Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Kisebbségi népkutatás

felvetése, mely köré a magyar népkutató munka egyrésze csoportosulhatna és határozott irányba törekvő egységes programmal és erővel igen hasznos eredményeket produkálhatna. Hangsúlyozom, hogy alább a népkutatási munkának csak egy speciális részével kívánok foglalkozni. Köztudomású, hogy a magyar nép egyharmadrésze ma idegen államok területén kisebbségi sorban él. Tudjuk azt is, hogy ez a több, mint 3 milliós magyar néptömeg 6 fontcisabb és több apró nemzetiség között él, kisebb-nagyobb tiszta tömbökben, vagy egészen széjjelszórva. E nemzetiségek egyike sem éri el a Magyarországtól elszakított területeken az elszakított összes magyarok számát, de együttesen közel 3-szorosát teszik annak, s csak a csonkamagyarországi magyar néptömeg biztosítja a Kárpátmedencében a magyar faj többségét. A magyar nép élete — egy harmonikus és zárt földrajzi, és összefüggő gazdasági területen — szoros összefüggésben alakul és alakult eddig is egy csomó egyéb nemzetiségű nép sorsával. Az ideális helyzet az volna, ha az itt élő különböző nemzetiségek legalább is olyan harmonikusan élnének együtt, mint amilyen összhangzóan alakultak ki hegyláncaink, és völgyeink, ahogyan a Magyar Medence magas peremvidékeinek folyói egyazon akarattal sietnek a központ síksága felé, s nem irigylik elhozni termékenyítő erejüket, melynek gyümölcsei úgyis visszavándorolnak a legtermészetesebb vérkeringés útján a patakok eredetéig. Ennek az ideális együttélésnek nagy akadályai, úgyszólván lehetetlenítői a mai államhatárok. De, legalább is ugyanilyen akadálya az egymás melletti és egymásközt élő népek lelkületének, érzésvilágának egymástól való elidegenedése. A magyar népkutatás egyik legfontosabb feladata volna ezen helytelen fejlődés okainak a kivizsgálása, s annak kikutatása, mennyire tükröződik e kóros jelenség a nép legalsóbb, legtömegesebb rétegeiben, s mennyire, csak a magasabb kultúrájú osztályokban. A következő feladat pedig azoknak a lehetőségeknek ési módszereknek megállapítása, amelyek alkalmasak ezt az elfejlődést megállítani, s a magyar medence népei között azt az összhangot, lelki- és érdekközösséget visszaállítani, amely e terület népeinek történetében egészen a legutóbbi századokig megvolt. Eddigi ismereteink alapján is állíthatjuk, hogy lesznek olyan vegyes lakosságú vidékek Magyarországon, ahol, a különböző nemzetiségek békés együttélése tanulságos példát fog mutatni a jogásznak, bürokratának, gazadságpolitikusok és államférfinak. A mult, a jelen ós a jövő Magyarországának egyik legéletbevágóbb problémája volt és lesz, a nemzetiségi probléma. Majdnem minden egyéb fontos kérdésünk összefüggésben van vele. S talán nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy kevés problémánál fontos annyira a tömegek életének, érzésvilágának, fejlődósének, gyöngéinek és erényeinek beható ismerete, mint ennél. Miképpen lehetséges a mai helyzetben ezt a célt munkálni? A csonkamagyarországi magyar ifjúságnak — mert elsősorban az ifjúságra vár e feladat elvégzése — csak a csonka honi terület nyújt alkalmat a zavartalan munkára. Mindenesetre itt is van elég látni- és feljegyeznivaló, de nem látom komoly akadályát anak sem, hogy egy-egy tanulócsapat a mai Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia vidékeire menjen, a román, tót, szerb, horvát, német nép, vagy éppen a kisebbségi magyarság viszonyainak tanulmányozására. Mégis az elszakított területek felkutatása elsősorban az ottani magyar ifjúság feladata, s ezt a feladatot a kisebbségi magyar fiatalok igen ismerik is, vállalták is már akkor, amikor Csonkamagyarországon erről még igen keveset lehetett hallani. A baj csak az, hogy ezek a tapogatózások erőtlenek, szétszórtak. Éppen itt várna fontos feladat a csonkamagyarországi népkutató gárdára. Ki kellene építeni egy tudományos központot, mely ezeket a sokfelé folyó munkálatokat szemmeltartaná, eredményeit összegezné, feldolgozná, a különböző munkálatok tapasztalatait feljegyezné, s ezek alapjáSi teoretikus és praktikus irányítást gyakorolna. Egy minden politikai vonatkozástól mentes tudományos szervezetű magyar intézetnek joga van és lehetősége kell legyen a különböző államok területén élő magyarok viszonyait nyilvántartani, s e célból más államokbeli intézetek, társulatok, vagy egyesek, — természetesen szintén minden politikai vonatkozástól mentes — kutatásainak eredményeit megismerni. Ezek a gondolatok már rég kísértenek a magyar tudományos és közéletben, ezek hozták felszínre egy »Kisebbségi Intézet« felállításának a szükségességét. Sajnos azoknak a lelkes és komoly embereknek a számát, akik ezt a kérdést hozzáértéssel és alapos megfontolással propagálják, ujjainkon el lehetne számlálni. Viszont nem tagadható, hogy vannak kezdeményezések, amelyeknél a lényeg, nem a valóban fennálló szükséglet kielégítésén van, hanem melléktekinteteken. E kísérletek nem számol nak a kisebbségkutatás terén eddig végzett munkákal és talán még kevésbé számolnak azokkal tv nehézségekkel, amelyekkel egy ilyen intézetnek mev kell birkóznia, ha feladatának becsülettel meg akar felelni. Csak így lehetséges az, hogy e kezdeményezések pusztán formálisak, csak szépen elgondolt keretrajzok, anélkül, hogy az elvégzendő hatalmas munkára való komoly felkészülést, az építéshez szűkséges anyagnak összehordását s az_ építeni tudók megszervezését jelentenék. Sok szemrehányást kap »az állam«, hogy nem létesített már eddig egy ilyen intézetet, hanem szertecsatangolni hagy annyi kiváló tudóst, akik itt erejüket és tehetségüket fényes eredményekkel gyümölcsöztethetnék. Pedig egy Kisebbségi Intézetet* nem lehet parancsszóval és pénzzel létrehozni. A magam szerény megítélése szerint nem is annyira az állam feladata lenne ennek megalapítása, mint inkább valamely tudományos intézeté, vagy egy társadalmi összefogásé. Egy Kisebbségi Intézetnek elsősorban emberek, dolgozni tudó és akaró munkaerők kellenek és — ugyebár hihetetlenül hangzik — ezekben hiány van. Reprezentáns vezetőt ezerszám lehet fogdosni, akár a politikai, akár a tudományos élet mezején, de a dolgozó garnitúra nehezen lesz összeszedhető. Mert ne feledjük el, lehet a kisebbségi élet különböző jelenségeit Intézet nélkül is tanulmányozni. És azt a hiányt, ami e téren fenáll, egy Intézet — bármily nagyszabású legyen is — nem fogja tudni pótolni. Nem elsőrendű kötelessége volna-e egyetemi tanársegédeinknek, hogy a mai erdélyi, felvidéki, délvi* Az itt emlegetett ^Kisebbségi Intézet« nem vonatkozik egyetlen létező intézetre sem, hanem egy képzeletbeli, általános szervezetre. 19