Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - A Duna folyam helyzete a nemzetközi jog szempontjából

zetközinek jelentette ki. Az egyezmény szerint ezen a darabon tilos erődítmények létesítése és katonai hajók járatása. Közlekedni ezen a darabon a személyszállító és kereskedelmi hajókon kívül csak rendőrhajóknak szabad. Kivételt képeznek az állomáshajók, amelyeknek Galatzig szabad közlekedni. Galatz és Orsova között ugyan érintetlenek maradnak a parti államok felségjogai, de megtiltatott számukra katonai rendszabályok alkalmazása. 1883-ban, amidőn a bizottság legutóbb meghosszabbított mandátuma lejárt, újabb tárgyalásokra került sor. A tárgyalások folyamán kialakult az a felfogás, hogy az Európai Duna Bizottságot továbbra is fenn kell tartani, sőt működési körét ismét ki kell terjeszteni — a felségjognak megadásával a Duna felügyelet alá vett további szakaszain is. A konferencia eredményeként a bizottság hatáskörét kiterjesztették egészen Brailáig, ugyanakkor azonban kivonták hatásköréből a Duna Kilia-ágát, mivel ott Oroszország a parti állam, ö pedig — sarkalatos politikai elvének megfelelőleg — a vizek felett teljes felségjogokat követelt. A középső Duna jogi helyzetének szabályozása azonban így sem sikerült teljesen, mivel Románia nem fogadta el az 1883-as határozatokat, így előállt az a visszás helyzet, hogy 1883-tól 1910-ig a Galatz és Braila közötti Dunarészt Románia a saját felségjoga alatt lévőnek, a nagyhatalmak pedig a Dunabizottság alatt állónak tekintették. Románia csak a párizskörnyéki békeszerződésekben vált a Duna Bizottság teljesjogú tagjává, amidőn elismerte a bizottság kompetenciáját Brailáig. Ezzel egy 36 évig húzódott jogi zavar szűnt meg. De maradt zavar azért bőven, illetve keletkezett is új zavaró körülmény a Duna háború utáni jogi helyzetének rendezése kapcsán. Lássuk most, hogyan történt ez a jogi szabályozás. Az a feladat, amely a párizsi békekonferenciákra hárult: a Duna-kérdés szabályozása — egyáltalán nem volt egyszerű. A Duna folyam-hajózási jogrendszere ugyanis 1865-től 1914-ig nélkülözött minden egységet és összhangot. A háború kitöréséig 11 különböző, egymásnak sokszor ellentmondó jogrendszer uralkodott a Duna közlekedésének rendjén. A területiség elve és a parti állam szuverénitása éppen úgy érvényesült, mint a nemzetközi jog s a partmenti államok előjogai mellett hangot adtak a hajózás szabadságának is. Minthogy minden intézkedés érvényességéhez államok egész sora és egy nemzetközi bizottság jóváhagyása volt szükséges, világos, hogy nagyvonalú, egységes rendezésről szó sem lehetett. A világháború után a helyzet kedvezőnek látszott arra, hogy a Duna egész hajózható vonala egységes igazgatásnak és jogrendszernek vettessék alá. A versaillesi szerződés 331. cikke, valamint a többi szerződések (magyar, osztrák, bolgár) vonatkozó cikkei a Duna vízhálózatából nemzetközinek nyilvánítják: 1. A Dunát Ulmtól kezdve; 2. A Duna vízhálózatának minden hajózható részét, mely egynél több állam részére a tengerhez természetes kijáratként szolgál egyik hajóból a másikba való átrakodással, vagy anélkül; 3. A vízhálózatnak mindazokat az oldalcsatornáit és vízmedreit, amelyek már a vízhálózat természettől fogva hajózható szakaszainak megkettőzésére vagy megjavítására, vagy ugyanazon víziút természettől fogva hajózható két szakaszának összekötésére szolgálnak (a Ferenc és Ferenc József csatornát tehát nem) ; 4. A vízhálózatnak azokat a részeit, amelyeket a parti államok közös megegyezése helyez nemzetközi igazgatás alá. A békekonferenciák azonban nem állapították meg véglegesen most sem, mint ahogy eddig sem történt a tárgyalások alkalmával egyszer sem, a Duna nemzetközi vízhálózatának igazgatását. A békeszerződések megszövegezésénél közreműködött közlekedési bizottság (Commission des ports, voies d'eau et voies ferrées) a Dunára vonatkozólag csak ideiglenes, provizórikus rendszabályok alkalmazását javasolta. Ezen javaslatoknak megfelelően a szerződések két bizottságot állítanak fel. 1. Visszaállítják világháború előtti joghatóságával az Európai Duna Bizottságot (joghatósága a Duna Braila és Fekete tenger közötti része), de a tagok sorából kirekesztették Németországot, Ausztriát, Magyarországot és Törökországot. Kimaradt Oroszország is, amely »a dolgok új állását sohasem ismerte el formálisan és magát még mindig úgy tekinti, mint Besszarábia jogszerinti urát, tehát mint Dunamenti államot* (Hennig: id. m. 229. 1.) A bizottság tagjaiul »egyelőre« csak Angliát, Franciaországot, Olaszországot és Romániát ismerik el, tehát három nem Dunamenti államot és egy, csak egy parti államot. Ezzel a rendelkezéssel ismét csak teljes jogi bizonytalanságot hoztak létre a párizskörnyéki békék. Ez a lehetetlen jogi állapot — amely már 16 éve tartja fenn magát és veszélyezteti a dunai hajózás kérdéseinek igazságos rendezését — az érdekelt dunai államok általános véleménye szerint minél előbb át kell, hogy adja helyét a kérdés helyes és minden szempontból célszerű megoldásának. Az Európai Duna Bizottság feladata felügyelni az alája rendelt folyamszakasz javító munkálataira, amelyeket a partiállamok végeznek, továbbá a hajózási szabadság végrehajtására. 2. A Duna Ulm és Braila közé eső nemzetközisített vízhálózatának igazgatására egy másik bizottságot, a Nemzetközi Dunabizottságot állították fel. A bizottság felelős, hogy a Duna ama részén, amely igazgatása alatt áll, a hajózást semmi sem akadályozza, hogy azt valamennyi hatalom az egyenlőség elve alapján használhassa és általánosságban, hogy a Duna folyórendszerének nemzetközi jellege hátrányt ne szenvedjen. A bizottság tagjai a parti német államok (Bajorország és Württemberg) 2 képviselője, más parti államok 1 képviselője és az Európai Duna Bizottságban képviselt nem parti államok 1—1 képviselője. Ez a bizottság 1920 június 17-én ült össze s kezdette meg működését. Nagy harc folyt a Nemzetközi Dunabizottság székhelyének kérdése körül. Három hatalmas dunai kikötő, a nemzetközi dunai közlekedés három nagy politikai és gazdasági középpontja pályázott arra, hogy a Dunabizottság székhelye legyen: Budapest, Bécs, Pozsony. Budapestnek volt talán a legindokoltabb a kívánsága. Hisz Budapest a Balkánról ide torkolló vasúti vonalak és a Nyugatról jövő vasúti közlekedés középpontja. A Kelet és Nyugat között lebonyolódó cserekereskedelem éppúgy gazdag hajózási lehetőségeket nyújt, mint az Alföldről Budapestre gravitáló gabonaforgalom. Mindezek a szempontok a székhely Budapestre helyezése mellett szóltak. A Nemzetközi Duna Bizottság székhelyéül azonban mégis más várost választottak; először Pozsonyt, majd Bécset. A Duna végleges szabályzatát, mai jogi helyzetét az 1921 július 23-án megkötött párizsi egyezmény állapította meg. Ezt az ^általános, végleges Duna-aktát« az 1920 augusztus 2-án összeült konferencia hozta létre. A nagykövetek tanácsa kijelölése alapján a következő államok képviseltették magukat a konferencián: Anglia, Belgium, Cseh-Szlovákia, Görögország, Jugoszlávia, Franciaország, Olaszország, Románia. Az Északamerikai Egyesült-Államok a meghívást elhárították. A legyőzött dunaparti államok: Ausztria, Bulgária, Magyarország és Németország csak »jelen lehettek«, a konferencia 22