Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3. szám - A vidéki tudományos kutatás legnagyobb akadálya

X A vidéki tudományos kutatás legnagyobb akadálya Amint a diplomás fiatalság az egyetem padjairól ki­kerül az életbe, a tudományos munkával szemben elfog­lalt álláspontján azonnal észrevehetővé válik az a kettős­ség, melynek alapján a jövő nemzedéke két táborra kü­lönül. Egyik része a hivatásszerű tudományos munkát tűzi ki életcélul, a másik része olyan pályára lép, ahol tudományos kutatással nem foglalkozik, legfeljebb ébren tartja érdeklődését a saját tágabb-szűkebb szaktudomá­nya iránt. Az előbbiek a tudományos élet termelői, állás­pontjuk a kultúrával szemben produktív: az utóbbiak viszont a tudományos termelés felvevőpiacát alkotják, ők a kulturális élet körforgásában a receptív elemek. Termé­szetesen ez utóbbiak vannak nagyobb többségben. A tudományos kutatást hivatásszerűen gyakorló réteg minden igyekezete oda irányul, hogy lehetőleg a fő­városban találjon elhelyezkedést. Az egyetemi és egyéb tudományos intézetek, könyvtárak, levéltárak, múzeumok, gyűjtemények ugyanis annyira elengedhetetlen előfelté­telét képezik a tudományos kutatásnak, hogy ezek nélkül szinte lehetetlen felmutatni értékes eredményeket. Mint­hogy pedig mindebben a vidéki városok nagyon is szegé­nyek, le kellene vonnunk magunknak azt a keserű követ­keztetést, hogy a vidéki városoktól a tudományos élet leg­termékenyebb rétege távolmarad s ennek folytán a vi­déki városok a főváros tudományos termelésének engedel­mes fogyasztópiacaivá süllyednek. A föntebb produktívnak nevezett tudományos érdek­lődésű réteg bizonyos kicsiny arányban mégiscsak a vi­déki városokban kénytelen elhelyezkedni. De mihelyt kezd, azonnal kénytelen-kelletlen szembekerül a vidéki tudo­mányos kutatás legnagyobb problémájával: nem tud hozájutni a szakmájába vágó könyvekhez. Kényelmetlen nehézséget jelent számára az azonos érdeklődésű, mód­szeres képzettségű társak hiánya, azután a szakférfiak útbaigazításának nélkülözése is, de ezeken talán valahogy túltenné magát, csak a könyvkérdéssel nem tud megbir­kózni. \Ki tudná megmondani, hány szépen elgondolt, nagy szeretettel megkezdett munkának ásta meg sÍ7-ját ez a probléma. A teljes felkészültséggel rendelkező és jó­szándékú kutató a könyvbeszerzés kérdésének láttára azután kétféle álláspontra helyezkedhetne: vagy levonja azt a szomorú tanulságot, hogy vidéken a tudományos kutatás a legnagyobb nehézségekbe ütközik s egész életére meddővé válik, vagy pedig túlteszi magát a könyvproblé­mán s alkot másod-harmadrangú müveket. Az elsőnek állásfoglalása holtpontra juttatja a vidék tudományos termelését: mennyiségi, a másodiké minőségi tekintetben. Nem sokat kell kutatnunk, hogy lehangoló benyomá­sokat szerezzünk a vidéki kutatás eredményeiről mennyi­ségi szempontból. Az egyetemi városokat leszámítva, a vidék alig veszi ki részét a tudományos termelésből a fővároshoz viszonyítva. Mindössze 3—U olyan vidéki tu­dományos irányú folyóiratunk vau, a/mely nem főiskolá­val kapcsolatos. A városonkint 200—300-ra rúgó, tudo­mányos képzettségű és a kultúraterjesztés szolgálatában álló ember közül alig egy-kettő meri magát elhatározni a tudományos kutatásra, mert valamennyi tudja jól, hogy terve abban a pillanatban megfeneklik, amint témájának irodalma túllépi a két-háromezer kötetes tanári könyvtár kereteit. Valóságos hősies vállalkozás kell vidéken a tu­dományos kutatáshoz, hiszen a szerzőnek állandóan vi­selnie kell a szakirodalomban való tájékozatlanság ódiumát. Aki túlteszi magát a nehézségen s alkot szakiroda­lom nélkül, az minőségi tekintetben szállítja le a vidéki kutatás értékét. Nem is csodálkozhatunk azután, ha az ilyen hiányosan összeboronált művekre a tudományos kritika rásüti a »si tacuisses« bélyegét. A tapasztalat viszont ezen téren azt is mutatja, hogy a tudományos kri­tika hivatalos képviselői ilyen esetekben túlságosan fő­városi képzetek hatása alatt állanak. Mindazt, amit a vidék a vázolt okok folytán csak rengeteg utánjárással és fáradsággal s bizonyára kevés szerencsével alkothat, azt a priori alacsonyabbrendűnek tartják a fővárosinál. A vidéki munkák minőségére vonatkozó képzeteket még a kevésszámú értékes művekre is kiterjesztik, általánosít­ják. Ezeket a képzeteket éppen a megfelelő szakirodalom híján »összeállított« vidéki próbálkozások termelték ki, de a baj ott van, hogy kritikai ledorongolásban sokszor van részünk, de a sikertelenség okát kutató és megértő, töké­letesebb alkotásra serkentő eligazításban annál ritkábban. A jószándékú és kétségkívül értékes tudós kutató is di­lettáns lesz így, noha a tudományos kutatás iránya egyre jelentékenyebben a vidéki részleteredmények felé fordul s itt ez a jobb sorsra érdemes munkaerő — a szükséges könyvek birtokában — elsőrangú eredményeket tudott volna felmutatni. Hiszen a maga kis birodalma ez, ahová a fővárosi kutató ritkán téved és amelynek kérdéseiben az idegen sohasem tartja érdemesnek elmélyedni. A vi­dékre háramló kutatás területei így örökre feltáratlanul maradnak s ugyanakkor a munka elvégzésére alkalmas és hivatott erők a kellő segédeszközök híján elsorvadnak. Ne csodálkozzunk tehát, ha a vidéki városok tudományos termelése nem igen mutat föl eredményeket, ha kultu­rális érdeklődésünk csupán receptív s a szépirodalom irányába tolódik el. A vidéki városi könyvtárakat a tu­dományos kutatás céljaira alkalmassá tenni tehát nagyon is sürgető kulturális érdek. Azok az óhajtások, melyek a vidéki városi könyvtár­ügy rendezésétől várják megvalósulásukat, röviden a kö­vetkezőkben foglalhatók össze: az egy városban található valamennyi könyvtári anyag legyen hozzáférhető, ha már nem mindenkinek, de legalább azoknak, akiknek személye és fölkészültsége kellő biztosítékot nyújt az eredményes munkára s az esetleg a hétköznapinál is nagyobb értéket képviselő könyvtári anyag lelkiismeretes kezelésére. A legnagyobb anyaggal rendelkező könyvtár (nevezzük fő­könyvtárnak) bekéri másolatban a többinek katalógusát s az évi gyarapodás jegyzékét (ez az elgondolás Pasteiner Ivántól, az Orsz. Könyvforgalmi és Bibliográfiai Köz­pont igazgatójától származik s az egyik vidéki városi könyvtár át is vitte azt a gyakorlatbaj. Mindegyik könyv­tár hetenkint egyszer bármilyen rövid időre, de meghatá­rozott időpontban rendelkezésére áll a főkönyvtár által odautasított könyvigénylőknek, akik a könyvtári szabály­zat értelmében akár házi használatra kivihetik, akár ott Ildiiben áttanulmányozhatják a kérdéses müvet. Ameny­uyire az egyes könyvtárak speciális célkitűzéseinek sé­relme nélkül lehetséges, össze kell hangolni a könyv­beszerzést, vagyis ha egy standard művet már két könyv­tár megvásárolt, ugyanazt a harmadik és negyedik már nem veszi meg, hanem helyette más, még valamennyi könyvtárból hiányzó és a tudományos kutatás céljaira szükséges kiadványt szerez be. Mindkét elgondolás, az összes helybeli könyvanyag rendelkezésre bocsátása s a könyvbeszerzés racionalizá­lása látszólag sérelmes az érintett könyvtárak érdekeire. Ám csak látszólag sérelmes, mert hiszen ha mélyére te­kintünk a dolognak, nyilvánvaló lesz, hogy ha ily módon egy vidéki város valamennyi könyvtárának ajtaja egy­másbatárul, az nemcsak azt jelenti, hogy az egyik könyv­37

Next

/
Thumbnails
Contents