Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Hozzászólás "Sárköz" térképéhez

Hozzászólás „Sárköz" térképéhez Az »Országúi 5-ik számában Kelemen Sándor deesi író tollából egy cikk jelent meg, amelynek érdekességét, realitását a helyszínen szerzett tapaszlalatok teszik látszólagos igazoltnak; egy intellektuelíiek Sárköz földmíves népének életéről, népszokásairól alkotott véleményét. Bár elhiszem, fajilag a cikkíró minden féltő jóindulatát, amelyet ennek az eredeti, igazi magyar vidék népének anyagi vagy számbeli gyengülését, fogyását teszi szóvá, de megállapításainál már kiérzik a bizonyos felsőbb társadalmi osztályöntudat érzése, amivel régidők óta kezelni szokták a parasztságot. Legelsőbb is a cikkben az »egyke«-kérdéssel foglalkozik, amiről már kívüle is nagyon sokan elmondták véleményüket, cikkek keretében, szónoklatok alakjában, felelős és felelőtlen elemek, akik itt gondolták a közfigyelmet magukra vonni. Erről a veszedelmes zónáról, a Sárközről is sokan beszéltek már olyanok is, akik még csak a vonat ablakából kinézve mondták: ez »Sárköz«. De írtak már olyanok, akik itt élnek benne és azt vallják, hogy ők ismerik e népet igazán. Én úgy hiszem, a szóban forgó cikk is elég bizonyíték arra, hogy egy intellektuel számára mégis ismeretlen terület a paraszt-néplélek. Amennyiben szerintem ilyeni ismeretlen területet szálltak volna meg »Sárköz« ismerői, úgy e helyen szeretnék bizonyos határkiigazításokat csinálni Sárköz térképén, azon a jogom, hogy én is ismerem ezt a népet, itt születtem köztük és annak 10.868 lélekszámának sokat emlegetett »egykés« tagja vagyok. * Mindenek előtt előre kell bocsátamom, hogy ezen szerény nézetemmel nem óhajtok és nem is akarok az »egyke« pártjára kelni, de viszont nem állok a mindig erősödő hangú feszítsdmegezők közé sem. Maradjon ez meg mindenkinek, még ha mindjárl paraszt is az ember, legszentebb magánügyének, ahová semmiféle paragrafus ne tudjon behatolni. Bár kívánatos beteljesülés lenne Rákosi harmincmilliós nemzeti álma, de ha ennek mielőbbi bekövetkezését óhajtjuk, akkor meg kell hogy szűnjön ez a kilencmillió magyar közötti örök harc is, amit nagyon sokan a mindennapi kenyérért folytatnak. Ha sok családról akarunk beszélni, akkor ezen a szűkre szabott magyar földön jobban és igazságosabban kell a kenyeret elosztani, hogy mindenkinek jusson belőle ha nem is egyforma nagyságú, de a megelégedettségig. Ezen a kövér Sárköz földjén eddig bőven termett kenyér mindenkinek. Elosztásául pedig úgy a kenyér, mint a megtermesztőjével irányított gazdálkozást végzett a sárközi nép. A decsi cikkíró szerint ez a parasztság birtokéhsége. Jártam már szalagszéles földű határok"között, beszéltem éheskinézésű nyolccsaládos Alföldről jött magyarokkal, ahol a legnagyobb parasztbirtokos a faluban nyolc holdon gazdálkodik és egyébként arról nevezetes a falujában, hogy egész évben van kenyere. Őnekik is csak a kölestermés sikerültsége biztosítaná a téli kenyeret. Kíváncsi vagyok, ki gondoskodik az ilyen nagycsaládú emberről, ha a jelen esetben' nem sikerül a kölestermós. Ennek a nyolc gyereknek a nagyapja ötvenholdas gazda volt, tizennégy családja lett és ma nyolcvannégy unokája van. Az ötven hold nyolcvannégy felé elosztva már biztosan nem nyújt megélhetést. Az ősi vagyonhoz szerezni nem tudtak, erről nevetséges is beszélni, mert a régit sem lehet megtartani. Most önkéntelenül adódik a kérdés, gondoskodott-e már valaki ezeknek a parancs nélkül is v ilágra jött magyaroknak a jövőjéről? Nincs olyan pálya, amely túlzsúfolt ne lenne, ,i nyolc gyerek közül egy sem lett iparos, mert ahhoz is befektetés kell (már értein ez alatt a tisztességesebb ruházatot). Magasabb iskolát egy sem végezhetett, mert nincs meg a biztos havi fizetés, ami például egy vasutas családnál. Marad a biztos pálya a béres, cselédi. Hogy mi az emberi élet, szabadság és a béresélet, azt a falusi nép ismeri, ahová gyakran behozza, az évszakonkint változó hajnali háromnégyórás ébresztőt jelentő ekevas kongását a szél, vagy a különféle nyájakat terelgető ostorcsattogások. Talán a családja jövőjét biztosítottnak látni szerető sárközi gazdák hitvesi éjszakáit is ilyen hiaingok figyelmeztetik. Ha most minden sárközi nagyapának nyolcvannégy unokája volna, hol találnák meg a biztos megélhetést? A birtokéhséget sem lehet ráfogni a parasztságra, mert hiszen az apa életében úgysem osztja széjjel ia> birtokot, tehát nem is félthet mást, csak a családja jövőjének a biztonságát. Szó van még a cikkben egy temető-statisztikáról, fiatal asszonyokról, akik vértanúhalált haltak a megfeledkezett percek következményeinek elkerüléséért. Ebben sok igazság van, de iazt hiszem, más társadalmi osztályoknál is kimutatható lenne, ott is hasonlót mutatnának az asszonyi fejfák korjelzései, ha nem lennne e célra több pénz és orvos. Még csendes felhányáskép olvashattuk, ennek a népnek főbb jellemvonásait, amely rikító színekben tárja elénk a sárközi nép szertelen mulatozásait, ruházkodásával való oktalan pazarló költekezéseit, pl. egy lakoda,lomban elfogyasztott ételeket és italokat jegyezte fel, olyan formában, mintha egy ilyen lakodalmat sokan megéheznének. De, hogy a sárközi nép kultúrtáplálékáról is szó essék, irodalmi érdeklődését bölcs megállapítással és nagy általánosítással a színes regények, a Courths-Mahler-regények nagyfogyasztójává nevezi ki a parasztot. Hibái vannak Sárköz népének is, beismerjük, de azt a beállítást, mint hogyha ezek csak speciális helyi tünetek volnának. Sárköz intelligens parasztsága nevében visszautasítom. Nincs szüksége félteni ezt a népet a dekadenciától. Már ezer év óta lakodalmaz a parasztság. Irigyelni, vagy sajnálkozni valója ne legyen semmiféle cikkírónak. A paraszt számára nincsenek garden-partyk, ötórai teák, név- és születésnapok, megünneplése, stb. Az csak egy életen egyszer, vagy kétszer éri és ünnepli meg családja életének nevezetes fordulóját, amihez az elfogyasztandó ételeket és italt saját maga termeszti és állítja elő. A sárközi ember mai ruházkodása is haladást mutat. Igényesebbek lettünk mi is. Azt az öltözködést, amit sekan szeretnének rendszeresíteni, mintegy megkülönböztetésül, egyenruhául a paraszt szá46