Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 2. szám - A Carnegie alapítvány és magyar kapcsolatai. Nemzetközi érintkezés és nevelés

ja — kapcsolt hozzá bennünket egy sorsot végig szenvedett elődökhöz, hozzákapcsolt a szenvedőkhöz, a küzdőkhöz, a kultúra bajnokaihoz és mártirjaihoz. Ez az összekapcsoló erő egyenesen életcélt jelent a kisebbségi sorsba kényszeríted: népnél, amely az érdekek szerint változó politikai szer ződéseken kívül, csak magasabb kultúrájának határokon messze túlvilágító fáklyával képes jelt adni a népeknek életéről. Az erdélyi irodalom hivatása, két lényeges mozzanat: megmenteni a magyar művelődést cs őrködni felette, hogy az idegen elemek meg ne másítsák a magyarság ősi alapjellemét, lelki nemességét. Eleiviszonyai szerint természetes, hogy az erdélyi irodalmi szellem kissé regionális. Mert, ha még történelmi hagyományai nem volnának is, jelen helyzeténél, létfenntartási ösztönénél fogva ragaszkodnia kell mindazokhoz a nyelvi, műveltségi, művészi tagoltságokhoz, amelyek a többségi nép asszimiláló törekvéseivel szemben, úgyszólván puszta létét jelentik. Ám öngyilkosság volna regionalizmusa, ha megfeledkeznék a nélkülözhetetlen európai színvonal és műforma kereséséről. Az erdélyi irodalmat ilyen vád nem is érheti. Az erdélyi írók és gondolkozók, akik magyarázzak és visszaálmodják a múltba és előtükrözik a jelenbe a magyar rendeltetést, elsősorban részesei annak, hogy ma már van fogalmunk, van viszhangot adó érzésünk arról, hogy ynit jelent az erdélyiség és irodalom. Tiszta, bátor és magyar érzésvilágukat nem fogja az idő a könyvtárak tömegsírjaiba temetni. Évtizedek, évszázadok múlva a gyilkos poron is átizzik a magyar életfáról letépett fájó szív, mely azokat dalba sírta. És szabad-e nekünk mindezen törekvésekkel szemben talán a tagadásnál is fájóbb közöny politikáját folytatnunk? Vagy nem volna-e bűnös lelkiismeretlenség, a hibájából s akaratán kívül kisebbségi sorsba kényszerített erdélyi magyarságot: a közös kulturális, lelki és testi érzés mindennél felemelőbb és vigasztalóbb adottságától is megfosztani? A szellemiség vonala — ha szigorúan csak az erdélyi Uránál is maradunk — az anyaországból, mintegy gyuj főpontból indult ki. Az erdélyi lírát ugyanis nem szabad úgy felfognunk, mint ha az ai háború utáni Urával szemben teljesen új mozzanatot jelentene. Ady, Babits, Kosztolányi, Juhász, Szabó Lőrinc nélkül az erdélyi Ura talán el sem, képzelhető. Általános jellemzője, hogy az erdélyi Urát bizonyos sötét pesszimizmus hatja át. A kilátástalan kisebbségi élet, az emberi lét gyarlósága és sivársága fölött érzett fekete gyász uralkodik rajta. Ha erdély irodalmi térképét végig tekintjük, — már csak fellépésének elsősége folytán is Rem.ényik Sándor tű nik szembe. Tősgyökeres erdélyi ö. Verseiben (Fagyöngyök. Vadvizek zúgása, Két fény között) általa egy tépelődő, pesszimizmusra hajló, bölcselkedő lélek borong. Alaphangjában van valami megejtő, fájdalmas szomorúság. Néhány költeménye a magyar filozófiai Ura legszebb darabjai közé tartozik. Fő ereje a gondolat megkapó kifejezése. Hirdeti a jóság, a szépség és az eszmék örökkévalóságát. Sok tekin tétben rokon vele Áprily Lajos költészete. Mint egyik kritikusa írja, legjellegzetesebb és legzengöbb hárfája volt az erdélyi népéletnek, mely húrjait Erdély bérctetöire feszíti és álmainkat messzire kihatóan játszotta cl. Képei, motívumai két forrásból erednek: természet és művészet. A lelki élet élményeinek színes, mozaikszerű írója. Verskötetei csil logó szőnyegrajzok, élénkfényű, erősen átfestett pasztelck. Szintén filozofikus szellemű, tudós, széleskulturájh't lélek, de arisztokratikus jellegű művész s ezért kevésbbé nép'•erü. Erősen hajlik a szimbolizmus felé Berde Mária, nvető vonása, hogy lírája fájdalomból, részvétből fakad. de nem pesszimista. Ettől megóvja kálvinista világnézete. A tiszta és szemérmes szerelemről dalol. Nyelve gondos, marosmenti táj szólásokkal ékesített, irodalmi nyelv. Bár főerőssége az epika — de mint lírikus (néhány költeményén keresztül) mint tősgyökeres magyar tehetség tűnik ki a rendkívül egyszerű művészi eszközökkel dolgozó: Gyallcuy Domokos. Erdély tanítómesterének tartja ott a közvélemény — nagy gonddal felépített novellái a gyönyörködtetés mellett erkölcsi tanulságokkal is teljesek. Ugy irodalmi munkásságát, mint emberi lényét is mély eredetiség jellemzi. Gondolatait mintha mérnöki énje szabályozná: simán gördülnek a logika sínjein. Már nyelve, — megáradt folyóként hömpölyög, magávalragadva mindent ami útjába kerül. Motívumai: csupa egyszerű, örök emberi mozdulat, — merítés és vigasztalás, — visszatérés az Örök forráshoz. De ez a visszatérés nem a raffináltság ernyedt, hulló gyümölcse. A sziabad verselésre az erdélyi költők ís vállalkoznak. Ezek között figyelemreméltó Bertalis János, Szabódy Szabó István, Tompa László, s a verses epika képviselője Szentirmai Jenő. Bertalis János a síró magyar föld aggodalmas ébrentartója. Egészen eredeti, művészi lélek. Kitűnően is meri az életet s az egyes társadalmi osztályok értékét és bűneit. Tompa László egyik vonása a férfias dac — a má sik az iróniába átcsapó fölényesség; kifejezése plasztikus. Az erdélyi Ura orchesterében rokonszenves hangot adnak még Finta Gerö és Zoltán Jakab. Ez a gazdag szellemi élet, aminek itt csak néhány színét kaptuk el, még forrongásban van. A megindulás nehézségein jóval túl ugyan, de még meredeken húzódik rögös útvonaluk. Céljuk azonban világosan és öntudatosan áll a kisebbségi sorsba került erdélyi magyarság előtt. Erdélyben: most a magyarság haláltáncot jár és a költök és írók hangos szava vívja gigászi harcát nyelvéért, ősi ktdturájáért és vallásáért. És ha mi Erdély hívó szavát megértjük, harcaiban veleérzünk, akkor ez a gazdag szellemi élet le fogja tudni győzni a nyers eröszakot. sepsiszentgyörgyi Kósa István. Deák Ferencnek 1841 március 20-ikán Széchenyi Istvánhoz írt leveléből: ,,Ámde a javítás módja nálunk igen nehéz; mert a jót megtartani s a rosszat irtogatni kell; nincs nemzet, mely ennyi teendőt tűzött volna ki; és nincs nemzet, melyben ehhez oly kevés valódi tudás volna. A közértelmesség kevés, valódi közvélemény pedig nincs." .4 zalamegyei gyűlés által 1856 március 3-án elfogadott körlevél, Deák Ferenc fogalmazása: „a mesterséggel ápolt s az erőszakkal fönntartott tekintély szellemi gyöngeségnek jele mindenkor s ugyanazért biztos és állandó sohasem lehet." Budapest helyi személyforgalma az elmúlt évben, villamoson: 289.07G.000, autóbuszon 28.915.000 személy. Bevételek: villamosutaíoktól 45.730.000, r|ut)5buszuta soktól 7.593.000 P. A rákhalandóság arányszáma Magyarországon 1896-tói 1933-ig 27-ről 103-ra emelkedett. (Százezer lélekhez viszonyítva.) Az összes halottak között 1896-ban 2.1 százalékot, 1933-ban pedig 7 százalékot tettek ki a rákban és egyéb rosszindulatú daganatokban, (Statisztikai Szemle. 1935. 763. oldal.) j 47