Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Néhány szó a "történelmi" magyar alkotmányról

SZABAD SZÓSZÉK (MÁRCIUS-ÁPRILIS) (Sajtóreformot emlegetnek) szakadatlanul azok, akik nap nap mellett a legsúlyosabb vétségeket követik el az újságírás belső etikai törvényei ellen. Sajtóreformmal fenyegetőznek olyanok, akik maguk jönnének a legnagyobb zavarba, — ha ugyan tudnak még pirulni — ha az igazmondás asztalánál felelősségre vonnák őket. Sajtóreform? Ez mindig olyan politikai rendszerek és korszakok követelése volt, amelyek meghasonlottak önmagukkal. Túlfűtött, de soha be nem váltott ígéretekkel dolgoztak. Amikor azután elérkezett saját lehetetlenülésük pillanata, és a közvélemény a sajtó tükrén keresztül mindinkább barátságtalan arcot kezd mutatni feléjük, akkor egyszerűen földhöz akarják vágni a — tükröt. (86 millió) előirányzat nélküli hiteltúllépése van annak a reformkormánynak, amely mindig .azzal szokott hivalkodni, hogy az adózók -keserves filléreit kínos lelkiismeretességgel használja fal. Elismerjük, a számszék jelentése ebből a szempontból felettébb tanulságos. Csak néhány tételre mutatunk rá. Itt van például a szövetkezetek 12 milliós többkiadása. A mai siralmas körülmények között még államháztartási viszonylatban is csinos kis vagyon. Mi igazán nem vagyunk azzal vádolhatók, hogy ellenségei lennénk a szövetkezeti eszmének, mert ez annyit jelentene, hogy nem ismerjük fel a kisember érdekeit, pedig ezt mindenek fölé helyezzük. Ám ez nem jelentheti azt, hogy bírálattal nem illetjük a szövetkezetek gazdálkodását és nem követeljük itt a legszigorúbb állami ellenőrzést. Nem haladhatunk el szó nélkül a miniszterelnökség bizalmas alapjainál mutatkozó 1 millió 200 ezerpengős hiteltúllépés mellett sem. Ez majdnem 50 % -os megfej élése a költségvetésben megállapított tételeknek, amikor magát a sajtóalapot nemrég emelték fel 950.000 pengőre. Indokolás: az előirányzott összegek nem voltak elegendők a felmerült szükségletek fedezésére. Ennyi a magyarázat, nem több. A közvélemény azonban nagyon jól tudja, hogy mik voltak azok a »szükségletek«. * (A lengyel-magyar barátság) évtizedes ereje szólalt meg a lengyel miniszterelnök szavaiban, amidőn történeti parancsnak mondotta ezt a barátságot. Valóban az is, mert magától jött, elemi szükségletek mélyeiből fakadt fel és most olyan sugárzó fénnyel támadt új életre, hogy szemébe villant a párizsi Quai D'Orsaynak is. A félhivatalos »Le Temps« vezércikkben méltatja az eseményt, és azzal vigasztalódik, hogy ennek a látogatásnak nem lehet komoly diplomáciai jelentősége, és nem jelentheti a Varsó—Budapest tengelyt, mert hiszen Beck külügyminiszter nem kísérte el útjára a lengyel kormány fejét. Nem vitatkozunk a francia félhivatalossal, amelynek Beneshez való kapcsolatai közismertek. Beck külügyminiszter úr, mély sajnálatunkra, csakugyan nem jöhetett el Budapestre, mert fontos államügyek visszatartották, Pilsudszky szelleme azonban és általa az egész lengyel külpolitika itt volt, ha túlhangos manifesztációkban nem is tobzódott. Mi szükség volna erre olyan népek között, amelyeknek életét minden földrajzi és politikai határokon túlnyúló históriai közösség fogja össze? * (Ami jó,) ami tisztességes szándékú, becsületes igyekvés a nemzet életének előbbrevitelére és nem pártpropaganda annak, — függetlenül attól, hogy honnan jön — mindig kijár részünkről a teljes elismerés. A kultuszminisztérium végrehajtási utasítását, amelyet az új középiskolai tanterv életbeléptetésére kiadott, őszinte örömmel üdvözöljük. Különösen annak mély erkölcsi felfogását és az ifjúság nevelésére vonatkozó részét. Ez a végrehajtási utasítás, amellett, hogy teljesen modem, ízig-vérig magyar is. Örülünk, hogy a magyarság és a modernség nagy gondolatát hivatalosan is ilyen magasabb összhangban lehetett kifejezésre juttatni. * (Rothermere lord) ragyogó cikke a Daily Mailben és az angol alsóházban benyújtott Gower-féle magyar egyenjogúsági javaslat úgy hatnak, mint tüzfáklyák a sötét éjszakában. Talán mégis megvirrad valaha! (A megpeticionált képviselők sorozatos lemondásáról) szóló jelentések eszünkbe juttatják azt az állatmesét, melyben a megriadt állatok egymás után menekülve így kiabálnak: Égszakadás, földindulás, a fejemen egy koppanás, szaladj te is pajtás! Mert ők szaladnak, helyesebben megfutamodnak, szinte előre pontosan megállapítható időpontban, amint az ellenük beadott petíció ítéletre megérik. Egy éven át persze törvényt hoztak, hangoskodtak, sőt többnyire ők voltak a leghangosabbak, és mellesleg nyolcezeregynéhány pengő képviselői tiszteletdíjukat is felvették. Persze jóhiszeműen. Mert mindazt, ami választásukkor ia kerületben történt, nem tudták. A velük szemben álló peticionálóknak el sem hihették, amikor a petícióban olvashatták mindazt, ami miatt le kellett mondaniok. De még a bizonyítási eljárás lefolytatása után sem tudtak hinni szemüknek és fülüknek. Csupán a Közigazgatási Bíróságnak még ki nem hirdetett és még írásba sem foglalt, sőt még meg sem született ítéletének előrevetett árnyéka előtt omlik össze agyagbálványkónt ez a melletdöngető és képviselői tiszteletdíjat felvevő hangos »jóhiszeműség«. Quo usque tandem ... kérdezi egyhangúlag a magyar közvélemény, mely egyre ingerültebben figyeli ezt a sajátos törvényesen engedélyezett játékot, melynek számláját rendszerint a maguk iga25