Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Junius 4. (Reflexiók a trianoni évfordulóhoz)

x JÚNIUS 4. X (REFLEXIÓK A TRIANONI ÉVFORDULÓHOZ) Június 4-én mult 16 éve, hogy Magyarországot a békeszerződések aláírására kényszerítették. Ezzel a szomorú és az összes dunavölgyi államok életére károsan kiható diktátummal mintha nagyon is összehangzó volna az a másik esemény, amelyről a london i Reuter-iroda távirati jelentése tudósított. A kisantant államainak vezérkarai tanácskozásra ültek öszsze a román fővárosban, hogy megállapítsák annak a közös eljárásnak a módozatait, amelyeket egy Magyarország ellen irányuló esetleges katonai akció bekövetkezésénél fognak alkalmazásba venni. Nem akarunk hinni az érzékeinknek. Valóban lehetséges ez, a történtek után, amikor éppen a kisantant államai voltak azok, amelyek Olaszországot a legszigorúbban elítélték, mint jogtalan támadót Abessziniával szemben, amikor nem is oly rég a genfi népszövetségi palota csak úgy rengett a szankció, a kollektív biztonság és a kölcsönös segélynyújtás mennydörgő jelszavaitól és amikor ezeknek a jelszavaknak éppen ők, a kisantant hatalmak voltak a leghangosabb kikiáltói? Amióta csak szerencsénk van a monarchia utódállamaihoz, már találkoztunk többízben részükről a következetlenség néhány épületes megnyilatkozásával, de ehhez hasonlóval még soha. Békét, biztonságot, kölcsönös segélynyújtást hirdetni egyrészt, s a lefegyverzett, védtelen, megcsonkított Magyarország ellen katonai akcióra készülni másrészt, ez mindenesetre oly magas diadala az új európai szellemnek és annak a demokráciának, amelyre ők mindig oly büszkén hivatkoznak, hogy meg kell hajolnunk előtte. Ha ezért kellett meghalnia 10 millió harcosnak, ha ez a felszabadítás és a népek egyenjogúsága, amellyel Wilson meg akarta ajándékozni az emberiséget, akkor nyugodtan pihenhet sírjában a nagy álmodó . . . Valami rettenetes káosz és megmagyarázhatatlan fogalomzavar az, amely ma a politikán, diplomácián és az egész európai közéleten uralkodik, úgy tűnik fel nekünk, hogy ez nem is annyira a népek, mint egyes emberek válsága, akiket a véletlen, a sors szeszélye felelős állásoki'a állított, nemzetek, országok élére, s akik most nem tudnak mit kezdeni se a hatalommal, se a felelősséggel, amiből erejüket és képességeiket messze meghaladó arányban juttatott számukra a szerencse. A tisztánlátás, az ítélkezés tárgyilagossága megbukott. A rossz lelkiismeret uralma az, amely főként itt, a Duna völgyében, fogva tartja egy szabad kibontakozás tiszta emberi erőit és szédült konoksággal fantomokat kerget, fétiseket imád. Ilyen fétis a kisantant államai számára a status quo. Eddig azt hittük és úgy értelmeztük ezt az álláspontot, hogy az mindenesetre a kölcsönösségalapján nyugszik. Most azonban, a bukaresti tanácskozások után, úgy látszik, revideálni kell felfogásunkat, mert a status quo fogalma ott új értelmezést nyert. Nevezetesen azt, hogy: satus quo mindenki számára, kivéve Magyarországot. A mi polgári nyelvünkre lefordítva, annyit jelent, hogy a területének egyharmadára zsugorított Magyarország még jelenlegi birtokállományában sem érezheti biztonságban magát, nemhogy jogos revindikációs igényeinek kielégítésére számíthatna. Ilyen eredmények születtek tehát az államfők és a katonai vezérkarok bukaresti találkozásából. Mi ezekre a súlyos határozmányokra nem tudunk a harc, a háború eszközeivel felelni, mert ilyenekkel nem rendelkezünk. Azonban van egy érvünk mégis, amely sokkal súlyosabb és messzebbhangzó, mint az összes fegyvernemek fenyegető felvonulása: a bukaresti katonai tárgyalásokkal szembeszegezzük azokat a tanácskozásokat, amelyeket a magyar fővárosban egy héten keresztül folytatott a Szellemi Együttműködés Bizottsága, amelyet a Nemzetek Szövetsége élő lelkiismeretének is nevezhetnénk. Ezeken a tanácskozásokon egész történelmi valóságában bontakozott ki Magyarország ezeréves kulturális hivatása és a keresztény műveltség, a zavartalan európai fejlődés védelmében teljesített hősi szolgálata. Olyan hatalmas egyéniségek, mint Paul Valéry, Madariaga, Ojetti, Thomas Malin, Bonnet, George Üuharnel, és még számosan tettek hitvallást Magyarország csodálatos erkölcsi és kulturális teljesítményei mellett és egyhangúan megállapították, hogy ez a nemzet megtette kötelességét a keresztény eszme és a civilizáció szolgálatában. Szükségét érezzük, hogy Paul Valénjt szószerint idézzük: »Magyarország — úgymond — gazdagon ontja a ritmusokat és a spontán alkotásokat, de ugyanakkor bővelkedik a csodásan elvont szellemekben is. Nincs még egy ország a világon, ahol az ókori művelődésnek kézzelfoghatóbb szerepe lett volna, mint Magyarországon, noha a magyar nyelv semminő kapcsolatban nem áll a latin nyelvvel.« Valóban, a humanista gondolat, mint kulturális eszmény lebegett a budapesti tanácskozások felett és Magyarország hagyományos vezető szerepe abban is kibontakozott, hogy teljes elismerésre talált, hogy ezen a földön mindig magasan ívelt a humanista eszmény. A renaissance első jelentkezési formája is ez v olt Mátyás király udvarában és az a Magyarország, mely a tudomány és művészet legtisztább nyelvén tudott ebben a korban, egy félévezreddel ezelőtt, az általános európai fejlődés javára és gyarapodására megszólalni, elévülhetetlen jogot nyert arra, hogy nemzeti géniuszának törvényei szerint élje tovább a Dunamedencében, ősei földjén, a maga egyéni életét. Az európai szellemnek azok a kitűnő képviselői, akik ezt most itt ünnepélyes határozottsággal megállapították, szinte új történeti diplomát állítottak ki számunkra, amelynek érvénye épp oly maradandó lesz, mint a Corvináké, vagy a Janus Pannonius verseié. Ezt a történeti diplomát lobogtatjuk meg most, a bukaresti fenyegetés után, Európa előtt, amidőn a trianoni helyett új ítéletet kérünk a magyarság számára. Új és becsületesebb ítéletet, amely a nemzetközi perrendtartás legelemibb szabályainak megfelelő. Mert, ha a béketárgyalás valóban tárgyalás lett volna, a szavunkat és igazságunkat nem rekesztették volna ki a számunkra sorsdöntő eljárásból, és komolyan meghallgatják képviselőinket, akkor, meg vagyunk győződve róla, nem következhetik be az, ami történt: Magyarország feldarabolása. A szuronyok árnyéká3