Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3. szám - Szellemi törekvések a magyar irodalomban (1900-1935)

lexmozgás: ami összetört, azt megint egyberagasztani, ami elkopott, azt megfoltozni, ami elpusztult, azt újra megalapítani. Értelmetlen volt, mert nem volt benne egység, — jelentéktelen, mert nem a szellem tartotta össze, hanem csak a kor mechanikus ösztöne. E nemzedék típusai, csaknem minden hónapban megvetették valaminek az alapját. De bármi volt is, végül kiderült róla, hogy nem volt értelme, mert nem volt mélysége. A harmincas évek közepe felé új nemzedék jelentkezik s ennek arculata is új: a lényeg keresése. Teljesen mindegy, hogy milyen párthoz, felekezethez, világnézethez tartozik. Mindegy, hogy a keresés milyen területen folyik, — mindenütt a lényeget keresik. Az előbbi nemzedékek is, pártállás, világszemléleti különbség nélkül megegyeztek abban az egyben, ami történeti feladatuk volt. A generáción belül lehet ellentét, de ez sohasem döntő. Két nemzedék szükségképpen nem érti egymást, mert két különböző történeti alakulat; ugyanabba a nemzedékbe tartozók a legfontosabb pontban mindig találkoznak, mert mindenki ugyanazt akarja, csak más és más viszonylatban. A történeti feladat egyforma. És ez az, ami összetartja: a közös feladat; mert az a közös sors. A harmincas évek generációja már nem alapítgat, hanem elmélyül, ír, alkot, — már nincs nyoma a lehetetlennek, a lényeget keresi: a népben, a gazdaságban, a tudományban, a művészetben. Az irodalomban ennek jele, hogy az írók java elfordult a par excellence szépirodalomtól. A tanulmány nagy jelentőségének ez az oka. Az essay lett a lényegkeresés új irodalmi müformája, ahogy a lehetetlen nemzedék formája a »stílmüvészet« (romantika) volt, az alpítóké pedig a propaganda. Az essay az elmélyülés műfaja. Az új generáció nem individualista, mint a század elején élő volt, de nem is kollektivista, mint az alapítók voltak. Nem mintha nem volnának egyéniségek és nem kívánnának rendezett közösségben élni: de az ennek a nemzedéknek nem probléma. És, ahogy nem individualista és nem kollektivista, nem internacionalista és nem nacionalista, nem szocialista és nem kapitalista. Ezek kezdenek ma meghaladott problémák lenni. Az élet kérdései új beállítást nyernek: ez az, ami éppen a történet, — a világ új oldaláról jelenik meg és új feladatokat ad fel, — ezeket kell megoldani. Az egész régi generáció problematikája idegen lett és meghaladott, — akár megoldották, akár nem — az idő már elmúlt ahhoz, hogy még hozzá lehessen nyúlni. Ma egy fontos van: a lényeg. Senki sem tudja, hogy micsoda, de éppen ez az, hogy senki sem tudja. És semmi sem égetőbb, mint megtalálni. Az irodalom is új helyzet előtt áll. Az egyik oldalon számolni kell azzal, hogy előtérbe lép a kiszolgáló és kifejező irodalom, mert a lényegkeresés a tömegtől idegen fog maradni. A másik oldalon pedig számolni kell azzal, hogy a szellemi törekvésű író elszigetelődik. Nincsen semmi jel arra vonatkozólag, hogy ez a nemzedék egységesebb lesz, jobban megoldja történeti feladatát, mint az előbbi kettő. Vagyis, egészen élesen fogalmazva: nincsen semmi valószínűség arra, hogy a középponti kérdés a szellem legyen. Ez a generáció sem tanult a múlttól: nem látta meg, hogy mi volt az, amin a század első nemzedéke összetört: a szellemtelenségen; nem látta meg, hogy az összes alapítások hol feneklettek meg: a szellemtelenségen. Most is folyik a lényegkeresés a legkülönbözőbb területeken és senki sem eszmél fel rá, hogy feltegye a kérdést: van egyáltalán más lényeg, mint a szellem? Ezért kell, hogy a szellemi törekvés az új generációban izolálódjék. A szellem korszerűtlen, — úgy tűnik. Éppen fordítva igaz: az egyedül korszerű a szellem, mindig is az volt. Nem a társadalom halad, ez csak történeti reflexek között él, automatikusan teszi, amit az idő kényszer diktál: fantáziál, vagy alapít, vagy keresi a lényeget. Nem a visszhangra képtelen népen, nem a megmozdulni nem tudó intelligencián, nem a passzív és apátikus ifjúságon múlik a korszerűség. A szellem az, — tekintet nélkül arra, hogy van visszhangja, vagy nincs, terjed, vagy sem, megértik, üldözik, félreértik, botrány támad belőle, mi a válasz rá, hallgatás, vagy elismerés. Aki a szellemből nem vesz részt, az nem érheti el azt, amit a történelem akar. Most ismét ez a probléma adódott fel és tört ki: a a nemzedéknek a szellemre való képtelensége. Hatástalan marad teljesen? — nem lehet tudni. Csak egyet lehet tudni egészen biztosan: ha a generáció nem teremt új szellemet, ez is elvégezetlenül hagyja történeti feladatát. Hamvas Béla. Biographie des Frontiéres Politiques du Centre-Est Européen (Étude politico-géographique consacrée á l'histoire des frontiéres.) Irta: Rónai András dr. (Az Államtudományi Intézet és a Magyar Statisztikai Társaság kiadása, Budapest, 1936.) Közép-Kelet-Európa határainak élettörténetét ezideig nem dolgozta fel magyar szerző s e könyv, mely most francia nyelven hagyta el a sajtót, méltán tarthat igényt nagy érdeklődésre. A helyes felvilágosító munka a külföld felé egyik legfőbb feladatunk. A küzdelemnek abban a részében, mely a külföldi hatalmak közvéleményének megnyeréséért folyik, tagadhatatlanul megelőztek bennünket az utódállamok, akik éltek, sőt visszaéltek a tudományosan megalapozott propagandának felvilágosító és meggyőző erejével. Emeljük a magyar kérdést a napi események, a politikai erők pillanatnyi aktualitásai fölé, állítsuk a tudományos vizsgálódás szélesebb horizontú terébe, — látszólag elvontabban dolgozunk, de ez az elvontabb munkálkodás az egyedül célravezető a gyakorlati eredmények eléréséhez vezető úton. A megjelent tanulmány magva Közép-Kelet-Európa ha tárállandósági térképének elemzése. Magától értetődő, hogy a szerzőnek a téma kialakításánál az évezredes magyar határ maradandó, természetszabta adottságainak a feltárása lebegett a szeme előtt. Sikerült azonban a kérdés összefüggéseit oly szélesebb körben kifejteni, mely a mi szempontunkból, valamint a külföldi olvasó szempontjából a leghelyesebb és legérdekesebb. Ami bennünket illet, egyik nagy fogyatékosságunk volt mindig, hogy tekintetünk, mellyel hazánk kérdéseit figyeltük, csak a határig pillantott el, de már a szomszédos területekre nem ért, s az »extra Hungáriám* sok összefüggést elfátyolozott a szemünk előtt. Másik egyoldalúságunk, a túlsúlyban levő jogászi szemlélet is szerencsésen enged teret az ismertetett tanulmányban a földrajzi, közvetlen valóságszemléletnek. A külföld felé nagyobb érdeket keltő és célravezetőbb a magyar kérdés feltárása oly módon, hogy a középeurópai kérdéskomplexus keretében világítjuk meg. Közép-Kelet-Európa alatt a szerző a Dunamedenoct, a 9