Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Az új római imperium

hazafias erőik összefogásának, a szabadságnak és alkotmányosságinak a szükségét vallja, hanem arról is, hogy a magyar nemzet történelmi helyzetét jobban meg tudta mérni és e történelmi helyzetből fakadó tennivalókat is jobban ki tudta jelölni, mint azok, akiket ma a kormányzat oldalán államférfiaknak tekintenek, vagy inkább csak azoknak neveznek. A reformnemzedék olyan elvi alapokra helyezkedett most nyilvánosságra hozott programjával, amelyeket megőrizni — bár változó korok változó formái szerint — a magyar fiatalságnak mindig történelmi hivatása volt. Hisszük, hogy erő lesz a reformnemzedékiben arra, hogy vissza tudja verni azokat a támadásokat, amelyek e tiszta hivatás teljesítéséért érni fogják. S memcsak a nyilt támadásokra gondolunk mi most, hanem azokra a veszélyesebb: burkolt és cselszövő próbálkozásokra, amelyektől politikai életünket még nem sikerült megtisztítani. Erők vannak ma is mozgásban, ugyanazok az erők, amelyek már egyszer önző céljaik öntudatlan szolgálatába vonták a fiatalság nyilt jóhiszeműségét. Ezek voltak azok az erőik, amelyeknek majdnem sikerült nemzetünket letéríteni történelmi útjáról és a politikai kalandorság posvány sírjába vinr.ii. Ezek az erők szították a visszavonást, ezek semmisítették meg a nemzeti összefogás lehetőségét, ezek teremtették meg a »mindenki ellen« atmoszféráját. De idejük lejárt. A reformnemzedék bizonnyal tanult egyszeri megcsalattatásából. Lipták László dr. Az új római impérium A Palazzo Venezia erkélyéről új világbirodalom jöttét hirdették á„prilis 9-én este. Mussolini ajkán megszületett a második római impérium, a legfényesebb külső körülmények között és aj tartalomnak olyan belső feszítőerejével, hogy ezt az eseményt méltán tarthatjuk a világháború utáni korszak legnagyobb történeti eseményének. A fasizmus 14-ik esztendejében, érkezett el ez a következményeiben egyelőre még beláthatatlan világpolitikai fordulat. Az egyéni kezdeményezés és a kollektív cselekvő erő mélységes egybeforrásából emelkedett fel egy nép és vele együtt egy hatalmas gondolat, mely letörve kezéről a bilincseket, szakítva avult, kiégett hagyományokkal, megvívta harcát először önmagával, azután a külső világnak ai szabad római küldetést akadályozó erőivel. És diadalt aratott. Győzött nemcsak a- fegyverek erejével, hanem az erkölcsi magasíabbrendűség, a fegyelem, a kitartás, a fölényes szellemű vezetés hatalmánál fogva is. De győzött legelsősorban azért, mert igaza volt és ezt az igazságot történelmének legnagyobb emberén keresztül tudta megszólaltatni és cselekvő, élő reálitássá alakítani. Az önálló, független abesszin állam befejezte pályafutását, — azok a népek viszont, amelyeket hosszú időkön át leigázva, rabszolgasorsban tartott, most kezdik majd csak igazán élni a saját emberi, egyéni életüket. — Ez csak örömre hangolhatja a civilizált emberiséget és megerősítheti hitét a szabad fejlődés eszméiben. Nincs ürügy semmiféle álszentimentálizmusra. Itt egy olyan természetes és logikus megoldás jött létre, amely az evolúció szellemében régen esedékes volt már és mint a közelmúlt eseményei bizonyítják, útját sem lehetett állani, meg Bem lehetett akadályozni. Bár a népszövetségi megtorlások súlyosan érintették Itália életét és rendkívüli módon akadályozták erőinek szirbad kifejtésében, végeredményben csak teljesebbé, befejezetteb'bé tették a sikert, amely végső kiteljesülésében Olaszország királyának fejére helyezte Abesziszínia császári koronáját. A Népszövetség, amely az utóbbi időben különben is meglehetős gyakorlatot szerzett a befejezett tények tudomásulvételében, reméljük ezzel a fait accompli-val szemben is arra a bölcs ési mérsékelt álláspontra fog helyezkedni, mint legutóbb ismételten Németország és Ausztria esetében tette. Nem is volna értelme a szerencsétlen megtorlások további fenntartásának, vagy éppen szigorításának. A világ népei békét, megnyugvást, gazdasági prosperitást akarnak és végre is a Népszövetségnek az ia hivatása, hogy mindezt megteremtse, nem pedig, hogy a háború véres torkába dobálja az ártatlan emberi életek millióit és a kultúra és civilizáció soha nem pótolható értékeit. Olyan megtámadhatatlan formában közölte elhatározásait Olaszország a világgal, hogy azokat se megváltoztatni, se azoknak érvényességét kétségbevonni nem lehet. Az elvi tiltakozás lehetősége ugyan fennáll, a gyakorlati tiltakozásé azonban háború nélkül aligha. Nem hisszük, hogy erre ma bárki is komolyan gondolhatna. A Britbirodalom, mely a maga világhatalmát talán elsősorban éppen annak köszönheti, hogy politikája sohase merevült dogmákba, hanem azt mindig rugalmassá és alkalmazkodóvá tudta tenni, remélhetőleg ezúttal se fog eltérni a jól bevált tradícióktól és megfelelő formák közt le fogja vonni a helyzet természetes következtetéseit. Megteheti ezt anélkül, hogy tekintélyén, presztízsén la legcsekélyebb csorbát is szenvedné. Ellenkezőleg. Nagylelkűségével és a tények lojális elismerésével éppen arról fog bizonyságot tenni, hogy nincs semmi oka tartani Olaszország hatalmi és erőgyarapodásától. Nemcsak azért, mert továbbra i.s változatlanul iái rendelkezésére állanak egy hatalmas világbirodalom kimeríthetetlen erőforrásai, hanem azért is, mert Olaszországtól teljesen távol áll a gondolata, is annak, hogy Anglia érdekeivel szembehelyezkedjék. Kezdettől fogva ezt hirdette Mussolini és megismételte most is, a végső győzelem kapujánál. Miután olyan tekintélyű államférfiak, mint Austin Chamberlain és Winstoni Churchill, nyíltan és határozottan vetették fel a mult politikája likvidálásánlak szükségességét és szembefordultak a szankciókkal, valószínűnek kell tartanunk, hogy maga az angol kormány is új utakra fog térni ós baráti jobbot nyújt Olaszországnak. Minden magyar érdek azt parancsolja, hogy ez teljes őszinteséggel, minél előbb bekövetkezzék. Anglia igazságérzete és Olaszország barátsága 3