Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Női munkabérek a gyáriparban

nem is szólva az alkotmányról, legalább ezátal jutott volna valamelyes elégtételhez, a kormányhatalom az amnesztia révén szabad futást biztosított számukra. Egyesek ezek közül állítólag dicsekedtek, még a választások előtt, hogy biztosaik a maguk dolgában, mert akármit cselekesznek m, akármit követnek is el, bántódásuk nem eshetik. Mennyire igazuk lett. Valamikor talán még szégyelleni is fogják magukat ezért. (Új választásokat) szeretnének a Nep türelmetlen daliái. Vérük fékezhetetlen lobogásával nem tud lépést taítani az új stílus fáradt lendülete, a reformok nem születnek oly hirtelen és befejezetten, mintahagy Pallas Athenae ugrott ki teljes fegyverzettel Zeus homlokából — és ennek következtében nagy az elégületlenség az ifjú rohamosztagosok frontján. Úgy halljuk, már a Vezér sem elég fiatal és eléggé reformer nekik, kezdik valahogy őt is öreg csáklyásnak tekinteni. Hej az a csáklya, az a csáklya! Azt lehetne valahogy kiküszöbölni a világból! Mhiidenndk a csáklyások az okai. Annak is, hogy a külpolitikában a dekonjunktúra jelei mutatkoznak és légidként annak, hogy az emberek bizonyos körök ízlése ellenére a kelleténél sokkal jobban érdeklődjek a Nep és a kormányzat alkotmánytisztelete, mint a vízállás rovat iránt. Megfordítva mindenesetre sokkal kényelmesebb lenne. Szóval válaszliani akarnak az ifjú honatyák. A jelszó: ki a Nep-ből az összes csáklyásokkal! A magyar törvényhozásban szerintük csak azoknak lehet helyük, akik holmi alkotmányos skrupulusotklkal nincsenek túlságosan megmételyezve. A képviselőház jelenlegi összetétele — amint mondják — nem fejezi ki híven a nemzet akaratát és a közvéleményt (mi is ezt mondjuk, de egészen más értelemben) és ezért kell újra megkérdezni az országot. Ám legyen — válasszunk! De becsületesen és titkosan! (Szekfü Gyula a diktatúráról) írt karácsonyi cikket a Korunk Szavába. A nagy történetíró, évezredes távlai'.ból szemlélvén az emberiség történetének folyását, rámutat a kereszténység és a diktatúra szeges ellentétére. »A dolgokat világosan, önáltatás nélkül nézni: bátorság kell hozzá. Ahhoz, hogy észrevegye az ember a modern diktatúrák keresztíényietlen alapvonásait, melyből azután egyszerre levezethető az azok terjesztésében alkalimazott brutalitás, erőszak, hazugság, melyet propagandának is neveznek itíi-ott s művelésére külön hivatalokat állítanak fel. A keresztény erkölcs talajáról lép le az olyan uralom, mely nem veszi tudomásul, hogy miniden emberben époly Istentől teremtett lélek lakozik, mint aötíár az egynéhány vezetőben, akik most felosztják maguk közt Európát; a keresztény erkölcs ellen van azt követelni és erőszakkal is megvalósítani, hogy milliók gondolkozás nélkül meghajoljanak egy ember vagy a körötte működő, ajkán át megszólaló, senkinek, Istennek sem felelős kis társaság parancsai előtt. Az ilyen elérhető ugyan erőszakkal, tömegbutító demagógiával, kereszténységet elvben és gyakorlatban kizáró nevelésrendszerrel, amint mindezen eszközök már használatban is vannak 03 eredményük gyanánt a Szovjet alatt sínylődő ország nem alap nélkül neveztetik Antikrisztus országának. Mindez csak azt mutatja, hogy a humanizmust kigúnyoló, az egyéniséget kiirtó parancsuralmi rendszerek megtalálták adekvát eszközeiket és valószínű, hogy még niem futották be egészen útjukat, mely nékik engedtetett. Hogy melyik népnél jutnak uralomra, ez szinte próbaköve a nép kereszténységének. Ahol a kereszténység nem él a tömegek szívében, ahol az csak forma, melyet a gyakorlati életben nem tudnak megvalósítani, de még ott is, ahol a lelki igazulás útját sokan megtalálták az Egyház vezetésével, de hitüket a templom kapuján kívül nem tudják érvényesíteni, hanem egyházi és politikai naívságukban gyanú nélkül meghajolnak a kereszténységet levetkezett propagandának: az ilyen népek el lehetnek rá készülve, hogy a keresztény szabadság az ő körükben is megszűnik s alávettetnek a parancsuralomnak, melynek Sullától és a római császároktól a mai színes diktatúrákig árnyalatai vannak, de mindig ugyanaz a lényege.« (Deák Ferenc) mondotta, hogy a sajtótöidénynek egyetlen pontból kellene állni: hazudni nem szabad. Ez jut eszünkbe, amikor elolvassuk annak a nyolc derék gazdaembernek a levelét, akik helyreigazító nyilatkozatot küldtek be a kormány kétlkrajcáros újságjának. A kormány dömpinglapja ugyanis korszakalkotó győzelemről számol be a kunszentmiklósi községi választással kapcsolatban, hírül adván, hegy 10 választott képviselőtestületi tag közül 8 a Nep híve. Ezt a szép győzelmet viszont kissé elcsúfította a másnap befutott helyreigazító nyilatkozat, amelyben ugyancsak nyolcan tisztelettel közlik, hogy őket ellenzéki programmal választották a képviselőtestületbe s a Nep számára csupán 2, azaz kettő képviselőtestületi tagság jutott. Fordítva, a valósággal homlokegyenesen ellenkezve közli tehát a vidék politikai állásfoglalására jellemző hírt ugyanaz a lap, amely merészel sajtóreformot sürgetni. Ugyanerről az újságról már bírói ítélet állapította meg, hogy nem hív szellemben közölte egy politikai gyűlés lefolyását. Mindebből azt látjuk, hogy valóban szükség van sajtóreformra, de nem úgy, ahogy ez a kormánylap elképzelte, hanem Deák Ferenc szellemében. (Számszerű) megvilágítást nyer az ország közvéleményének hangulata egy szentesi választási statisztikából is, amely a következőket mondja: Általános választáson egyhangúan megválasztották a Nep egyik miniszterét. (Természetesen nyílt szavazással.) Időközi választásán a Nep-jelölt kapott 6400 ajánlást, majd 4400 szavazatot, szemben az ellenzéki 3400 szavazattal. (Persze még mindig nyíltan.) Most következett ezután a titkos képviselőtestületi szavazás, ahol a Nep már listát sem mert állítani, hanem Városi Párt néven kapott összesen 1615 szavazatot; s még ily álcázott alakban is csak éppen fele annyi képviselőtestületi tagot tudott választani, mint az ellenzék. Egyhangú választás, 6400 ajánlás, 4400 nyílt szavazat és álnéven szerzett 1615 titkos szavazat, ezek bizony nem »változatlan« bizalmat jelentenek. 20