Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - A válság pszichológiája

nisége megvalósul. A hivatás alapérzületét egyik sem. ismeri: átélni és végigélni a világnak azt a helyét, amit a hivatás jelent; az állás alapérzülete: minél kevesebb idő alatt és munkával minél több pénzt és magasabb hatalmat nyerni. A hivatás gyökere az alkotásban való öröm; az állás gyökere: a, pénz. Csalódik, aki azt hiszi, hogy a hatéves gyermek, •aki az elemibe lép, ezt nem veszi észre. A helyzeten, mihelyt első elfogódottságát legyőzi, azonnal keresztüllát. De a gyermek nem lepődik meg rajta, ahhoz túlságosan naiv. Azt hiszi ez a világrend: az emberek hazudnak és ezért pénzt kapnak. Abból, amit otthon hall, kezd sokat 'megérteni: apja is pénzt keres, esetleg anyja is. Mindegyik megjátszik egy ilyen tanitói szerepet valahol, ilyen erkölcsi magaslat, példaképet, játszik tisztességet, rendet, morált, 'becsületet, de a fontos az egészben az, amit elsején érte kap. Ezért még többet is tenne. Ha bejön az igazgató és a tanfelügyelő, az ő arcukon is azonnal meglátja ezt a Judás-mosolyt. Mert az összes felnőttek, amikor olyan barátságosak, tulajdonképpen a pénzre mosolyognak. Közben megtanulja a hazafias verseket, morális olvasmányokat, imákat, oktató meséket. Nincs szükség arra, hogy az egyes részletekkel szemben 'bizalmatlan legyen, — az egésszel szemben bizalmatlan. Ezzel a világgal szembenáll a másik, ahol őszinte lehet, önmaga, szabad, ahol játszhat, eleresztheti szenvedélyeit. Ez a másik világ: az utca. Tele van csupa olyan dologgal, amiről a tanteremben nem heszélnek, vagy, ha igen, hát szidják. Mert a gyermek naiv ahhoz is, hogy meglepődjék az utca alacsonyrendűségén. Azt hiszi, ennek is így kell lenni. Ott képmutató, itt cinikus lesz. Ott hazudik, itt annál gorombább és közönségesebb. Ott a szemét forgatja,, itt rejtélyesen szennyes szavakat tanul. Felismeri, hogy az iskolában illuzórius rendet tanítanak, amit a tanító tagad meg elsőnek: ilyen nemességtől csepegő, áhíta,tos világ nincs sehol. De annak felismeréséhez, hogy mi az utca veszélye, nem jut el. A vasárnap-arcú oktatókat leleplezte. De az utcát, nem tudja leleplezni, az túlkemény, túlegyszerű, barbár és közönséges ahhoz, hogy átlásson rajta. Az iskola,-utca-konfliktus a középiskolában egyre jobban elmélyül. A tanárt a gyermek már nem respektálja, az iskola szabályaiból gúnyt űz és az egész nevelés-rendet fölösleges tehernek érzi. Ha véletlenül nincs különös érdeklődési területe, ahol szenvedélyeit szabadon kiéilheti, az egész iskolát hiábavalónak tartja és azt hiszi, a nevelés semmi egyéb, mint az idősebbek bosszúja. Ha rossz tanár kezébe kerül, fellázad; ha megintik, megszökik hazulról. De látja, hogy ebből a helyzetből nincs menekvés: a, gép nem ereszti, a vasárnap-képű, velejéig hazug világ agyonnyomja. Ha bukás fenyegeti: öngyilkosságot követ el. Minden örömmel tölti el, ami nem iskola: mozi, rémhistória, szerelmi regény, sport. Az iskola telíti a, fiatalembert az iskola, ellen való ellenséges érzülettel. Es ez alatt az illuzórius rend fenntartása nemcsak tovább folyik, hanem egyre szigorúbbá válik. Tizenöt év alatt a középiskola tananyaga duplájára nőtt, a pedagógiai módszerek finomabbak és kegyetlenebbek lettek. A tanárokat egyre jobban ellenőrzik és preszszionálják, hogy nagyobb tudást és nagyobb fegyelmet követeljenek. Az iskolák hangulata egyre közeledik a büntető intézetekéhez, mialatt a gyermek megtanul öszszeszorított szájjal engedelmeskedni és szenvedélyesen gyűlölni mindazt, 'ami iskola. 3. A krízist nem akkor kezdi valaki megérteni, amikor azt mondja, hogy miképpen lehet ezen segíteni, hanem akkor, ha belátja, hogy ezt a folyamatot nem csinálja senki: önmagától folyik. Van. A nevelés hibáján a tanár éppoly kevéssé segíthet, mint az igazgató, vagy a,z új tanterv. A krízis éppen az, hogy bárki bármit kísérel meg, a helyzetet csak rosszabbá teheti. A jóakarat oka lesz a még rosszabbnak. Ez a nevelés területéin éppen úgy fennáll, mint a gazdaság, a, politika, a társadalom terén. Mindig rosszabb. A dolgok tendenciája az, hogy csak rosszabbodhatnak. Minden ellenintézkedés megbukik. Amikor új tantervet vezetnek be, azt akarják, hogy a szellemi színvonal emelkedjék, — s azt érik el vele, hogy a morális színvonal sülyed. Amikor a ta,nárok ellenőrzését megszigorítják azzal, hogy az igazgató és a szakfelügyelő a tanárokat is osztályozza, nem azt érik el, hogy azoknak munkája termékenyebb lesz, hanem azt, hogy még az eddiginél is terméketlenebb. Nem is szólva arról, hogy az igazgató és tanár között ugyanaz a vasárnap-viszony feszül ki, mint a ta,nár és diák között. A krízis az a történeti kényszer, amelynek eredménye: a mindig rosszabb. Azt, a nihilizmust, amiről Nietzsche beszél, nem emberek csinálják, hanem a történet csinálja az embereken keresztül. A krízist az látja helyesen, aki felismeri, hogy a rend széthull a semmibe: a nevelés egyszerűen az ellenkezője lesz annak, ami volt, nem a nemzedékek kapcsolata, hanem a nemzedékek között levő ellentétek kiélesedése. Az iskola ma nem sokkal több, mint az a hely, ahol a gyermek megtanulja gyűlölni azt, aki felnőtt ember. Ez a helyzet sokkalta jobban érthető meg abból a magatartásból, amit az ember ma az államkormányzattal szemben foglal el. Az állampolgár és a hivatalnok ugyanazon a Judás-mosolyon keresztül érintkezik, mint a tanuló és tanító. Szó sincs rendről, hár mindenki erről beszél és látszat szerint az egész kormányzat azért van, hogy rendet tartson. Ahogy a nevelés területén meg kellett különböztetni a hivatást az állástól, itt is lényegbevágó határvonalat kell húzni és pedig a között, amit kormányzatnak és amit bürokráciának hívnak. A kormányzat az együttélés jelensége; a bürokrácia: 'parazitizmus. A kormányzat emberei hivatásukban élnek; a bürokraták állásokban. A kormányzat az országban levő érdekek lehetőén igazságos egyensúlyának megteremtése, a hatalom elosztása és még ennél is több: az ország népi karakterének megfelelő életrend fenntartása. A kormányzat vezető elve minden esetben: a syimbiosis, az együttélés. A bürokrácia ezzel szemben hivatalnokuralom, teljesen exkluzív, önkényes és célja nem az együttélés, hanem a hivatalnokok uralmának fenntartása. Itt szakad fel teljes mértékben a kormányzat és a 'bürokrácia között levő különbség: a teljesen más irány. A kormányzat, iránya az állam virágzása, az osztályok összhangja, az érdekek egyensúlya, ez az, amely bírja, sőt követeli a kritikát, ezért neveli az erős szellemet. A 'bürokrácia az államon az élősdi ellenállam tenyészete, amely semmi egyébbel nem törődik, csak azzal, hogy minél több pénzt szívjon fel, üldözi a kritikát, megfizeti a sajtót, irtja a szellemet, amelytől fél. De ismét téved az, aki azt hiszi, hogy ezt valaki csinálja ós táplálja és azt, hogy ezt valamilyen intézkedés meg tudja akadályozni. A krízis éppen az, hogy minden intézkedés az ellenkező eredményt éri el. A 14