Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - A magyarság szellemi és kultúrális egysége

csoda, hogy Erdély magyar lakosságának fokozatos csökkenését ós pusztulását állapíthatta meg Kolozsvárott tartott előadásában az 1930. évi népszámlálási adatok alapján a bucaresti statisztikai hivatal igazgatója, Manuilla Sabin. Előadása szerint Románia összlakosságának 73%-a román nemzetiségű és csak 11%-a népkisebbségi. A kisebbségek között legnagyobb számú a magyar 1,388.000 lélekkel, ami tehát 1:1 %-ot tesz ki. Ami különlegesen Erdélyt illeti, itt Manuilla Sabin szerint minden vonatkozásban kitűnik a magyar elem visszaesése. Az 1910. évi népszámláláskor még az erdélyi lakosság 32%-át alkották a magyarok, az 1930. évi népszámlálás azonban már csak 24jg-ot mutat ki. Manuilla itt mindjárt levonja azt a következtetést, hogy az 1940. évi népszámlálás' még kedvezőtlenebb arányú lesz a magyarságra nézve. Ezt abból következteti, hogy a magyarságnak 79°,,-a lakik városokban és csak 21%-a falun, holott népszaporodást csak a falu adhat. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint az erdélyi városok lakosságának 38 % -a magyar és így viszonylagos többságben van még a román — és német elemekkel szemben, de már elvesztette a városi lakosságban való abszolút többségét, ami 1910-ben még 62% volt". Ugylátszik, csakugyan igaz, hogy a városok valóságos krematóriumai a lakosságnak: legfeljebb négy generáció alatt nyomavész csaknem minden városi családnak. Az 1930. évi népszámlálás összesen 917.000 lakost talált az erdélyi városokban és ezek között alig 400.000 volt olyan, aki a 20 év előtti népszámlálás alkalmával is az erdélyi városokban lakott. 100.000 városi lakos között átlag 35.000 benszülött, 65.000 pedig más helyről vándorolt be. Nagyon természetes, hogy a romániai statisztikai adatokat nem szabad elfogadnunk minden fenntartás nélkül, mert ha pőrére vetkőztetjük a különböző mesterkedéseket és a töméntelen nemzetiségi átkeresztelést, akkor megállapíthatjuk, hogy — mint már fenntebb is említettük — legalább 400.000 magyart sikkasztottak el. Hasonló eszközökkel, sőt talán még szemérmetlenebbül dolgozott a cseh népszámlálási statisztika, amely — mint tudjuk, — olyan kvalifikált magyar városokban, mint Kassa, Ungvár és Pozsony sikkasztotta el a 20%-nyi magyarságot, csakhogy a közigazgatásból kiszoríthassa a magyar tárgyalási nyelvet. A Felvidéken az impérium átvételekor egy milliót is meghaladta a magyarság lélekszáma, az 1930. évi cseh népszámlálás ezzel szemben alig mutat ki 600.000 magyart. Ez még az 1920-as népszámláláshoz viszonyítva is több mint 150.000 főnyi visszaesést jelent. Hova lettek ezek a magyarok? Vájjon azóta nem szültek a magyar anyák? Ha le is számítjuk a kivándoroltakat és a csonka országba menekülteket, akkor is legalább 300.000 magyart sikkasztott el a cseh statisztikai hamisítás, alkalmazván a terrornak és megfélemlítésnek legválogatottabb eszközeit. Hogy milyen célt szolgálnak ezek a hamisítások? Egészen kétségtelen, hogy már elébe akarnak lovagolni a revíziónak és arra az esetre készítik elő a helyzetet, amidőn majd elérkezik a békeszerződések területi rendelkezéseinek felülvizsgálata. IV. Ez a helyzet a népszámlálási fronton. Már most ettől függetlenül, az az állapot, amelybon Európa keletén az idegen uralom alá jutott magyar kisebbségek élnek, olyan kulturbotrány, amelynek állandósulását csak az magyarázhatja meg, hogy a világ népei még mindig nem tudják, hogy mi történik itt. Egyébként is oly súlyos bonyodalmakkal van telítve a külpolitika, hogy se a Népszövetség, se a nagyhatalmak külön-külön nincsenek abban a helyzetben, hogy a magyar kisebbségek sorsával érdemlegesen foglalkozzanak. Hacsak a magyar kormánynak az eddiginél sokkal erélyesebb és határozottabb fellépése — amire Kánya Kálmán külügyminiszter legutóbbi beszéde után végre komoly kilátás van — nem fog Genfben fordulatot teremteni. Azt még talán meg lehet érteni, hogy a nagy történeti fordulat első éveiben valamennyi új impérium a saját uralmának legfőbb biztosítékát abban látta, ha minden erejét és hatalmát azok ellen fordítja, akiknek ezeréves birtokállományából gazdagodott, s a magyarságra fekszik rá egész politikai, gazdasági és katonai hatalmával. De hogy ebből rendszert alkotott, amelyet úgylátszik nemcsak fenn akar tartani, de" tovább is mélyíteni, ez már az államraison szempontjából is nehezen érthető. Beteges, dühödött perverzitás ez. A magyar pozíciókat mindenekelőtt ott támadták meg, ahol minden kultúrnép létének legszilárdabb alapjai nyugosznak: elvették a földet, az iskolát és a hivatali állásokat. A magyarság csaknem földönfutóvá lett azon a területen, amelyet az ősi barbár káoszból ő emelt fel Európa világosságába és tett integráns részévé a nyugati civilizációnak. Hogy ennek a fölemelkedésnek részese volt maga a román, tót és szerb nép is, hogy a nemzetiségi intelligencia megtalálta helyét és pozícióját a magyar társadalomban és a magyar közéletben, érvényesülési és emelkedési lehetősége biztosítva volt a legmagasabb állásokig is, mindez pillanatok alatt el lett feledve és megindult különösen Erdélyben egy olyan büntető expedíció, amely kormányzati elvvé tette a vae victis-t. Pedig az erdélyi román nép gyulafehérvári határozatai mást ígértek. Persze, akkor még a hatalom nem volt élő valóság, az egyesülés még formailag nem jött létre, ígérni tehát könnyű volt. De az ígéreteket meg nem tartani, úgylátszik, még könnyebb. Nehéz szomorúság és keserűség nélkül visszaemlékezni ezekre a dolgokra. A megszállás első órájától kezdve csaknem tíz esztendőn keresztül szakadatlanul ostromállapot nyűge alatt görnyedt egészen 1928 novemberéig a Magyarországtól elszakított terület s a hadbíróság, mint félelmetes pallós, állandóan ott fenyegetett a kisebbségi polgár feje fölött. (Egészen rövid, átmeneti szünet után újra katonai főhatalom alatt élnek a magyarlakta területek.) Gyülekezési joga ma sincs, sajtószabadságot nem ismernek. A magyarságnak minden tömörülésre, aktivitásra irányuló mozdulatát megfojtják. Ahol népirodákat, vagy kisebbségi szervezeteket akartak felállítani, ezeket a kísérleteket mindjárt az első lépéseknél agyonnyomták. Hivatalokat bezártak, aktákat elsikkasztottak, vezető magyar embereket minden komoly ok nélkül szabadságuktól megfosztottak. A vallásszabadság klasszikus földjén, Erdélyben, a kisebb21