Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - A válság pszichológiája

x A válság pszichológiája i. »Amit most elbeszélek, az a legközelebbi két évszázad története. Leírom azt, ami jön, ami nem is jöhet másképpen: a nihilizmus feltöréséit. Ez a történet már most elbeszélhető, hiszen a, szükségszerűség maga követeli. A jövő már száz jelben beszél, az elkövetkező sors mindenütt jelentkezik.« így kezdődik a modern Európa első krízis-könyve. Nietzsche írta olyan időben, amikor mindez még csak borzongást váltott ki, semmi mást. 1889-'ben még egész Európa a fejlődésről és az örök békéről álmodott. Alig voltak néhányan, akik az atmoszférában érezték azt, ami következik és ami már elkövetkezett, — »ami nem is következhetett tmásképpen«. Tudták, hogy a jövő egyáltalán nem a fejlődés ós az örök béke. A többség előtt még a világháború is olya,n eseménynek tűnt, amit helyre lehet hozni. Sőt, amikor Spengler müve, a »Nyugati kultúra alkonyárók megjelent és felelevenítette Nietzschét, akkor is azt mondták az egész nem más, mint oktalan sötétlátás — kultúrpesszimizmus«. De elkövetkezett az idő, amikor a válságot már nem lehetett elhallgatni. A látszólag újra békés Európa minden erőfeszítés ellenére egyre lejebb zuhant. A krízist nem lehetett tagadni többé. Már itt volt régen, hiszen a niult században is »száz jelben beszélt« és itt van és már ezer jelben ibeszél. Politikai ez a krízis? — gazdasági? — társadalmi? — szellemi? — kulturális? Egyik sem és mindegyik. Krízis van, amely jelentkezik a politikában, gazdaságban, társadalomban, szellemben ós kultúrában. Még mindig megpróbálják elhallgatni és tagadni, vagy úgy feltüntetni, hogy van ellene orvosság, — de már egészen kevés eredménnyel. Itt van és megoldhatatlan és mindig megoldhatatlanabb lesz. Lehet szemet húnyni előtte; lehet lokalizálni és úgy feltüntetni, az egész csak a háború múló utóhatása. Lehet részletjelenségnek nézni; azt mondani: semmi más, csak termelési kérdés; vagy a helytelen hatalmi eloszlás válsága; egyesek azt mondják: a fehér faj bukása, mások: osztályharc, ismét mások: a kapitalizmus vége, a legjobb esetben: a világszemlélet krízise. A tény az, hogy nem csak ez és nem csak az. Mindegyik igaz, de egyik sem az egyedüli és egyik sem oldható meg. Az egész összefűzött, mérhetetlenül bonyolult, sokrétegű európai kultúra, szellem, gazdaság, politika, társadalom mind csak terület, aliol a válság jelentkezik és pedig elkerülhetetlenül, megállíthatatlanul, ahogy Nietzsche mondja: »szükségszerüen«, mint történeti valóság és emberi sors. A krízis természetét azonnal fel fogja ismerni az, aki megvizsgálja a ma pszichológiai helyzetét.* 2. Ahhoz, hogy a mai ember életrendje felismerhető legyen, nem kell kimerítő elemzést nyújtani: egy bizonyos mélység megérintése fontosabb, imint a kép teljessége. De éppen a mélységben van a nehézség. Nem * Szükségesnek taríjuk megjegyezini; hogy e szellem' szempontból nagyértékű mü determinált pesszimh musában nem osztozunk s a szerző munkáját azért tartjuk fontosnak, mert olyan, veszélyes folyamatokra mutat rá, amelyeknek útját állni és következményeit elhárítani éppen a magyar fiatalság egyik életcélja. azért, mert a súlyos dolgok kimondása valami okból lehetetlen volna, hanem azért, mert olyan dolgokról van szó, amiket nagyobbára mindenki tud, de mindenki elhallgat. Valahányszor ilyen természetű kimondás történik, ez mindig úgy hat, mint az arculütés. Ami ilyen leleplezésekben feltárul, az az egész emberiség közös szégyene. Mindenkit bánt és mindenkit egyformán. A nehéaség nem abban van, hogy az ember ezeket Látja és tudja, mert hiszen csaknem mindenki látja és tudja, — hanem ott, hogy kimondja és ezzel felébreszti azt a haragot, amelyet az emberiség tehetetlensége fölött érez, mert a valóságon nem tud változtatni. Mindaz, amiről a következőkben szó lesz, ilyen megszégyenítő feltárás. Senki sem tehet róla és mindenki egyformán felelős érte. Senki sem tud segíteni rajta, de mindenkit egyformán bánt. De, ha megváltoztatni nem is lehet, egyet mindig lehet és ez a válság-ember végső erénye: szembenézni a valósággal, feltárni azt, ami van és nem elrejtőzni előle. A magatartás nem ment meg semmit, de fenntart egyet: az ember szellemi méltóságát. A modern embernek a világba való lépésekor először olyan idegen lénnyel kell érintkeznie, aki egy nemlétező rend' gépies eszköze. Mert nehogy a dolog lényege felől tévedés essék: az iskola-rend nem valóságos rend. Az a rend, amit az iskolában tanítanak, nincs sehol. Az a rejtett, szavakba nem foglalható szellem, amit az iskolában a gyermekre kényszerítenek, egész határozottsággal és minden pontban szembenáll a, világban érvényes renddel. Ez az, amit úgy hívnak, hogy az iskola és az utca között levő szakadék. A legelső dolog, amit egy hatéves gyermek megtanul, nem az írás, olvasás és számolás, hanem az, hogy a felnőttek, a, tanítója hazudik és hogy neki is hazudnia kell. Mit? — azt, hogy egész életét olyan vasárnapiasan éli, mint az alatt az idő alatt, amit a tanteremben tölt. A tanító is vasárnapot hazudik, a gyermeknek is azt kell. De a tanító igazgatójának is ezt hazudja és viszont és az igazgató is feljebb. Ez a nagy vasárnap-hazugság, amit a, gyermeknek azonnal meg kell tanulnia és amit meg is tanul. A helyzet az, hogy egy bizonyos valaki középszerű családból származott és tanítói oklevelet szerzett. Tennivalója most már az manapság, hogy úgy szemre, pedánsan 'megtartsa a tantervet, hízelegjen az igazgatónak, szerezzen politikai összeköttetéseket, nehogy állásából kitúrják és hogy minél rövidebb idő alatt minél magasabb fizetési osztályba jusson. A tanítóság így ma állás lesz és nem hivatás. A kettő között az a lényeges különbség, hogy a hivatás életcél, sors, belső kényszer, ez az, amire, mint egy kockára az ember egész életét rátette. A hivatás játék és szenvedély, — az em'ber veleszületett életformája, amisben teljesedik és boldog: ez az ember helye és egyedüli helye a világban. Az állás ezzel szemben összegszerűen kifejezhető valami, jövedelem, pozíció, pénz; az ember fogösszeszorítva viseli, hogy elsején megkapja fizetését. A mai társadalom életrendje nem a hivatásra épült, hanem az állásra. Az embereknek nem sorsuk és életük teljesül, hanem egyszerűen eladják magukat. Mindenki ott van, ahol fizetnek és nem ott, ahol egyé13