Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Kisebbségi népkutatás

déki jogviszonyokat, (köz-, magán-, közigazgatási-, kereskedelmi, büntetőjogi stb. kinek-kinek szakmája szerint) közigazgatási-, gazdasági (mezőgazdaság, kereskedelem, ipar, közlekedés, pénzügyek stb.) kulturális, szociális, politikai (politika-tanszék is van, ha igaz) viszonyokat éppúgy tanulmányozzák, vagy igyekezzenek tanulmányozni, mint a csonka-hazaiakat? És 'éppenígy tanítsák is. Hiszen ezek a viszonyok irányítják a magyarság egyharmad részének életét! Egy magyar egyetemi tanárnak nem lehet ez idegen terület. Nem beszélünk itt a magyar etnográfusról, történészről, nyelvészről, földrajztudósról, akik természetesen mozdulni sem tudnak az említett területek ismerete nélkül. Trianont magunk szentesítjük és valósítjuk meg, amikor szellemi horizontunkat hozzászabjuk ezekhez az együgyű határvonalakhoz. Természetesen ma már nem lehet kényelmesen Budapestről ós magyar, vagy legfeljebb néhány világnyelv segítségével tanulmányozni ezeket a kérdéseket, hanem szinte elengedhetetlen a tótul, románul, horvátul stb. való olvasni tudás. Csehszlovákiában is, Romániában is, újabban Jugoszláviában is évről-évre hosszú sorai jelennek meg olyan műveknek, melyeknek ismerése magyar tudós és politikus számára nélkülözhetetlen. Jól tudjuk, hogy ezeknek megszerzése kissé körülményes, olvasásuk pedig — mint említettük — megkívánja a különböző szomszédnyelvek tudását, de amint nem lehet egyetemi nívón tanítani jogot, történetet, irodalmat, közgazdaságtant a nyugati nagy nemzetek kérdéses viszonyainak és szakirodalmának ismerete nélkül, éppen úgy, vagy még inkább nem lehet e tantárgyakat tanítani a szomszédállamok s a Kárpátmedencébe, a mi igazi hazánkba tartozó népek s a ma idegenbe szakadt véreink kérdéses viszonyainak ismerete nélkül. Bármely nehézsége van ennek, le kell küzdeni. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy vannak kiváló tudósaink, akik e feladatokat ismerik, vállalják, teljesítik, de a nagy többség távol áll ezektől. Azok, akik nálunk kisebbségi kérdésekkel tudományosan foglalkoznak, nagyrészt csak felületesen ismerik a kisebbségi problémákat, sokszor nem ismerik még a saját szakukat érintő utódállamokbeli irodalmat sem kimerítően, nem beszélve e problémakör egyéb ágairól, vagy a helyes tájékozottsághoz szükséges behatóbb, esetleg helyszíni tainulmányok hiányáról. Pedig ezt a tájékozódást Kisebbségi Intézet nélkül is <41 lehet és el kell végezni. A Kisebbségi Intézet csak összefogó kerete lehet a különböző tereken működő erőknek. A magyar kisebbségi probléma komplikáltabb és sokoldalúbb, mint bármely másik Európában. Először is a magyar kisebbségi kérdés nem egy nemzetiség elhelyezkedésének és életének a kérdése, hanem hété, mert ebbe a természeti és történelmi erők kényszerítő parancsa folytán szorosan beletartozik a tót, román, szerb, horvát, rutén és német kérdés is. A mi problémánkat nem oldja meg a nép, az állam vagy a, faj fogalmának valamely új értelmezése. Itt nincs puszta kulturális érdekekről szó. Az állami és társadalmi élet szinte minden síkjára kiterjedő körülmények játszanak közre ebben a kérdéskomplexumban és a különböző világtájak szerint váltakoznak sorrendben és fontosságban e problémasíkok. Ami egyfelől üdvösnek látszik, az másfelől veszélyes lehet, amivel itt közömbösítünk, azzal túlfelől gyújtani lehet. Bármely nagyszabású intézet e problémákat magában megoldani képtelen. Szükség van az Intézetre, de elsősorban szükség van arra;, hogy tudatossá váljék értelmiségi munkásainknál, hogy a magyar tudós, politikus, publicista szemhatára nem a trianoni határ, de még csak nem is a Kárpátok kell legyen. Otthonosnak kell lennie a, maga szaktudománya tekintetében legalább is egész Közép-Európa területén, a Kárpátmedence viszonyait pedig hazai viszonyoknak kell kezelnie. Ez nem irredentizmus és senki nem kifogásolhatja, hogy valaki Budapesten a székelyföldi faipar helyzetét, vagy a cseh bankrendszert, a tót irodalmi életet, a Bánság demográfiai problémáit, a belső népmozgalmak jelenségeit, a horvát történetet stb. stb. ugyanúgy ismerje, vagy még jobban, mint bárki az illető területen élők közül. A kisebbségi népkutatás mezejéről indultunk ol s most oda visszatérünk. Szükséges, hogy a magyar ifjúság szeme a nép széles rétegeinek problémái felé forduljon, a vezetésre nevelődő értelmiségi rétegnek meg kell ismerkednie azokkal az alapszükségletekkel és mozgató erőkkel, melyek a Kárpátmedence népeinek életét meghatározzák. Látnia kell azt, hogy a magyarság életterülete nem homogén a lakosság nemzetisége szempontjából, foglalkoznia kell tehát az együttlakó népek mindegyikének viszonyaival is. Az új magyar vezetőréteg formálóinak, nevelőinek pedig irányítaniok ós elősegíteniök kell ezt a munk;'i( minden erejükkel és példaadásukkal. Nehogy az! higyje valaki, hogy egy vagy több intézet felállításával elvetettük, vagy átruháztuk gondját ennek a terhes feladatnak. Mindenkire feladat és munka vár ebben a kérdésben. Intézetekre azért van szükség, hogy a szerteszét, ma már különböző államok területén folyó ilyenirányú munkák eredményeit összefoglalják s összehangolják. De ehhez elsősorban az szükséges, hogy a munkák valóban folyjanak. Arró] ugyanis a mai körülmények között alig lehet szó, hogy ezeket a munkákat egy központból közvetlenül dirigálják vagy kezdeményezzék. A népkutató munkáktól még egy hasznos eredményt várunk a kisebbségi viszonyok terén. A tanulmányokat végző csoportok nemcsak értékes tárgyi anyagot gyűjtenek össze, hanem tapasztalatokban, szociális érzékük fejlődésében szubjektív, lelki értékeket is felhalmoznak. Nem kevésbé fontos azonban az a hatás, amit a tanulmányozott népre ezek a csoportok gyakorolnak. Az alsóbb néposztályok tömegei az értelmiségi osztályok tagjaival legtöbbször csak hivatalosan érintkeznek. A vezető osztályok akarata rendszerint mint törvény, rendelet, parancs jelentkezik előttük. A népkutató kiszállások alkalmasak arra, hogy a tanulmányokat végezők a maguk műveltségét, tudását, felfogását barátságos érintkezés formájában vigyék át a tainulmányozottakra. Különösen a kisebbségi viszonyok terén mutatkoznak olyan jelenségek, melyeket csak hosszas és verejtékes munkával lehet helyes irányba terelni. A kisebbségi jogra, statisztikára, településre, történelemre, a kisebbségek szociológiájára vonatkozó tudományok az utóbbi évtizedekben jelentós gyarapodást értek el legalább is terjedelmükben. Itt az ideje, hogy a tudományos eredményeket valamiképpen a gyakorlati életben is kamatoztassuk s viszont a való élet irányt szabjon a jövő tudományos törekvéseinek. Rónai András dr. 20