Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Tisza István szellemi hagyatéka és a mai fiatalság 2. [r.]

A magyarság magasabbrendű nemzeti életet — amely fennmaradását biztosította — akkor kezdett élni, amikor Szent István megalapította a mar gyar államot. És ez az államalapítás egyúttal egy nagy asszimilációs folyamat megindulásával esik össze. A magyarság számbelileg kicsiny volt ahhoz, hogy az államkeretet, amelyen belül önálló életét élhette quantitative is ki tudta volna tölteni. A nemzettest időnként idegen vérrel szívódott fel, de mindig volt benne annyi qualik tiv erő, hogy ezeket az idegen elemeket asszimilálni tudja s hogy ezen az asszimilált magyarok közül igen sokan nagyértekü történelmi munkát végeztek a nemzet szempontjából, arra nézve a példák hosszú sorát Jehet felsorakoztatni. Tehát, ha H) szorosan vett magyarságot is vesszük, már akkor is igazat kell adni Szokfü Gyulának, aki szerint a magyarság nem biológiai fajegység, hanem történelmi képződmény, amelyik számos idegen elem amalgamizálódásából állott elő. Ezer év óta úgyszólván minden kor módosított valamit a magyarság vérségi szerkezetén, de épp a magyarság nagy (asszimilálódó képessége folytán a népi karakter alapvonásai nem változtak meg, a nemzet meg tudta őrizni azonosságát. Azonban a Duna mente sohasem szűnt meg ai népek vándorútjává lenni s a magyar állam területén sorra települtek meg, éppen annak dunai politikája folytán, idegen népelemek is, akik nem aszszimilálódtak, hanem népi sajátosságaikat bizonyos mértékben megőrizték. A földünkön végigdúló pusztító háborúk után: a népesség pótlására egyenesen szükség volt idegenek telepítésére, akik egyszerre nagy tömbökben, s rendszerint nemzetiségüket védő kiváltságokkal felruházva telepítetfe ide, úgy, hogy már azért sem lehetett őket asszimilálni.. Viszont itt éltek az állam területén, osztoztak annak sorsában. így váltunk nemzetiségi állammá. Valami módon be kellett kapcsolni őket az állam életébe, egyenlő jogok és kötelezettségek osztályosává tenni. A magyar államalkotó géniusz ennek a problémának megoldására kitermelt egy olyan fogalmat, amelyik alkalmas volt arra, hogy a legkülönbözőbb nemzetiségi elemből is egy és ugyanazon magyar államot építse fel. Ez a fogalom a Deák Ferenc által szövegezett politikai nemzet fogalma. Ennek a kitermelésére csak a magyar nemzet volt képes, amelybe már szerkezeténél fogva sok idegen elem jutott. A politikai nemzetet, mint az állam népi szubstanciáját kell felfogni s egy ilyen polyglot államban., mint a mienk, az egyedüli lehetséges államfenntartó konstrukció, A magyar politikai nemzet mintegy magasabbrendű képlet az etnográfiai különbségeken felül a magyar álamban ölt szilárd valóságot. Léte feltételezett az államtól. A politikai nemzet éppen azért, mert az államban valósul meg, jogi fogalom. A jog a nemzettest kötőszövete, jogi kritériumok alapján lesz valaki tagjává. A közös jog ai fő összetartó kapocs. A jognak ez a centrális jelentősége teszi azután aJ jogalkotó szervet, a parlamentet, a magasabb-rendű államéletnek úgyszólván egyedüli hordozójává. A jog, a nemzet, s az állam fogalmai szoros összekapcsolódásának eredménye az, hogy a parlamentárizmus lehanyatlása a magyarság lehanyatlását jelenti. Nagy magyar államférfiak nyomán Tisza István is felismerte ezt a nagy történelmi igazságot, s így kapcsolódott be a parlamentarizmusért vívott küzdelem, a nemzeti létért vívott küzdelembe. Tisza István életének egyik legfőbb tanítása az, amit Bethlen István gróf egyik legutóbbi napokban adott hírlapi nyilatkozatában úgy fejezett ki, hogy a nemzetet pusztítja el az, aki a parlamentárizmust rombolja le. A parlamentnek ezen óriási jelentőségénél fogva éppen nem közömbös, hogy kik azok a férfiak, akik ott ülnek a parlamentben és a magyar nemzet életét meghatározó törvényeket hozzák. Tisza István elgondolása szerint a parlamentnek a 'nemzeti élet küzdőterévé kell válnia. Ez az elgondolás vezette őt a választójog kérdésében elfoglalt álláspontjában. A választójog általánosságának Tisza István éles ellenfele volt. Nem elvi okokból, hanem tisztára gyakorlati megfontolásokból. Ugy hitte, hogy elsősorban a néptömegek kultúráiig és anyagi nívójának a fokát kell felemelni, s csak azután adhatjuk meg nekik ia széles politikai jogokat. Tisza István a parlament nívóját féltette az általános választójogtól, de féltette a magyarság hegemóniáját is, mert joggal tartott attól, hogy a nemzetiségek akkortájt már tekintélyes részét elidegenítette a magyar állameszmétől egy új ideológiákon alapuló agitáció. Kétségtelen, hogy őszinte hazafias megfontolások és nemzeti szempontok vezették Tisza Istvánt, amidőn ellenezte az általános választójogot, nem törődve azzal, hogy ezzel Magyarország legnépszerűtlenebb embere lesz. Azt a vádat emelték Tisza István ellen, hogy osztály érdekből ellenezte az általános választójogot. Ez a vád egészen méltatlan. Azt írja Tisza István egyik tanulmányában, hogy nem szánalomra méltó-e az a magyar ember, aki csak gazdánaik, iparosnak, munkaadónak, vagy csak tőkésnek érzi magát és nem ezek mellett és mindezek felett magyarnak? Tisza erős nacionalizmusa minden kicsinyes osztályszemponttól ment volt. Ő előtte csak a nemzet egyeteme lebegett és azt hiszem, Vass József látja jól, amidőn egyik beszédében úgy mutatja be Tiszát, mint aki azt az ideált állítja oda posztulátumként a nemzetnek minden tagja elé, hogy kivétel nélkül kicsinynek, nagynak, elesettnek és a magasanjáróknak és a nemzet országútján valamiképpen elhullottaknak együtt kell lenniök egyszersmind a munkában is, amely felemeli azt a nemzetet, annak minden tagját, az egyént a maga kultúrális adottságában, és felemelkedésében a magái politikai megnevelésóben és iskolázottságában. »Kell tehát indulnia a nemzetben először egy mindent átfogó, ellenállhatatlan erejű nagy szociális munkának, amely a nemzet minden egyes tagját átöleli, emeli, iskolázza, neveli, és amikor felemelte arra a magasságra, hogy le lehet tenni a megtisztult, erkölcsben erős, intellektusában emelkedett nemzet kezébe a nemzet életének politikai hatalmát, akkor tegyük le ai kezébe«. Tisza István a választójog priuszának a, nemzeti erények izmosítását, a kiművelt emberfők szaporítását tartotta. Ugy látta, hogy egy olyan országban, ahol a népművelés még primitív állapotban van és a nagy tömegek értelmetlenségével kell számolni, általános szavazati jog hatása katasztrofális lehet. Tudta, hogy ilyen körülmények között a széleskörű szavazati jog nem a demokrácia, hanem a demagógia' céljait szolgálja. Ellenezte tehát az általános 39