Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Folyóiratkultúra, sajtóreform, sajtótudomány

fájó momentumot. Sajtónk sorsa igen hasonlít egy másik, valóban népi szellemtermék sorsához; mint a népballadák kutatói4 munkájuk közben ébredtek rá annak tragikus voltára: gyűjteni, megörökíteni s miközben ezt teszik, látniok kell, hogy szinte elkéstek, mert ez a népi életforma halódik, — úgy a sajtó jogrendjét, jellegzetes számadatait akkor tagialjuk, tudományos helyét akkor kívánjuk, amikor erre a halálos ítéletet épp készülnek kimondani?! Ez a »tragikus segítség« adja az erőt, hogy a süllyedő jog és a sorvadó erkölcs — hisszük nem végső — fázisait lejegyezzük. * Akkor, amidőn Pozsonyban, 1780 január 1-én, tehát 156 éve megindult az első magyarnyelvű hírlap, a Magyar Hírmondó, számos rendelkezés akarta az élet útján megállítani. 1730—1812-ig a sajtóra vonatkozóan kerekszámban 20 rendelet látott napvilágot.5 Mindez ellenére 1790 körül 300 röpirat jelent meg tiltott módon.6 Ugyanez időben, az 1790-es országgyűlésen merül fel a sajtószabadság kívánalma, amely sokkal erősebben nyilatkozik meg a megyék felirataiban. Gömörmegye 1793-ban felír a helytartótanácshoz, többek közt mondván: »a gondolatszabadság és a gondolatközlés szabadsága emberi jog, melyről lemondani nem lehet s mely erősebb minden tételes jognák.7 1825-ben az országgyűlésen újból felmerül a szabadsajtó gondolata: egyelőre nem valósult meg, hanem a rendek Kossuth Lajosnak és Orosz Józsefnek megbízást adtak, hogy készítsenek kőnyomatos lapot.8 De a gépet lefoglalták s Kossuth kézzel sokszorosítva adja ki tudósításait. Ugyanígy jelentek meg Országgyűlési Tudósításai az 1833—36. évi országgyűlésről, majd ennek berekesztése után Törvényhatósági Tudósítások címen, a megyék életéről.Röpiratháború9 után az 1839-es országgyűlés alsóháza újból fölemelte szavát a sajtószabadság és a tudósítások szabadsága érdekében, majd 1841 január 2-án megindult a Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hirlap . . . A szabadsajtó megszületése tehát aránylag rövid időre, egy mozgalmas félszázadra néz vissza. Jogi előzményei azonban évszázadosak. A tudomány a Primae Nonusra, a Hármaskönyv I. részének a nemesi jogokat összefoglaló 9. címére hivatkozik, hol a 4. § kimondja, hogy a »törvény rendén kívül még a fejedelem sem háboríthat senkit személyében vagy vagyonában«. Törvénymagyarázat: a személy és vagyon biztonsága nemcsak a természeti személyre és jószágra vonatkozik, hanem az eszmei javakra, gondolatra és termékeire is.lu Ezt vallja Hajnóczy az 1791-ben megjelent Dissertatio politica publica de regiae potestatis in Hungária limitibus (70. és 153)11 c. munkájában. Utalnak íróink az 1553 : XXIV. és 1599 : XLV. törvénycikkekre, amelyekkel a magyar országgyűlés már ekkor befolyt a sajtóügyekre. Ujabb törvényes rendelkezés az 1791 : XV. törvénycikk, mely kimondja a szabadsajtó elvét.12 A törvény ellenére rendeletek szorítják le a következő évtizedekben a sajtót. Hiába mondja Széchenyi a Stádiumban: »... mindenki művelheti lelki mezejét, ezen utolsó sokkal szentebb tulajdon az elsőnek (t. i. birtokánál)13 és Deák kétízben is, 1836 január 23-án és 1839 június 21-én, hiába tiltakozik a rendeletek, a cenzúra ellen.14 1848 : XVIII. törvénycikk első paragrafusában született meg a szabadsajtó: »az előző vizsgálat eltöröltetvén örökre s a szabadsajtó visszaállíttatván, ennek biztosítékául rendeltetnek: gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti«. Rövid, dicső élet után követte ezt az 1852-es osztrák sajtópátens, 1865-ben a helytartótanácsnak rendelték alá királyi leirattal és utasítással a sajtóügyeket, majd 1867-ben visszaállították az 1848-as törvényt. Erdélyre 1871-ben, Fiumére, a határőrvidékre 1900-ban terjesztették ki. Csakhamar azonban hiányosságait érezték a törvénynek. 1899-ben, 1907-ben utasította a parlament a kormányt új törvény hozatalára. 1910 nagyjelentőségű esztendő a magyar sajtójog kodifikációjának történetében: a Magyar Jogászegylet Pozsonyban — szándékosan az első magyarnyelvű lap születéshelyén — értekezletet tartott, a » Sajtótörvény reformjának főbb kérdések címen. Ennek határozata: 1) szükséges a sajtótörvény reformja 2) ez a reform erősítse meg a sajtószabadságot, akként, hogy az író gondolatközlésének szabadsága biztosítassék 3) a sajtószabadsággal való visszaélés körüli eljárást bízzuk kizárólag a független magyar bíróságra, kizárván a rendőrség praeventiv beavatkozását és repressziv intézkedését 4) a sajtójogi külön felelősségi rendszer kedvezményében ne részesítsünk oly sajtótermékeket, amelyek az irodalom semmilyen ágában helyt nem foglalhatnak 5) ha a sajtószabadságnak mindent megadunk, ami életrevalóságához szükséges: adjunk módot arra is, hogy ami sérelmet a sajtó okozott, azért az elégtételt a közérdek és a jogos magánérdek biztosan megkapja.15 Ezután került sor a ma is életben lévő 1914 :XIV. törvénycikkre, melyet kiegészít elsősorban a 4578./ 1920. M. E. rendelet, a lapok engedélyezéséről s még számos rendelet. Meg kell emlékeznünk még arról a sajtójogi értekezletről,16 melyet az országgyűlés delegációs termében 1929-ben, a törvényhozás tagjainak, a szakminisztériumok és a sajtó képviselőinek bevonásával tartottak, amely széleskörű megbeszélés legpregnánsabb érvét az a felszólaló mondotta, aki Zsitvay Leónak régelhangzott szavait idézte: »A sajtótörvény alapja a sajtószabadság és célja a szabadság védelme. Erre kell a fősúlyt fektetni, mert ez az alkotmány kiegészítő' része, tehát főként közjogi érték. Ezt az értéket annyival inkább kell féltékenyen megőrizni, mert a sajtószabadság ikertestvére, a nyilvános szólásszabadság és a szabad gyülekezési jog még eddig törvény által nem nyert szabályozást.« A magyar sajtójog életének megfogható jegyei ezek. Soha megállapodásra kérdéseiben nem jutottak. E terrénum, melynek természetéből folyik, hogy korát meg kell előznie, megítéltetésében — mintha mindig elmaradt volna korától. A liberális korban konzervatívnak tartották, a mai konzervatív irányzat liberálisnak tartja. Ez az örök vajúdás és tisztázatlanság egy nagy hiányra veti rá a fényt: a sajtóról minden korban sokat beszéltek, de annál kevesebbet írtak. Közkönyvtáraink köteles példányait átnézve, gyér jogi irodalomra bukkanunk. Jogi monográfiákban szegény a tárgy.17 Végigtekintve látjuk, hogy akkor, amikor egész szellemiségünk, sajtónk alkata megváltozott — bármely oldalról nézzük: sem az alkotmányjog csillámlását, sem a bün8