Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - A kisebbségek alkotmánybiztosítékai

lakon, hanem a fiatalok nyújtottak segítő kezet •messze ismeretlen testvéreiknek. Ajándékainkat elküldöttük, s azok már felavatásra várnak. Örök alapítványul az egyesületeknek, melyeknek csak egy meghagyást teszünk alapítólevelünkben : «A trianoni béke aláírásának napján, minden év június h-én tartassék az egyesületben, emlékünnepség, mindaddig, míg határaink igazságos megállapítása meg nem történik. Oly kötelességnek tekintjük ezt, melyet az egyesület Vezetőségének lelkiisme rétére bízűn k.» Feladatunkat e pillanatban teljesítettük. Reméljük, hogy missziónk a közeljövőben még inkább kiteljesedik, s nemcsak az eddigi nyolc, hanem a többi rádiót nélkülöző község egyesületének kérését is teljesíteni fogjuk tudni. X A kisebbségek alkotmánybiztosítékai Irta: SZÜLLŐ GÉZA, a felvidéki keresztény-szocialista párt parlamenti elnöke ősidők óta vitáznak azon, hogy a szavak tudatosan a fogalmak értelmét adják-e vissza, vagy önkényes hangösszetételek-e, amelyek valamely fogalmat akarnak megérzékeltetni. Bizonyos, hogy örökbecsű Goethe mondása: »Ahol hiányzik a fogalom, tégy helyébe egy szót és megvan a fogalom«. így van ez a kisebbség alkotmányos garancia szavával is. Amikor 1925-ben Genfben Schiemann lettországi német képviselő, Wilfann olaszországi szlovén képviselő és én, mint csehszlovákiai magyar képviselő először hívtuk össze a »kisebbségi konfereneiát«, én azonnal hangsúlyoztam, hogy »a kisebbség* rossz fogalom meghatározás. Szerintem a >:> kisebbség « numerikus meghatározás; arra alkalmas, hogy elkenje azt, amit akarunk. A kisebbség éppen a demokrácia kormányformája mellett arra alkalmas meghatározás, hogy a többségnek adjon alkotmányosnak látszó fegyvert a kezébe velünk szemben, mert a demokrácia lényegéből folyik, hogy abban a többség, ha határozatát a kisebbség nem tudta megmásítani, alkotmányosan cselekszik, ha többségi akaratát keresztülviszi. Ebben van a veszedelmes circulus vitiosus. Ezt az érvelésemet el is fogadta a konferencia, a magunk nevét meg is változtattuk, a békeszerződések elnevezését »minoritée«-t »minoritée nationales« névvel helyettesítettük. A hangsúly így többé nem a számbeli megjelölésen, de a nemzeti jellegen nyugszik. A nemzeti jelleg, ami az együttélő többi fajtól az egyes nemzetet megkülönbözteti — rövidem a történeti tudat. A nemzetiségi öntudatnál nem a nyelv a leglényegesebb, ezt a leggyönyörűbben kifejti Renan a maga híres tanulmányában, amit a nemzetiségekről írt, ahol kimutatja, hogy a múlt tradícióinak az összessége és a jövő céljainak ugyanazonossága a lényeges a nemzetiség létében. Nem akarok tudományosan értekezni, ehhez nem értek; mert sajnos a gyakorlati politikai élet nem adja meg a lehetőséget az elvont tudományos elmélyedésre és kiképzésre. Közíró sem vagyok, aki szabatosan tudja megírni írnivalóját, nekem szóval kellett mindig dolgozni, s a leírt szónál érzem mesterségem fogyatékosságát. A szónoklást a szellemi kifejezési mód legutolsójának jellemezte Plátó; ós van benne valami, mert minden szellemi fogalmat kifejező művészet az abstrakció, az elmélyedés eredményét tárja a világ elé; a festő a képét, a szobrász a szobrát, a költő a versét, a tudós a könyvét. Ezzel szemben a szónok csak hangosan gondolkozik. A szónoklásban 90 százalékban a hang az eredmény s a gondolatra csak 10 százalék jut. Az »Országút« részére felkérésre írásban akarok beszélni arról, hogy a nemzeti kisebbségek részére lehet-e és van-e az alkotmányokban hatékony biztosíték? Az alkotmány is csak szó. Van történelmi alkotmány, van papíros alkotmány, egyiket a folyó élet hozta létre századokon keresztül, a másikat tudósok munkája teremtette meg. De hogy bármely formája az alkotmánynak hatékony szabályozója legyen az államokban élő különböző népek életének, olyan életnek, amely az állam többségi népének totalitásával szemben érvényesülhet, abban sajnos az alkotmánynak nincsen semmi garanciája. Emlékezem, amikor 1905-ben a legnagyobb magyar politikai elmék egyike, gróf Andrássy Gyula az alkotmány garanciáit akarta törvénybe iktatni, maga állapította meg amúgyis szkepticizmusra hajló lelkével, hogy nincs más alkotmány garancia, mint maga az alkotmány. Ez pedig nem garancia. Garancia egy van, ez azonban nem közjogi és politikai fogalom, ez etikai fogalom s ez a tisztesség. De hol van ez? Sokszor eszembe jut az a frivol francia megállapítás: »a tisztesség esetlegesség és rendesen a gyerekkorban végződik«. Olyan nehéz a mai időkben az élet, hogy kiment a köztudatból kettő: »a jóhiszeműség« és az »adott szó szentsége«. Hosszú politikai pályámon megtanultam, hogy parabolákban beszéljek. A nemzetközi szerződé-, a kisebbségek védelméről szóló intézmények, a paktumok, alaptörvények stb. dzsungeljét, a hirdetett és a tényleges valóságot, a most lévő légkört és így a kisebbségek alkotmányos garanciáit is jobban jellemzi az itt következő história, mint bárminő hasábokra menő dogmatikus értekezés: Egy előkelő angol klubba bevezették Braun urat. Baccarat folyt, a bankot egy angol lord adta, Braun vette kezébe a kártyát, »hét« — mondotta, — »nyolc« mondotta a lord és beseperte a tétet. — »A kártyát szeretném látni — szólalt fel Braun. — »A mi köreinkben elég a szó — válaszolta a lord«. — »Ugy« — mondotta Braun — és reggelig húszezer fontot nyert.. . A nemzetközi életben, az alkotmányos életben is ilyen a helyzet. 4