Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - A helyes magyar külpolitika alapelvei

X A helyes magyar külpolitika alapelvei A jó magyar külpolitikát az ország földrajzi fekvése ós a magyar nemzet államalkotásira teremtett tehetsége bizonyos fokig determinálja. Magyarország, a természet által több oldalról meglehetősen élesen megvont határainak védelme alatt, mindig útjában állott a németség keleti irányú expanziójának, és mindig támadási célpontja volt a balkáni, vagy keleteurópai vezető nagyhatalom nyugati irányú terjeszkedésének. Az Árpád-házi királyok idejében Bizánc, a középkor végén és az újkorban az ozmán szultánság, a legújabb korban pedig az orosz birodalom által vezetett pánszlávizmus akarta hatalmát hazánk területére kiterjeszteni. A magyar nemzet mindig független és szabad nemzet akart lenni. Függetlenségének és .szabadságának szeretetét már az őshazából hozta magával, mint azt Constantinos Porphyrogenetos és Bölcs Leó bizánci császárok külön kiemelik feljegyzéseikben. Ez a szabadságszeretet teljes öntudatossággal, szinte szabatos közjogi fogalmazásban nyilatkozott meg Szent István állásfoglalásában, amikor nemcsak a nyugati kereszténység mellé állt a bizánci császársággal íszemben, hanem fegyverrel szegült ellen a nyugati német-római császár főhűbórúri j ogának reánk kényszerítése ellen. Ennek az ellenszegülésnek azért van igen nagy jelentősége, mert a XI. században a német-római császár, a nemzetek felett álló legfőbb világi hatalomnak tekintette magát, aki Isten rendelése folytán, magától értetődően hivatott minden más fejedelem felett fenhatóságot gyakorolni. A német-római császároknak, majd később az osztrák császárnak, azonban soha nem sikerült császári hatalmuknak fennhatóságát elismertetni a magyar nemzettel. De nem sikerült véglegesen erőt vennie rajtunk a bizánci császárság és az ozmán szultánság túlerejének sem, sőt a világháborúba is előbb rokkant bele a cári Oroszország, mint mi. A két oldalról reánk nehezedő túlerővel szemében, tehát eredményesen vettük fel a küzdelmet. Tíz évszázadon át fentartottuk a magyar állameszmét, a magyar szent korona szuverénitásának gondolatát és vezető helyzetünket a Kárpátok medencéjében. A történelem tapasztalatai szerint, teljesen hamis jelenlegi politikai helyzetünknek az a kishitű és elítélendő íszemlélete, amely szerint előbb-utóbb erőt vesz rajtunk a nyugati, vagy keleti, a germán, vagy szláv expanzió és nekünk nincs más választásunk, mint előre megalkudni valamelyik eshetőséggel. Ha ez igaz lenne és ha fennmaradásunk csupán az ellenünk törő erők matematikai arányától függene, akkor ennek már a múltban is be kellett volna következnie. Ez ellen a defetista felfogás ellen a legélesebben tiltakozunk és azzal, a legnagyobb elszántsággal szembeszállunk. Ez a felfogás talán még a Károlyi Mihály borzalmas pacifi/musánál is rombolóbb és veszedelmesebb, mert míg Károlyi Mihályék az országnak nemzetiségek által lakott részeit m ezekkel együtt több millió magyart juttattak idegen impérium alá, addig ez a »bennünket előbb-utóbb úgyis elnyel valamelyike felfogás az egész magyar nemzet szolgaságát, idővel >H< gsemmisülését készíti elő a lelkekben. A magyar külpolithi legelső kötelessége: nemzeti fennmaradásunknak, a magyar szent korona szuverénitásának biztosítása. Vissza kell utasítanunk minden olyan törekvést, mely pillanatnyi előnyök kedvéért reánk zúdíthatná az elnyeletés ve3zedelmét, bárhonnan jöjjön is az. Mi nem érhetjük be a fizikai jóléttel és a nemzetiségi élet vegetálásával politikai hatalom nélkül, mert elő hitünkből és történelmi tudásunkból fakadó erős meggyőződésünk szerint, a magyarságnak olyan hivatása van a Duna völgyében, a Kárpátok medencéjében, melynek fontossága messze meghaladja a magyarság arányszámát az európai nemzetek közöU. Ki tagadhatná, hogy nemcsak a magyarság lélekszámát el nem érő cseheknél és szerbeknél, hanem a 15 milliós román nemzetnél is nagyobb jelentősége van a mi 12 milliós nemzetünknek és hogy a magyarság, a viszonyok változása esetén, ellenségeinknek megítélése szerint is kerülhet olyan helyzetbe, melyben súlyunk és jelentőségünk közvetlenül a mostani nagyhatalmak után sorolna bennünket az európai ranglistán. Ez nem üres ábránd, mert erre tanít bennünket ezeréves történetünk ési különösen az a körülmény, hogy a 150 éves török pusztítás után elvérezve, legyengültem és koldusszegényen is át tudtuik venni a vezetést és az uralmat a 'bevándorlás folyamán időközben többséggé szaporodott és megerősödött nemzetiségek felett. De erre a hivatásunkra figyelmeztet bennünket ellenségeink soha el nem alvó gyűlölködése is, akik a mi megalkuvó, kismagyar szemhatárú és a küzdelmes magyar isorstól férfiatlanul húzódozó defetirtáinknál jobban látják, mert félik a magyar nemzet történelmi hivatását a Duna völgyében. Ezt a hivatást' Szent István óta gyakoroljuk. A szentistváni állameszme, a magyar politikai nemzet etnoszfeletti gondolata, a szentkorona bagság minden nyelvű és fajú állampolgárnak egyenjogúságát elismerő intézménye, minden nemzetközi szerződésnél és népszövetségi paktumnál jobban budja biztosítani a Duna völgyében összeverődött soknyelvű és sokfajú néptömeg számára a békét, a rendet, a harmonikus együttműködést és az ittlakó nemzetiségek számára a fennmaradást. Űriisten adta államalkotó képességünk, mellyel egyedül mi tudtunk tartós államot létrehozni, a germán, szláv ós román érdekek hármas határpontján, sokévszázadois öntudatos politikai életünk, már évszázadok előtt oly tökéletes államéi miéi etet termelt ki a Szentkorona tanában, melyhez foghatót egyetlen európai nemzet sem tudott alkotni, és amelynél kedvezőbb közjogi keretet senki sem tudna felállítani különböző nemzetiségű, de azonos érdekű, mert földrajzi helyzetüknél fogva együttélésre kényszerítlett nemzetek és nemzetiségek békés együttélésének 'biztosítására. Állami önállóságunk és főkép a Szentkorona tanának szerzősége elsőszülöttségi jogot biztosít nekünk a Duna völgyében. Ezt a jogunkat erösíbi központi fekvésünk és katonai erénycink. Erről az elsőszülöttségi jogunk-