Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Tisza István emlékezete. Kállay Tibor beszéde

X Tisza István emlékezete V Kállay Tibor beszéde A Tisza István Társaskör, ezúttal is, mint minden évben, április 22-én nagyszabású ünnepséggé] adózott Tisza István mártir-emlékezetének. A Hungária szállodában rendezett emlék vacsorán Magyarország közéletének és társadalmának színe-java megjelent s az ünnepi beszédet Kállay Tibor, nyugalmazott pénzügyminiszter mondotta. — Amikor egy név kultuszát ápoljuk és [megteremtjük — így kezdte felszólalását Kállai/ Tibor — a gyémántköszörűsnek és nem a kémikusoknak a mesterségére vállalkozunk. Azt kell mindenki előtt érzékelhetővé tenni, ami abban a fény, utat és sötétet bevilágító csillogás és nem a,zt, ami benne minden más széndarabkával közös. így fogja fel szerepét az a soraiban mindinkább megritkuló gárda, amely a Tisza István nevében való legutolsó összejövetele óta immár fő zászlóhordozóját, a Tisza Körnek megalapítása óta. volt elnökét, Berzeviczy Albertet is elvesztette. Sorainkban immár a főszerepet új és új magyar generációk elitje veszi át; új generációk, amelyek nem a múltnak, hanem a jövőnek az igazságait keresik. Mi maradt ezek számára aktuális a Tisza-kor politikai küzdelmeiből? Tisza István 30 éven át szerepelt a magyar politikai életben és működése három akcióval függ a legszorosabban össze. Védte a magyar parlamentarizmust, az obstrukcióval és a választójog kiterjesztésének a természetes evolúciót be nem váró kívánalmával szemben. Védte a pragmatica sanctio célkitűzéseit és a Deák-féle kiegyezést. Szervezte kitartásunkat a világháborúban. Milyen messzevalónak látszik ma már mindez! És mégis a, ma és a mindennap aktualitása nyilvánul meg a régi közjogi vitákban ós küzdelmekben. Tisza a racionális megoldásoknak volt az embere. Racionális megoldáásokat pedig ott, ahol érzelmi, vagyis irracionális tényezők is jutnak szerephez, mindig csak a titánok ereje tarthat fenn vagy kényszeríthet a. világra. Tisza elsősorban azt nézte, hogy mire való a vámterület, mire szolgál a bank, mire való a hadsereg. A magyarság nagy részét pedig csak az érdékelte, hogy nemzeti vámterületről, nemzeti bankról, nemzeti hadseregről van-e szó. A parlamentarizmus kompromisszumos kormányzást kíván meg és Tisza éppen másoknál nagyobb racionalizmusa folytán kompromisszumos politikus volt, — bár benne tiltakozása dacára osak a »vaskezűt« látták s bár életében tulajdonképpen csak kétszer volt népszerű: egyszer, amikor félreismerték, mert azt hitték, hogy ő erőszakolta a Szerbia elleni háborút, és egyszer, a koalició bukásakor, amikor az ellentábornak a tehetetlenségét ismerték meg. De két eset van, amikor a politikában nem lehet kompromisszumokra lépni. Az egyik eset, amikor olyanokkal állunk szemben, akiknek a miénkkel azonosak a közéletben való legfőbb célkitűzéseik, de akik ezeknek a, szolgálatában kellő kötelességérzet nélkül cselekszenek. A másik eset, amikor olyanokkal állunk szemben, akiknek akarata és törekvése a mi közéleti célkitűzéseinknek (megvalósítására hivatott rendnek a merő negációjában merül ki. Az előbbi indokolja Tisza eljárását a technikai obstrukcióval szemben; viszont az utóbbi magyarázza azt, hogy az 1918. évi forradalomnak elsősorban a Tisza elpusztítására, volt szüksége, — mert mindenki érezte, hogy Tiszában lett volna meg az elernyedt nemzeti léleknek az az ereje, amely a szenvedélyektől fűtött mozgalommal nem isimert megalkuvást, hogy ő az, akivel a régi rendnek a romjain nem lehetett kompromisszumot kötni. Ne higyjük azonban, mintha az említett két szélsőséges esettől eltekintve, magának a mindennapnak a politikai élete és annak kompromisszumai egy politikai vezető r számára merőiben idillikus állapot lenne. Az országálásnak szükségképpen és mindenkor a nyers erőr is kell támaszkodnia s ettől a kompromisszumok sem mentenek meg. Csak vallási élet az, amelyben kizárólag az igazságoknak a belső ereje érvényesül; a világi s nevezetesen az állami életnek éppen az képeli a karakterisztikuimát ezzel szemben, hogy itt nem kizárólag és minden lényegesben egyforma meggyőződésűeknek a kooperációjáról van szó. A politikusnak nem elég hirdetni az igazságot, hanem, ha a maga igazságával híveket toborozni sikerült, e szervezet erejét harcba kell vinni mások ellen és állandóan rajta kell tartani •i mérleg serpenyőjén a kardot is, hogy megmutatkozhassék igazságainknak a fajsúlya. Itt elértünk a közélet legnagyobb problémájához; oda, ahol politika és etika érintkeznek, az erőszak legitimitásának a kérdéséhez. Az, hogy Tisza a kérdéseket sem cinikusan, sem könnyelműen nem kezelte, valami, de kevés. Az, hogy jószándékkal és becsületes akarattal igyekezett az országnak a hasznára lenni, sok, de nem elég. Mi jogosít politikai vezetéssel Bensőséges és bátor hit abban, hogy az ő igazsága a legértékesebb; az egyéniség abszolút alárendelése ez igazságok szolgálatának úgy, hogy bátrát és ellenség egyképpen lássa, hogy ideáknak és nem embereknek az érvényesüléséiről van szó; hogy hatalmat gyakorolni ideák és nem egyesek vagy csoportok érdekében akarunk. A politika végső kérdésére a felelet ez: ahhoz, hogy másra rákényszerítsük a magunk igazságát, az erkölcsi jogosultságot az adhatja meg, hogy magunkat is mindenkor készek vagyunk feláldozni ezekért az igazságokért. Ilyennek érezte magát Tisza és ilyennek akarta nemzetét, — hogy kitartó, bátor és áldozatos szolgái legyünk az országlásban való célkitűzéseinknek és igazságainknak. Nincs kétség, hogy Tisza István, amikor ezen eszmék szolgálatában a golyók elé ment, nem a halálnak, hanem a halhatatlanságnak a birodalmába érkezett. Hát nemzetével mi lesz? Egy bizonyos: felednünk nem szabad, mert tudjuk, hogy a pokolba az út a, Léthének, a feledésnek a vizein át vezet. De bizonyos az is, hogy régi nagyságot csak emlékezés és az azt szépítő fantázia netán állíthat vissza. Hinnünk kell a jövőben, nemzeti nagyjaink hitével és kételyt nem ismerve kell dolgozni a jelenben, ezen a multat a jövővele egybekötő kapun, ácsolva, faragva, kovácsolva, — ha másként nem megy, hát külön-külön minden betűt — hogy realizálódjék az a felírás, hogy: »Fcltámadunkfa Deák Ferenc: Károsnak, sőt veszélyesnek tartjuk, ha a kormány önmaga is párttá alakulva, hatalmának szellemi és anyagi erejét arra használja, hogy a vélemények szabad és független nyilvánulása helyett előre helyeslő és majdnem feltétlenül hódoló többséget szerezzen. Kelemen Krizosztom: összeomlás fenyegeti azt a nemzetet, amely kultúráját csak egyoldalúan a magasba építi s a nemzettest tömegét elbanyagolja, amely pedig az alapzat hordozója lehetett volna. így fogva föl a dolgot, a haza védelmére történt nagyszerű teljesítmény mellett, mindenesetre az utolsó tizenöt év legnagyobb eredményének tekinthetjük azt az ötezer iskolát, ott a bűnösen elhanyagolt Nagy-Magyar-Alföldön. Ravasz László: Általában igen hasznos munka volna megvizsgálni a magyar földművelő népnek, az úgynevezett parasztságnak közkeletűvé váll hibáit: nem tartom kizártnak, hogy mögöttük egyrészt saját hibáinkra bukkannánk, avagy pedig kiderülne, hogy ezek a hibák eltorzult erények. 17