Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - A Duna folyam helyzete a nemzetközi jog szempontjából

X A Duna folyam helyzete a nemzetközi jog szempontjából A két állam határát képező, vagy több államon keresztülfolyó folyamok hajózása már régen igen nagy jelentőséggel bír a nemzetközi folyamhajózás szempontjából és már régen tárgya nemzetközi megegyezéseknek, abból a célból, hogy Hugó Grotius tétele a Mare Liberum (1625.) a belső víziutakra is átvitessék. A szabadsággondolat, amelynek fanatizáló erejét a francia forradalom terjesztette el világszerte, a népek életének minden fázisát áthatotta és az állami élet minden terén igyekezett érvényesülést keresni. A francia forradalom alapeszméinek, a szabadságnak és az egyenlőségnek termékenyítő és siettető hatása a grotiusi gondolat megérésére így nyilvánvaló. Az 1800-as évek elején Európaszerte felhangzik a nemzetközi folyók hajózási szabadságának követelése. A Duna ezirányú jogfejlődése különös figyelmet érdemel. Hisz mi magyarok is a Duna két partján éljük nemzeti életünket és mi is aktív, vagy passzív résztvevői voltunk és vagyunk annak a nagy harcnak, amely a Duna feletti uralomért folyik. Évszázados ez a harc, éppen úgy, mint évszázadosak a tervek, amelyek a Dunát nagy hajók útjává akarják tenni s a Dunán kereskedelmet, életet akarnak teremteni. Már a rómaiak élénk kereskedelmi tevékenységet folytattak a Dunán. Egy 1148-ból származó oklevél érdekesen mutat rá a Duna akkori nagy jelentőségére. A magyar állam szükségesnek tartotta, hogy szabályozzák a Dunán történő szállítást. Ugyanebben az időben Regensburg kereskedelmi hajóhad fölött rendelkezett, amely a Nyugat készítményeit a dunai tengeri úton Ázsiába szállította. A 14. században a törököknek Középeurópa felé irányuló előrenyomulása a dunai forgalmat bizonytalanná tette. A Nyugat és Kisázsia közötti átmeneti forgalom teljesen megszűnt és a folyami hajózás megelégedett azzal, hogy az egyes kikötői városokat összekösse. A 18. században Bécs városa és a porta szerződésben szabályozták a dunai kereskedelmi forgalmat. A dunai forgalom kiterjedése tulajdonképpen csak az ottomán birodalom széthullásával veszi kezdetét. Az akadálytalan forgalom jogi biztosítékait eleinte a karlowitzi és a passzarováci békék képezték. Ezen békék rendelkezései szerint a kereskedelem szabad a Dunán, mindkét aláíró hatalomnak. A török birodalommal a végleges jogi rendezést azonban csak I. Ferenc József tudta megteremteni. A Dunának nemzetközi jellegű folyóvá tételét elsőízben a bécsi kongresszuson a franciák javasolták. 1848-ban Oroszország és Ausztria között szerződés jött létre, amely kimondottad hajózási szabadságot. Ezt a szerződést az 1856-os párizsi béke szélesebb alapokra fektette és a bécsi megegyezések értelmében továbbfejlesztette. Akkor két bizottságot létesítettek. Az első volt az Európai Duna Bizottság (Commission Européenne), a második a partiállamok állandó bizottsága (Commission Riveraine).:: Az elsőt a Szulina-torkolat hajózhatóvá tétele érdekében állították fel, először csak két évre, a második bizottság állandónak volt tervezve, * Az Európai bizottság tagjai Anglia, Ausztria, Franciaország, Oroszország, Poroszország, Szardínia és Törökország delegátusai. azonban ez csak igen rövid ideig működött. Feladata az lett volna, hogy egy dunai hajózási aktát készítsen el. Az általa kidolgozott aktát — az egyezménytervezetet — a hatalmak azonban 1858-ban elvetették, így munkájának semmi jelentősége nem lett. Ezzel szemben az Európai Duna Bizottság — jóllehet munkájának bevégezte, a Szulina torkolat hajózhatóvá tétele, tehát két év eltelte után el kellett volna, hogy tűnjön a nemzetközi szervezetek sorából — mind nagyobb jelentőségre emelkedett. Ennek egyik főoka az volt, hogy az Európai Duna Bizottság csak vízszabályozási munkálatok elvégmunkájában részt —• nem lett politikai torzsalkodások, kicsinyes érdekek harcainak színhelye. Fennmaradásának másrészt azonban mégis csak politikai oka volt. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy az Európai Duna Bizottság csak vízszabályozási munkálatok elvégzésére és csak ezek tartamára létesíttetett és csak a Ballhausplatz Duna politikája folytán hosszabbították meg fokozatosan, de mindig csak ideiglenesen, úgyhogy még a jelenlegi Duna szerződés értelmében is csak ideiglenes jellegű. Különben is fennállásának egész tartama alatt szálka volt a nemzetközi jogászok szemében, akik a nemzetközi hajózás érdekeire való tekintettel sem tartották szükségesnek a parti államok szuverénitásának ilyen módon történt korlátozását. (Louter: International Law. 1923. Carnegie Endowment for International Peace.) Miután a partmenti államok képviselőiből alakult bizottság ilyen módon elsorvadt, az orosz kormány, hogy a Dunatorkolatban a maga számára monopóliumot szerezzen, az európai bizottság feloszlatására törekedett. A hatalmak viszont ragaszkodtak annak fenntartásához, hisz Anglia az orosz terjeszkedésben érdekeit látta veszélyeztetve, így Oroszországnak csak annyit sikerült elérni, hogy a bizottság megbízását 1897 helyett 1883-ig hosszabbították csak meg. 1865 november 2-án aláírt akta szerint az Európai Bizottság munkája kiterjed a szulinai kikötő igazgatására, valamint az egészségügyi és technikai teendőkre. Azonban már 1866-ban újabb nehézségek keletkeztek. Románia, melynek függetlenségét Törökország elismerte, helyet követelt a maga számára az Európai Bizottságban, minthogy a tengeri-Duna (maritime-Danube) az új román államon keresztül folyik. A nagyhatalmak azonban nem voltak hajlandók Románia kérését teljesíteni. Az 1871. március 13-iki szerződés, miután — amint említettem — meghosszabbította az Európai Duna Bizottság működési tartamát további 12 évvel, tehát 1883-ig és a Bizottságot a Dunatorkolat korlátlan urává tette: hivatalnoki karát exterritoriálisnak és háború esetére sérthetetlennek és semlegesnek deklarálta. (Ez már a krimi háború után történt, amikor a vesztes Oroszországnak a győztes Angliától az alsó folyamszakasz nemzetköziesítését el kellett szenvednie.) Az 1878-as berlini tárgyalások alkalmával Románia jogot formált a torkolatra felségjogainak érvényesítése céljából. Ezt a jogformálást a konferencia határozottan elutasította és a megkötött szerződés 53. cikkében nyomatékosan utalt arra, hogy az Európai Duna Bizottság a szulinai torkolatnál egyedüli felségjoggal bír. Ugyanekkor kiterjesztette a bizottság felügyeleti hatáskörét a középső dunaágra is, tehát a Vaskapu—Szulina közötti részt is nem21