Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Női munkabérek a gyáriparban

SZABAD SZÓSZÉK (DECEMBER—JANUÁR) (Erdélyből egymásután jönnek a tiltakozások), a megdöbbenés, a felháborodás kitörései azok ellen a gyászmagyarkák ellen, akik a közelmúltban viszszatérve párnapos, vagy párhetes Királyhágón-túli »tanulmányűbjukról<<, azzal hálálták meg az erdélyi vendégszeretetet, hogy beteg képzeletük és romlott gondolkodásuk egész szennyvizét a vendéglátó gazda nyakába öntötték. Kik ezek és unit akarnak? Szellemi származásuk zavaros múltját nehéz volna felderíteni. Érkeztek a nagy ismeretlenből, eleinte szerényen, félénk tapogatódzással, de már akkor a felelősségérzet teljes hiányával. Később erőt es bátorságot szerezvén, kinevezték magukat a magyar népi gondolat Voltairejainak és Oroszlánszívű Rikárdjainak, de csakhamar sikerült bebizonyítaniok, hogy csak eszelősei ós szegénylegényei. De ez korántsem feszélyezte őket abban, hogy ítéletet mondjanak elevenek és holtak felett. Kezdetben csak itthon, a magyar ugaron űzték bukfences játékaikat, de lassanként szűknek érezték a csonka haza határait és egy merész lendülettel átdobták magukat a megszállt területre. Most Erdély lett számukra az ítéletmondás! színhelye. Valami megmagyarázhatatlan, szadisztikus bőszültséggel rontottak neki az erdélyi magyar pártnak, amelyet megtettek minden rossznak, bajnak és szerencsétlenségnek kútforrásává, viszont a román hatóságok rendszeres magyarirtásáról, Titulescuról, a numerus valachikusról és minden más szenvedésről és nyomorúságról, ami az államhatalomtól és az impáriumot gyakorló nemzettől jön, alig vették tudomást. Addig nem foglalkoztunk velük, amíg csak itthon garázdálkodtak. Tehették, mert bár másoknak régen a torkára forrasztották volna a szót, őket a hatalom egészen kivételes elbánásban részesítette. Nemcsak elnézett nekik mindent, de titokban támogatta és dédelgette is őket. Talán jobb meggyőződése ellenére, éppen csak azért, mert segítettek versenyt rágalmazni azokat a kipróbált közéleti értékeket, akiknek a magyar fórumon való jelenléte igen kellemetlen a hatalom jelenlegi urainak. Szerencséire nem tehettek nagyobb kárt bennük, már azért sem, mert ezek az agyonszapult és agyontámadott értékek annyit tettek az országért és a magyarságért, hogy sem ez a társaság, sem más nem volt képes tönkretenni mai-adandónak bizonyult eredményeiket. Most azonban, amikor nem napipolitikát csinálnak többé, amikor ártó és goromba kezekkel igyekeznék belenyúlni a magyar sors kerekeinek küllői közé és riasztólövéseket adnak le az amúgyis állandó rettegésben és elnyomatásban élő erdélyi magyarság felé, akkor azt kell mondanunk, hogy betelt a mérték. Már Erdélyből is azt kiáltják felénk: ezekkel le kell számolni! Meg fog történni. A felháborodott magyar közvélemény és nemzeti érzés tudni fogja kötelességét. (A biharfüredi írói találkozó ügye) is ide tartozik tulajdonképpen, mert ha nem is volna egészen igazságos és indokolt a fentebb méltatott társaságot és a találkozás értelmi szerzőit egyenlő mértékkel és ítélettel mérni, a két megmozdulás között határozottan van bizonyos szellemi kapillaritáa. Végeredményében ugyanazon eszmei síkban mozognak, a magyar problémát is csaknem egyformán látják, úgy belső, minit külső vonatkozásban, csak az eszközeik é|Si a módszereik térnek el bizonyos árnyalatokban egymástól. Vagy ha nem így volna, miért éppen őket tartanák a románok alkalmasaknak arra, hogy velük hozzanak létre bizonyos irodalmi és művészeti gentlemen agreementet? Ne értessünk félre, mi igenis lehetőnek, sőt szükségesnek tartunk bizonyos szellemi közeledést a magyar és a román nép között. De csak a teljes egyenjogúság alapján. Addig, amíg magyar véreinket páriákként kezelik odaát, amíg legelemibb és legszentebb emberi joguktól, az anyanyelv és a családi név használatának szabadságától is megfosztják őket, addig nem lehet szó se biharfüredi, se másfajta külön kiegyezésről. Ez a kérdés elválaszthatatlan a szenvedő erdélyi magyar nép sorsától és cisiák az ő életproblémáival együtt lehet megoldani. (Korunk közerkölcseinek történetírója) bizonyára zavarban lesz, ha majd arról kell az utókornak beszámolnia, hogy milyen morális és szellemi feltételei voltaik ebben az időben a közéleti pozíciók és a hivatali állások 'betöltésének? Legyen bár az illető hisztorikus bármilyen mély elemzője a korszellemnek, vagy az élet szövevényes mélységeit áttekintő bölcs — nem fog erre a kérdésre kielégítő választ találhatni. De már előre is igyekezünk megnyugtatni ezt a bizonyára türelmetlen és lázasan kereső történettudóst: ne kutasson ilyen feltételek után, mert ilyen feltételek nincsenek. Itt csak egy feltétel van: tagja-e apályázó a Nep-nek, vagy sem ? Ha igen, akkor minden állás, minden hivatal tárva van előtte, ha nem, akkor joga van megírnia az emlékiratait a hiábavaló kilincselésnek rögös útjain szerzett kortörténeti tapasztalatairól. Ezt a memoire-irodalmat, amely bizonyára hatalmas virágzásnak fog indulni, mint történeta kútforrást melegen ajánljuk az eljövendő morál-hisztorikus figyelmébe. (Az amnesztiáról), melyet a kormány saját ftelelősségére a választási bűncselekményekre is kiterjesztett, szintén szerkeszthet tartaiomdús fejezeteket az eljövendő korrajzíró. A független és hivatásának magaslatán álló magyar bíróság egymásután szabta ki a kemény fogházbüntetéseket olyan választási tisztségviselőkre, akik megfeledkezve esküjükről és a törvényről, garmadával követték el a legsúlyosabb szabálytalanságokat és bűncselekményeket, És ahelyett, hogy elvették volna méltó büntetésüket és a megsértett jogrend és polgári önérzet, 19