Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 3. szám - A békerevizió és Magyarország népszövetségi politikája

X Á békerevizió és Magyarország népszövetségi politikája Amiért oly mélységesen aggódtunk és aminek megtörténtét végzetesnek tartottuk volna a magyar békereviziós törekvések további sorsára nézve, az szerencsére nem következett be: angol parlamenti barátaink rokonszenve és elvhűsége továbbra is kitartott a magyar ügy mellett és a napokban ismét megalakult a választások után újból összeült Alsóházban a magyarbarát parlamenti csoport. Közvetlenül a genfi szankciós elöntés után sajnos, olyan jelenségek mutatkoztak az angol közhangulatban, amelyek komoly agodalmakat ébresztettek bennünk. Hála azonban annak a széleskörű és tapintatos felvilágosító munkának, amelyet lelkes és hivatott magyar tényezők végeztek heteken át Angliában, olyan kedvező fordulat állott be, amely lehetővé tette meghitt barátaink részére, hogy ismét a törvényhozás elé lépjenek a trianoni békeszerződés revíziójának követelésével. A javaslatnak, amelyet ezúttal is a magyarbarát parlamenti csoport elnöke, Sir Róbert Goower, konzervatív képviselő, számos parlamenti tag aláírásával, terjesztett az Alsóház elé, értéke és jelentősége számunkra felbecsülhetetlen. Nemcsak tartalmánál és fényénél fogva, hanem azon kísérő körülmények miatt is, amelyek között megszületett és amelyekre, mint előzményekre már rámutattunk. Ezek az inkább gátló, mint buzdító körülmények bizonyítják a legjobban, hogy milyen mély gyökeret vert az angol közgondolkozásban a revízió szükségességének a felismerése, amely most ilyen hatalmas formában tudott ismét utat törni magának, mindazzal szemben, amit jóhiszemű dogmatikusok vagy rosszakaratú ellenségek akadályul dobtak elébe. Goower indítványa arra szólítja fel az angol törvényhozást, nyilvánítsa azt a véleményét, hogy mind Európa békéjének érdeke, mind a magyar nemzet iránti igazság a trianoni szerződés olyan felülvizsgálását követeli, amelynek alapján a magyar királyság visszakapja előző tefületént k lényegileg magyarlakta részeit és sürgeti a Ház az angol kormányt, bogy terjessze ezt az ügyet a legelső kínálkoz'i alkalommal a Népszövetség elé. Mindez lényegében megfelel annak, amit az egész magyar nemzet követel és ami tökéletesen fedi azokat a wilsoni elveket, amelyeknek alapján a békeszerződéseknek tulajdonképpen létre kellett volna jönniük. Goower javaslatához Mander liberális képviselő és néhány társa módosítást terjesztettek elő: fejezze ki az Alsóház sajnálkozását afelett, hogy a magyar kormány mindeddig nem volt képes csatlakozni az Olaszország elleni megtorló rendszabályokhoz és fejezze ki azt a reményét, hogy rövidesen ilyenirányú döntést hoznak. Ebben az ú. n. módosításban nincs semmi ellenséges él Magyarországgal szemben, benne van azonban mindenesetre az a jóhiszemű dogmatizmus, amely eddig még úgy látszik, nem tudta felmérni és méltányolni Magyarország különleges és rendkívül súlyos helyzetét. Erről egyébként maga Goower képviselő is megemlékezett egy külön nyilatkozatban, mondván, hogy a kisantant országok között létrejött katonai szerződések jóformán teljesen le/ietetlenné teszik Magyarország számára, hogy ellenségévé tegye azt az egyetlen országot, amelyre jelenleg védelmi szempontból számíthat, ép ezért az angol parlament tagjai nagyon jói megértik Magyarország álláspontját a megtorlások ügyében és belátják, hogy milyen nehéz lenne Magyarország számára az Olaszország elleni megtorló rendszabályok végrehajtása. Ez mindenesetre döntő érv, amelynek épen angol részről történt felismerése és megállapítása egészen rendkjtvüli jelentőségű Magyarországra liéizve. TiUtlescit Miklós úr, l!i mánia külügyminisztere, aki legutóbb a bukaresti kamarában oly megdöbbentő cinizmussal nyilatkozott a magyar kisebbségekről és a magyar külpolitikáiul, most mindenesetre megkapta a legméltóbb választ. * A Times-ben igen előkelő angol urak aláírásával legutóbb nyílt levél jelent meg, amely nemes szavakkal adott kifejezést az európai béke jövendő sorsa miatt érzett aggodalomnak. Utaltak a levélírók arra a magvar tézisre is, hogy nem elég a béke fenntartásának szükségességét hangoztatni, ha egyidejűleg nem történik gondoskodás arról, hogy kiküszöböltessenek azok az okok is_ amelyek a békét állandóan veszélyeztetik. Talán erre a megdönthetetlen igazságra gondoltak havai és Hoare is abban a pillanatban, amidőn Párisban létrehozták az olasz-abesszin viszály elhárítására alkalmas első békeformulát. A két külügyminiszter között, kormányaik utólagos jóváhagyásával, olyan megegyezés jött létre, amely immár komolyan számot vet Olaszország jogos igényeinek kielégítésével, tehát nem tisztán rideg elméleti meggondolásokból indul ki, mint az előző javaslatok, hanem a kultúra, a civilizá-