Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Néhány szó a "történelmi" magyar alkotmányról

Néhány szó a „történelmi" magyar alkotmányról A Magyar Szemle legutóbbi (1936. év IV.) száma érdekes tanulmányt közöl Szekfü Gyula tollából »Politikai érzékünk társadalmi alapjairól* címen. Szekfü e tanulmányban megállapítja, hogy a világiközvélemény egész a XIX. századig politikailag Európa egyik legtehetségesebb nemzetéhek tartott minket, ma pedig ez a kedvező megítélés többé nincs meg. Végigszaladva történelmünkön, Szekfü elismeri, hogy a múltnak ós jelennek ez a bírálata nagyjában helyes is és kimutatja, hogy az elmúlt századok magyar politikájának tényleges irányítói olyan magasrendű politikai érzékkel rendelkeztek, amilyennel a mai politikai vezetőosztály, néhány előkelő kivételtől eltekiintve, sajnos, már nem rendelkezik. Szekfünek e megállapításait óhajtanok továbbfűzni ós azzal a problémával foglalkozni, vájjon ezeknek a tagadhatatlan tényeknek mi az oka? Meggyőződésünk, hogy politikai szervezésünk, azaz alkotmányunk körül vaui valami hiba s ez akadályozza meg azt, hogy egy, a mult értékeinek méltó folytatását jelentő politikai vezetőosztály ki tudjon alakulni. Az 1848 előtti és mai magyar alkotmány között döntő különbségek vannak. 1848 előtt a politikai jogok birtoklása függővé volt ugyan téve a születés tényétől, hisz politikai jogokkal csak a lakosságnak körülbelül egyhuszadré'szét kitevő nemesség rendelkezett, de e határokon belül a politikai jogok tartalmilag összehasonlíthatatlanul gazdagabb jogot jelentettek, mint ma. 1848-ig a politikai jogok fogalma egybeesett a törvényhozói jogok fogalmával s annak a 200.000 nemesnek, aki politikai jogokkal rendelkezett, tulajdonképpen törvényhozói jogai voltak. Minden nemesnek joga volt személyesen megjelenni a megyegyűlésen; a vármegyék gyűlései pedig érdemben tanácskoztak és határoztak s az országgyűlésre kiküldött követeiknek szigorú utasításba adták azt, hogy mi az ő akaratuk. A követválasztás joga így csak egy járulékos jog volt, amely a követutasítási és visszahívási jog következtében nem változtatott alkotmányunk azon a Pusztaszertől Pozsonyig átmentett ősi alapelvén, hogy nem az országgyűlés, hanem maga a nemzet: szuverén. 1848-ban a politikai jogok birtoklását függetlenné tettük a születés tényétől és a jogosítottak számát megszaporítottuk, de ezeket a korszerű és természetes újításokat inem illesztettük bele alkotmányunknak ebbe az ősi alaptételébe. Maga Kossuth — akinek nevétől az átalakulás elválaszthatatlan — évtizedek múlva is azt állítja, hogy ez az összhangbahozatal elhatározott szándéka volt, s annak, hogy ez mégsem történt meg, csak a szabadságharc közbejött vihara az oka. Akárhogy esett is, annyi bizonyos, hogy mai alkotmányunk a régitől gyökeresen különbözik. Ma a törvényhozást az addigi 200.000 törvényhozó helyett egy néhányszáz főből álló választott parlament, — mondhatnánk — néhányszáz politikai arisztokrata végzi, s a nemzet számára az alkotmányosság nem azt jelenti többé, hogy gyakorolhatja, hanem csak azt, hogy átruházhatja a hatalmat. A politikai jogok tartalmilag választójoggá zsugorodtak össze. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy a valamikor híres magyar politikai érzék kifejlődését és ez érzéket méltóan kifejező politikai vezetőosztály kialakulását a régi alkotmány megkönnyítette, a mai pedig megnehezíti. Régi rendünk'!; en az függött tőlünk, hogy mi legyen a törvény és ez a kérdés szenvedélyesen érdekelt. Ma csak afelől dönthetünk, hogy ki legyen a képviselő, ki legyien helyettünk öt évig »okos ember«, ós bizony ez egyre általánosabbá teszi a közönyt. A dolgok érdemében való közvetlen állásfoglalás kényszere csiszolta a politikai gondolkozást, a személyi kérdéssé devalvált politika pedig sorvasztja és mellékszempontokkal telíti meg azt. A régi rendszer rendkívüli hatalmat adott az egyesek kezébe s ez a rendkívüli hatalom rendkívüli felelősségérzetet is eredményezett. Ma a nemziet nagy tömegei inem érzik ennek a felelősségnek a közvetlen súlyát. Régen a politikai tehetségek érvényesülésének az útjában nem állott semilyen technikai akadály, akinek politikai jogai voltak, az minden formalitás nélkül résztvehetett a törvényhozás munkájában. Ma ehhez először győzni kell egy képviselőválasztáson, és, sajnos, egy választási győzelemhez egészen más képességek kellenek, mint ahhoz, hogy valaki jó törvényhozó legyen. Választási győzelemhez nyilt szavazás mellett a kormány, titkos szavazás mellett a pártok kegye kell, törvényhozáshoz pedig tehetség, jellem éis tudás. Szintié azt lehetne mondani, hogy az értékek nem a rendszer lépcsőjén, hanem a rendszer akadályain keresztül kerülnek be a törvényhozásba. Régen nemzeti közvélemény és országgyűlés között az utasítás és visszahívás joga révén szerves volt az egység. Ma csak (esetleges, és mindig fennáll a veszély, hogy a parlament tagjainál — mint minden arisztokráciánál — a privilegizált helyzet fenntartása erősebb szempont lesz, mint a közérdek szolgálata. így segítette a régi és így nehezíti a mai alkotmány a politikai érzék fejlődését és egy magasrendű értéket jelentő vezetőosztály kialakulását. Szekfü Gyula tanulmányának végén megállapítja annak szükségét, hogy ezt az új vezetőosztályt valahogy kinleveljük. Azt képzeljük, az ősi magyar demokrácia alapjaihoz való visszatérés, a követutasítási és visszahívási jog modern formában való felélesztése tudná ezt legjobban elősegíteni. Persze ez csak egy alapgondolat, de olyan alapgondolat, amlelyről gondolkodni és vitatkozni nézetünk szerint nem lenne helytelen. Bodor György dr. MAGYAR SZÍNHÁZTUDOMÁNYI TÁRSASÁG van alakulóban, melynek célkitűzése: ^módszeresen akarja művelni a színházzal kapcsolatos kérdéseket, kutatni a dráma, a színész és a színpad történeti, lélektani és esztétikai vonatkozásait...« Kulturális életünknek újabb törekvését örömmel üdvözölhetjük. Annál is inkább, mert tagjai főleg a számos sikert megért szegedi fiatalok gárdájából rekrutálódik, ami biztosítékát is nyújtja a komoly munkának. 24