Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Magyar nép-birák. Hogyan közigazgatta a magyar nép önmagát?

a határpásztorok a kártevőket hozzá vitték s ítél­kezett felettük. A csőszbíró a csőszöket ellenőrizte, a mezőbíró a mezőrendészeti kihágásokban bírásko­dott, a pusztabíró a pusztákra ügyelt fel s a bitangba tévedt .juhot befogta. A havasbíró a havasi legelőkre viselt gondot, végrehajtotta a havasi rendtartást s az ellene vétőket megbüntette. A fábíró a község er­dejére ügyelt vagy pedig ő volt megbízva a fabecs­léssel, az crdöbíró az erdők kezelésével és a haszon­vételek ellenőrzésével volt megbízva. Ezek az állá­sok vagy megszűntek, mint feleslegesek, vagy hatás­körük átment más, törvény által szabályozott állás körébe (erdész, útmester stb,), vagy pedig, minthogy sok esetben magánjogi jellegűek voltak, megmarad­tak ma is annak. A bíró környezetében segítségére több haitósági személyt találunk. Az öregesküdt, törvénybíró vagy esküdi tanácsbeli, a községi tanács elnöke, feladata a tanács elé kerülő ügyekben a kihallgatás és a. vég­zés kihirdetése, a bíró tanácsadója. Sokféle elneve­zése volt: fiaskutya, eskutya, hitesember stb. Ma már teendői! az LSS(!:XX. tc. szabályozza. Választott tisztviselő volt az adószedő. A ma­gyar embernek az adóval s ezen keresztül az adó­szedővel szemben érzett ellenszenvét mutatja szám­talan tréfás, csipkelődő megjelölés, ilyenek pl.: adó­piszkos, dobfarka, nyúzókés, pénznyelő stb. Községi tisztviselő volt a halottkém vagy dö­gész, halottgém, ahogy tréfásan nevezték. Feladatát az 1876. évi 31.025. sz. rendelet szabályozza, ettől kezdve hatósági megbízott. A gyám (fnrmondor) hatáskörét szintén rendezte az újabb törvényhozás. Számtalan kisebb községi tisztviselő volt. Kis­bíró vagy futosó bíró, sokszor a bírót is helyettesí­tette, általában inkább dobos, rendeletek kihirdetője. Az ármás: községi szolga, hajdú: városi cseléd, tize­des: városszolga, cirkáló: titkos őr, aki mulatságok alkalmával a rendre ügyel, de úgy, hogy a mulatók észre ne vegyék stb. Községi feladatot végez a sintér, néhol válasz­tották', másutt általában a bíró fogadta fel. Az 1888. évi VII. tc. szerint hatósági megbízott; régen a hó­héri teendőket is ellátta: Régen, mikor a városok az állandóan várható ellenség miatt fallal voltak körülvéve, igen fontos volt a kapuőrző, kapus vagy kapudeák tiszte. Ő ügyelt fel a kapun ki- és bejárókra. Fontos feladata volt a bakternek, a tisztség eredete a váréletre megy vissza. Feladata volt a község őrzése éjjel, rendesen 9-től hajnali 4 óráig járta óránkint végig a falut, mi­közben minden órára verset énekelt, pl.: IIa/l ja minden háznak ara: nyolcai ülőit már az óra! Felült minden tyúk az ólra, hóna alatt van az orra; minden asszony ágyát veti, benne urát lefekteti; és ti, lányok se bánjátok: guzsalyszár még a mátkátok! Megszűnésének egyik oka az volt, hogy az éneklés­sel egyáltalán nem szolgálta a kívánt eélt, mert a tolvajok mindig tudták, hogy merre jár; másik oka a rendőrség intézményének' felállítása. Ugyanilyen őrfólék voltak: a vigyázó, toronyőr; korombíró, a konyhák tisztaságára és a tűzre fel­ügyelő személy; pörnyebíró, a tűzbiztonságra s az ehhez tartozó dolgokra ügyelt; pipabíró arra vigyá­zott, ki pipázik a faluban tilalom ellenére; szitok­biró a káromkodási tilalomra felügyelő elöljáró volt; kútbíró feladata volt a kutak tisztántartása; koldus­bíró az engedélynélküli koldusok eltávolítója volt. A közösséggel szemben íeninállottak bizonyos kö­telességek, amelyeket a. lakosok nem úgy, mint az adót, pénzben fizették, hanem természetben, munká­ban rótták le. Ujabban törvényileg van szabályozva, mely azonban mai pénzzel is megváltható, sőt megha­tározott esetekben kötelezőleg megváltandó. Ilyen kötelezettségek voltak: faludolga, köteles munka, amelyet az egyes lakosok a falu számára tartoznak végezni; gyalogsor, községi ingyenes gyalognapszám; hetelős, közszolgálatra kirendelt hetes, pl. fuva­ros sth. A szőlők, erdők, mezők és állatok őrizete igen fontos feladat volt a vagyoni védelme és a rendtartá­sok betartása szempontjából. A bírák között több olyan hivatalt találunk, amely részben ugyancsak az őrzéssel állott kapcsolatban, alapjában véve azon­ban inkább az őrök ellenőrzője, felügyelője volt (pl. hegybíró, határbíró stb.), de emellett sokszor a kár­tételekért mindjárt ki is rótta a büntetést. Szőlőkben a felügyeletet a szőlőcsősz, szőlőpász­lor látja el. Hivatalbalépésük előtt esküt tettek, hogy kötelességüket híven teljesítik. Hegyalján a szőlő­pásztorok megválasztása után következett a i>pász­tortéteU: nyolc nap leforgása alatt az őrzésében levő ^törvény -en el kell készítenie a kunyhót s ez előtt a ^szabadulás «-ig reggel, délben, este a ^csattogtató fceiep«-pel a szokásos verseket eljátssza. Ezek után pedig a szükséges »kerülést kellett megtennie. A ;>szabadulás« az utolsó fürt leszedése után volt, mi­kor a kunyhót felgyújtotta: másnap reggel szedte be a vpásztorbért A begyközségi törvény szabályozta a szőlőterület őrzését is. A már előbb említett erdő- és fabíróknak segít­ségére voltak az erdő felügyelői: az erdész, erdő­őri zó, erdőóvó, vagy ahogy sokfelé nevezték, a y>szé­kely«. Ezt is szabályozta az erdőtörvény. A határ és mezők őrizetét a határbírókon kívül a mezőőr végzi, feladata a határt a barmoktól, emberek kártevésétől megvédeni, kórt okozó barmot behajtani, a kártevőt elfogni s a bírónak átadni. Ve­rnéén, rendszerint Erzsébet napján választották a mezőcsőszt a többi községbeli emberrel együtt. A ha­tár őrizőjének segítségére volt a lármafa: föleibe ásott és létrafogakkal ellátott fa, ahonnan az egész határt beláthatták. Az állattenyésztés a magyarság legősibb foglal­kozásai közé tartozik. Hazánk területén való letele­pedés előtt a magyarság is nomád pásztornép volt s ezt a szilajpásztorkodást sokáig fenntartotta a tele­pülés után is. Az állatőrzők: csikósok, gulyások, ka­hászok stb. egész külön társadalmi osztályt alkottak. Az állatok őrizetét a község által választott emberek végezték s a választást áldomással ülték meg. Bara­nyaózd vidékén első kihajtóskor a jószágtulajdonos annyi tyúktojást vett magához, ahány barmot bo­csátott a legelőre; kiállóit a kapuba s midőn a gu­lyás, csorelás, csikós odaért, neki adta a tojásokat, letévén azokat maga elé a földre (t. i. azért, hogy amint lehajolni nem rest, ne legyen rest a jószágok után futkosni sem). Rákospalotán, de máshelyütt is,

Next

/
Thumbnails
Contents