feltűnést az egész európai közvéleményben. Még a Magyarországgal szemben nem teljesen objektív szemlélő előtt is feltűnhetik, hogy ez a minden előzmény nélkül való »rajtaütési« kizárólag hatalmi és presztizs-célokat szolgál és amidőn a teljesen védtelen és lefegyverzett ellenfelet igyekszik megfélemlíteni, egyben az elfogultságnak és pártosságnak olyan tanújelét szolgáltatja, amely államok, vagy éppen államszövetségek nyilvános és ünnepélyes állásfoglalásaiban egészen szokatlan jelenség. A kisantant-államok állandó tanácsának értekezletéről kiadott közlemény 4-ik pontjában szórói-szóra ez á l l: »Ausztriához való viszonyunk rosszabbodott azzal, hogy Ausztria a maga részéről megsértette a saintgermaini szerződés katonai rendelkezéseit. Törökországnak a tengerszorosok ügyében követett eljárása arról tanúskodik, hogy más módszerek is vannak, mint a befejezett tények politikája, amely az államok közötti jóviszonynak csak árthat. Egyébként a kisantant-államok — abban a reményben, hogy érvényes kötelezettségek hasonló megsértésére nem kerül ismét sor — megegyeztek azokról a rendszabályokról, amelyeket ilyen esetekben végre fognak ha jtani.« Egészen különös gondolatmenet és még furcsább frazeológia. Ausztria esetében megelégszik a kisantant a tények bizonyos regisztrálásával és véleményét egy halvány mellékmondatban szögezi le, Magyarország címére azonban puszta feltevések alapján súlyos és kemény üzenetet küld és rendszabályokról beszél. Be kell vallanunk, egészen zavartan és értetlenül állunk ezzel a 'bizarr megnyilatkozással szemben, úgy látszik, a külügyminiszter urak bizonyos előzményekről teljesen megfeledkeztek. Nevezetesen arról, hogy akkor, amidőn Ausztria proklamálta a katonai egyenjogúságot, Magyarország kijelentette, hogy bár a jogegyenlőséget a maga részéről is követeli katonai téren, mégsem óhajtja követni az osztrák példát és a felfegyverkezés terén nem kíván befejezett tényeket teremteni. Természetesen, ez nem jelenthette azt, hogy a magyar kormány diplomáciai téren nem szándékozik szabadkezet biztosítani a maga számára, s majd annakidején, ha a körülmények egyébként erre alkalmasaknak fognak bizonyulni, nem hívja fel a Népszövetség figyelmét ezirányú kötelességeinek teljesítésére. Erről a tiszteletreméltó előzményről valóban nem volt illő megfeledkezni és megjátszani a tájékozatlant, mint aki semmiről nem hallott és nem tud semmit. A kisantant azonban mégis ezt cselekszi és ijesztő rakétákat bocsát a magasba és rendszabályokat emleget. Sajnos azonban, az emlékezőtehetséggel ott nemcsak távolabbi, hanem közelebbi távlatokban is baj van, mert hiszen arra sem igen emlékeznek az urak, amit ugyanabban a nyilatkozatban néhány mondattal előbb kijelentettek. Nevezetesen, miként tudják ezt a súlyos fenyegetést összeegyeztetni a pozsonyi kommünikének azzal a másik paszszusával, amely ékes tirádákat zeng a békéről, az európai együttműködésről, arról az »eltökélt szándékról«, amellyel a kisantant államok folytatják és a legőszintébb fáradozással végrehajtják az általános békére és a kisantantállamok biztonságára irányuló politikát, mind politikai, mind pedig gazdasági téren és késznek nyilatkoznak e gondolat megvalósításában együtműködni minden olyan állammal, amely jóindulatáról tesz tanúságot? Szóval mindenkivel, csak Magyarországgal nem? Mert úgyebár, ha én valakivel, mondjuk egy szomszédos országgal, békében és. baráti viszonyban akarok élni, akkor ezt nem úgy kezdem, hogy előbb földig alázom, megfenyegetem és amikor mindezen túl vagyok és tökéletesen meggyőződtem róla, hogy a szomszéd alaposan meg van puhítva, akkor meginvitálom a zöld asztalhoz és kijelentem, hogy ezekután most már jogod van az általam szabott összes feltételeket elfogadni. Mert valami ilyesféle történt és történik itt. Nem, ebbe a játékba Magyarország nem megy bele. Ilyen áron nem óhajt senkivel dunavölgyi megállapodásokat kötni és egész nemzeti jövőjét langyos kompromisszumok temetőjébe fektetni. Ez túlságosan nagy ár volna azért, hogy a mások rossz lelkiismeretét megnyugtassa. Inkább folytani fogja tovább eddigi szerény és nem is olyan magányos életét, mert hiszen ennek az országnak, Trianon ellenére is, sőt talán éppen azért, vannak még őszinte barátai. Nem retorikai, hanem cselekvő barátságok ezek, amelyek a történeti múltból fakadtak, és megerősödést, új életet nyertek az érdekek azonosságának őszinte és becsületes felismerése által. Azért hangsúlyozzuk most ezt, mert a pozsonyi tanácskozáson úgy látszik, erről is megfeledkeztek. Általában nyugodtan elnevezhetnők ezt az összejövetelt a rossz emlékezőtehetség konferenciáj ának. Egyébként nem is tartjuk olyan túlzottan tragikusnak az egész dolgot. Belátjuk, hogy a kisantant nak valamiben tényleg dokumentálnia kellett a maga formai egységét, s vájjon mi lehetne erre alkalmasabb, mint a Magyarország elleni közös fellépés? Mert a szovjetbarátság aligha. Hiábavalónak bizonyult Benes minden erőfeszítése: Jugoszlávia nem volt hajlandó feladni a szovjetbirodalommal szemben eddig elfoglalt álláspontját. Románia pedig ebben a kérdésben szintén hitvallást tett akkor, amikor a legutóbbi kormányválságnál a tüntetően oroszbarát Titulescut kihajózta a hatalomból. Az a tény, hogy a román külügyek élére új vezető került, mindennél világosabb bizonyítéka annak, hogy az orosz kérdésben elváltak egymástól Románia és Csehország útjai és lehet közös hadvezetés, lehet a puskáknál és ágyúknál azonos kaliber (majd 10 esztendő múlva), a szovjethadak azért mégsem vonulhatnak át se Moldván, se Besszarábián. A nagy egységnek ez a politikai sarkpontja tehát kibillent a helyéről. De baj van a másik sarkponttal, a gazdasági egységgel is. Már évek óta kísérletezik a kisantant gazdasági tanácsa egy szorosabb együttműködés, a gazdasági egység megteremtésével, eddig azonban minden látható eredmény nélkül. Most végre Hodzsa Milán csehszlovák miniszterelnök, nagy lendületet véve, messzemenő gazdasági együttműködési javaslattal jött Pozsonyba s azt remélte, hogy ezzel egy csapásra megoldja a nehéz 6