Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Folyóiratkultúra, sajtóreform, sajtótudomány

Folyóiratkultúra, sajtó reform, sajtótudomány Napjaink közkeletű terminológiája szerint a sajtójog szabályait reformálni kell. Akik e véleményen vannak, — nincsenek egyedül — azonban, sajnos, épp azok kívánják ezt, akik legtávolabbról sem ismerik a magyar sajtó tradícióit, alkatát, szerkezetét, adatszerűségeit s nem ismerik azt, hogy minden rendezésnek premissája: magának a sajtótudománynak rendezése; a magyar sajtótudományi intézet megalapítása. A sajtó manapság már nemcsak a közszabadságok egy fontos láncszeme. Az önálló nemzeti életet élő magyarság egyetlen lélekzésmódja; a trianoni kilencmillió magyar hangja. Amely lehetővé teszi a szűk hazai térből a középeurópai térbe való emelkedést a szellem kapillaritása révén ... Az újítók nem akarják meglátni e hatalmas szövevényt, melynek érhálózatában a nemzeti lelkiismeret lüktet, s amely a főváros napilapjaival »százezreket emelt ki a műveletlenségből, irodalmi értékeket népszerűsített^1 — vidéki hálózatában pedig, a feneketlen sárba merült és dűlőutak mentán eltemetett népmilliók közé vitte el a tágabb és szűkebb világnak őket érdeklő eseményeit; nem akarják észrevenni a szerte megjelenő: heti, havi folyóiratokat és szemléket, a nemzet munkáló, élő lelkiismeretét. Melyeknek világnézletéből és gondolataiból a tömegek gondolatai fakadnak, ahol a korszellem születik, szavakba formálódik ... Az újítók — álljanak bármely táborban is — elfelejtik, hogy sokkalta nagyobb korokban sokkal nagyobb emberek is megtorpantak, kételyekbe merültek és ahelyett, hogy a jog mezébe leplezett erőszakkal akartak volna egy újabb, esetleg rosszabb alkotást létrehozni, inkább az életre bízták a sajtó átformálását. Amit az el is végzett. Szellemileg új arca formálódott a magyar sajtónak. Amint egész életünket át kellett állítani az utóbbi tizenöt évben, úgy a háborúelőtti s utáni publicisztikai szemléletben is mélyreható változás állott be: a kismagyar szemléletet felváltotta az új, nagymagyar szemlélet. Azelőtt a szilárd államkeretben csak belpolitika létezett, közjogi harcaink ismertetése volt a közvéleményirányítás legmagasabb teljesítménye. Sajtónk ma kitárult az egész világ felé. A külpolitika mindennapos ós elsőrendű problémává fejlődött. De elmélyült az újságírás befelé is. Mert a közélet, a társadalom levegője is tele lett valamely súlyos feszültséggel: a gazdasági ellentéteknek, a politikai mérkőzés bizonytalanságának, a szociális ellentéteknek valamely nyugtalanító árnyékával. Külpolitikában tanultság és önfegyelem (hányszor volt szükség, különösképpen a legutóbbi időben, hogy a magyar sajtó vallja azt a mondást: wrong or right, my country — helytelen vagy helyes, az én hazám ...); belpolitikában nevelés és felvilágosítás (a szélsőjobb egyik vezető embere szögezte le rövid néhány éve, hogy a magyar sajtónak, a magyar közszellem vezetőinek az a legfőbb hivatásuk, erényük, eredményük, hogy a kor vezető eszméit a magyar politikába, gazdasági és kulturális köztudatba sikerült átvinni), — ez lett alapjelleme. Tárgyilag is keményebb vonásokkal határolta el az élet a sajtó mai arcát a háború előttitől. Három rétegre: a fővárosi 21 napilapra, a vidéki lapokra és a heti, havi folyóiratokra. Egy, a vidéki sajtóról szóló műben olvassuk s ez nem is tagadható, hogy a fővárosi sajtó nem tudott az egész ország sajtója lenni.2 A nemzeté lehetett, de szempontjai, kritikája, politikája a főváros igényei 'szerint igazodik. A magyar vidék kulturális, gazdasági és közéleti munkásságának eszköze a vidéki sajtó lett. Ám az élet szekréciója nemcsak ily finom szálakban, hanem sokkal nyersebben, a számok világában is megnyilatkozik. 1930-ban megjelent 1230 lap, 1934-ben 1U77. Ugyanezen időszakban a postára adott lapok példányszáma tíz és fél millióval csökkent. Ami azt jelenti, hogy az általánosan csökkent példányszám mellett, a meglévő lapok térvesztése mellett — emelkedett az összes lapok száma. S nőtt azóta is. Megbomlott egy egyensúly, amely nem volt igaz, a nemzet életének megfelelő s kialakult egy új egyensúlyi helyzet; születtek új lapok: új szemléletek, új akarások, új színeződések visszasugárzására. Tárgyi és szellemi speciálizálódás törte szét sajtónk alkatát. A lapok mennyiségi lepusztulásával egyidejűen keletkeztek az új lapok, (főleg nem engedélyezett lapok!) amelyek élnek, terjednek — szükségletet elégítenek ki s a magyar léleknek új kitárulását, gazdagodását sejtetik. ízlések, akarások, írók, mozgalmak leváltak a nagy egységekből és saját differenciáltabb irányukban megvalósulva, világunknak finomabban tagolt és alaposabban megmunkált rajzát készítik. Részleteket kutató célzat, eszmében aktuálisabb, térben helyibb színeződés vonja magára a szemlélő tekintetét és teszi — az el nem fogúit fő előtt — kidtúrálódásunknak, szociálisabb életünknek e vágyát vonzóvá. Ellenszenvesebbé teszi azonban folyóiratainkat valami, bizonyos körök előtt. Folyóirat soha nem volt csupán hasznot kereső, rideg vállalkozás. Álláspontját, — nem, mint bizonyos lapok — a kifizetett nyugták szerint méri. Ezenkívül: megengedheti magának a szenzációk mellőzését, amelyekről többé-kevésbbé kiderül, hogy csak bizonyos mértékig fedik a valóságot. Megengedhetik maguknak az igazmondás, az őszinteség fényűzését, az egyszer kimondott szóhoz való ragaszkodást. És mert hangjukban, tevékenységükben hivatást látnak, létalapjuk, miként Széchenyiről olvassuk egyhelyütt: »sajtópolitikai álláspontjának erkölcsi alapja a szó szentsége és a gondolatközlés szabadsága. Ezeken az alapokon áll ő maga publicisztikai tevékenységében, amellyel hazáját, nemzetét, faját új idők új viharaira megedzeni, álmából felkelteni, a mulasztottak pótlására és emberibb jövő alapozására serkenteni akarta«.3 Amikor e sorokban megkíséreltük a háborúutáni magyar sajtó szemléleti és tárgyi fölfejlődésének vázlatát adni s alább jogi, meg egyéb kérdéseibe kívánunk belevilágítani, — le kell szögeznünk egy 7