Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Hagyomány, forradalom, korszellem. Mikszáth Kálmán előadásából, a Deák Ferenc Társaságban

Hagyomány, forradalom, korszellem )( Mikszáth Kálmán előadásából, a Deák Ferenc Társaságban L Kevés nemzedéknek adatott meg olyan mértékben történelmi időket élni, mint a miénknek. Nagy tektonikus mozgások remegtetik meg a világol: az ember elvész a tömegek (dúlt; nem találja sem önmagát, sem eszményeit, amelyek eddig biztosan vezették útján. Amióta a bábeli torony épült, ekkora fogalomzavar még nem uralkodott. Soha még kor nem kedvezett így a végig nem gondolt clméljtck, tartalmatlan jelszavak, a semmiben lógó doktrínák kialakulásának és elterjedésének. A világ vajúdik; szülni nem tud, csak szenvedni. A káosz két pólus körül forog. A felvetett kérdés az,: a világ haladása új vágányoka! keres-e, hogy átgázolhasson mindazon, amit eddig értéknek tartott; vagy pedig mind az, ami ma történik csuk múló átmeneti jelenség, melynek lehiggadása után a történelmi haladás görbéje visszahajlik a régi világ rendszere felé? így áll szemben a mai káoszban a hagyomány és forradalom. A kettő közt hatalmas szakadék tátong. Áthidalható-e egyáltalán? Mi mindem: ek kell beletemetkeznie, míg felette helyre áll az új világrend, amelynek ma még körvonalai sem mutatkoznak, hogy az emberiség a maga nagy valóságai körül megint nyugalmi állapotába kerüljön? A világ feleletet vár ezekre a kérdésekre. Eddig azonban csak a bizonytalanság ad erre néma választ. II. A világra átmeneti, forrongással, helyi kirobbanásokkal túlhevített kor árnyéka vetődik. Ebben az árnyékban tenyészik a válság. Az emberi élet különböző síkjai szerint ez a válság más-más képet mutat a társadalomban, a gazdaságban, a politikában, az alkotmányos életben, a nemzetközi életben, az államok egymáshoz való viszonyában és mindenütt felveti azt a kérdést: mi az, amit a hagyományból meg kell tartani és mi az, amit a forradalomból el kell taposni, hogy az emberiség útját ismét az egészséges haladás és virágzás felé vigye. A mai korszak tele van várakozássál. Az ilyen korok az emberi gondolkodásra; nézve mindig tanulságosak. A forrongó átalakulás óráiban a betegség kifejezésre hozza a szervek elváltozását; az erők eltolódása éles harci zajban tör ki; a felkavart egyensúly a társadalomban, a nemzetben és az emberiségben örvényeket hasít fel, amelyekben a lehetőségek a valósággal, a történelmi erők a felforgatás erőivel, az ál képletek (simulacrumok) a dolgok igazi lényegével keverednek. Az ilyen idők alkalmasak annak a szellemi viviszekciónak keresztülviteléle, amely nélkül a haladás álutakra téved, a megindult mozgalom lecsúszik a valóságok talajáról: nem az eszmékfii szolgálja, amelyek életre hívták, hanem önmagát: s ezzel elveszti jogosultságát az emberiség életének továbbvezetésére. Az ilyen korszakok azok, amelyek erős korszellemet érlelnek meg, olyam korszellemet, amely az alkotó erőket összefogja s hosszú időkre szóló fejlődés és virágzás alapjait megveti. A mai idők legszembetűnőbb jellemzője, hogy ilyen korszellemet megteremteni nem tudott. Ami ma a korszellem töredékeikónt egyik-másik országban jelentkezik, legfeljebb a politikai divat mértékét éri el. A korszellem eszmei egésze annak, amit egy kor alkotott, ami sorsát irányítja, a történelem szülőfészke, mozgatója és rugója. A korszellem nem mechanikus valami, nem is matematikai müvelet, amely összefog divatos elméleteket és jelszavakat, hanem a korszellem él, a korszellem generációk munkája, és egyben generációk összefoglalója. A korszellem lassan készül. Soha még korszellem nem pattant ki, mint Minerva valamilyen Zeus fájó fejéből. Ezt a distinkciót meg kell tenni, ai korszellem és divat közt. Ilyen korszellemről ma beszélni nem lehet. Az emberiség máskor is ment át forradalmakon: ilyen volt a reneszánsz, a reformáció, a francia forradalom. Ezeket a korszellem indította meg és vezette végig. Mikor a mozgalom megindult, a korszellem már készen állt kidolgozva a tudományban s a szellemi élet -megnyilvánulásaiban. Mindenki tudta, hogy a forradalom mit akar és mik vezéreszméi. Ma ellenben senki sem tudja, a népek mit akarnak és merre vezet a forradalom, amelynek közepében élünk. A tudomány és szellem legkiválóbb művelői époly passzív nézői az átalakulásnak, akárcsak maguk a tömegek és vezetőik: értetlenül és várakozóan állnak vele szemben.. Ennek egyik oka az is; hogy a mai kor túlzottan exaktan és induktivea1 gondolkodik: a jelent lígy tekinti, mint ami önmagáért és önmagából van itt. Ez hiba. A szellemi, az sohasem tagadhatja meg elődeit. A forradalom sohasem pótolhatja a hagyományt. A mai korszellem nem tud és nem akar kapcsolatot találni a múlttal. Ezért nem tud megszületni. Ez a világ mai vajúdásának egyik oka. III. A világ forradalmi forrongása felveti a kérdést, hogy a régi világrend hagyományaiként mutatkozó liberális kapitalizmus és demokratikus szabadság rendszere meg tud-e birkózni azokkal a bajokkal, amelyek egyes országokban a forradalmi megmozdulások megindítói voltak? A látszat mást mutat. A népek a diktatúrák felé haladnak, a: szabadságol megszorítják, a gazdasági liberalizmustól a kötöttség felé vágyódnak, irányítás után kiáltanak és forradalmat akarnak anélkül, hogy tudnák, mit érnek el ezzel. A világ képe azt mutatja, mintha a népek mindentől megcsömörlöttek volna, amit azelőtt jónak, nélkülözhetetlennek tartottak. Éppen azt kell vizsgálnunk, mi ebből a látszat és mi ebből ai valóság? Valójában minden ember lelkében él a vágy az elfásulásig fárasztó küzdelmek helyett egy olyan új életrend után, amely a szolidaritás elvén felépítve, kevesebb szabadsággal, de több gondoskodással ugyanazt az eredményt tudná számukra biztosítani, mint amit az erők szabadjátékai csak nagy harcok és nagy kockázatok árán nyújthatott. 31