Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 2. szám - Tartós államterületek Kelet-Közép-európában. Magyarország és Lengyelország geopolitikai helyzete

Noha a török betörés a Magyar Medencében elég hosszúra nyúlt, ezer év történetében jelentősége eltörpül. Közel nyolc évszázadon keresztül a Magyar Medence egész területét a szervezett egységes magyar állani töltötte be. És közel tíz évszázadon keresztül futott Magyarország határa köröskörül a Kárpátokon. Európának nincs még egy olyan államterülete, mely ilyen egységességet és tartósságot mutatna, még a spanyol félszigetel ós Skandináviát sem véve ki. Ennek magyarázata az, hogy a Magyar Medence hegyrajzi, vízrajzi szempontból egységes, lezárt egész, melyben a különböző résztájak ideálisan harmonikus életegységbe olvadnak. Egyedül a népesség faji egybeolvadását nehezítették az évszázadok viharai s legfőképpen a török uralom következményei. De a nemzetiségi különbségek csak a. legutóbbi évszázadban kaptak olyan mesterkélt jelentőséget, mely lehetővé tette — sok egyéb tragikus körülmény közrejátszásával, — hogy azok nevében ezt az ideális államterületet szétrobbantsák. Ezért Közép-Európában nem a nemzetiségi ellentétek és különbségek erős érvényrejuttatása, hanem a közös érdekek felismerése s az egymásmelletti békés együtműködés megteremtése javíthatja meg' a mai katasztrofális helyzetet. A lengyel álamterület fejlődését a 2. számú térképvázlat mutatja be. Szinte teljes ellentéte ez az államerület a magyarnak. Sehol egy szembeötlő hegylánc, mely körülhatárolni alkalmas volna, (kivéve kis darabon a Kárpátokat) nincs egységes vízrendszere, nincs sem klímájában, sem növénytakarójában, sem más természeti viszonyai között semmi, ami megkülönböztetné, elválasztaná a környező vidékektől. Ezt a földet tisztán a sajátos helyzete tette külön államterületté. Közép- és Kelet-Európa határán, azon az átmeneti területen fejlődött ki a lengyel állam magja, mel összeköti a germán síkságot a nagyorosz alfölddel és a Kárpátok vidékét a Keleti tengerrel. Magának a magterületnek kialakulásában fellelünk néhány természeti tényezőt is. így délen a Kárpátok, északon a keletporoszországi tóvidék, keleten pedig a Pripet mocsárvilág határolják természetesen. Csak nyugat felé nincs e magterületnek kerítése, éppen ezért Lengyelország fejlődésének elején ebben az irányban történt a legtöbb változás. A központi területnek még a vízrajza is kedvező, amennyiben a Visztida. Pilica, Bug, Narew minden égtáj felöl itt egy központba hozzák a vizeket. E hajózható viziútak központjában keletkezett Varsó. A lengyel állam e magterületét a határállandósági térképen erős vastag vonalak mutatják, jelezvén e határok nagy tartósságát. A lengyel nép elég korán megjelenik KözépEurópa történetében. A IX. sz. közepe körül máifejedelemséggé szervezkednek. Egy-egy fejedelem összefogja a törzseket, majd újra szétosztja a fiai közt. A határok és összefüggések állandóan változnak s közben a német nyomás alatt lassan keletre szorul a lengyel terület. A VTII. században a lengyelség ethnikai határa még az Elbe volt s onnan szorult fokozatosan vissza a Visztula környékére. Itt aztán véglegesen megtelepszenek s most már állandóbb jellegű országot szerveznek. 1024-ben emelkedik országuk királysági rangra, s ettől fogva lehet nagyobb megszaktísáok nélküli államterületről beszélni. A magterület nyugati nyitott oldalán megszervezkedik a Német Birodalom és Cseh királyság s ettől fogva erre a határ csak kicsiny, de annál nagyobb zajjal és véráldozattal járó változásokat szenved. Szilézia és a tengerparton Pomeránia a vitás teriilel. Előbbit az Odera kiszakítja a lengyel területből, utóbbit a Visztula hozzácsatolja. A Visztula torkolata, mint egyedül használható tengeri kiút, igen fontos szerepet játszik Lengyelország történetében. A tóvidék és tengerpart között, jól védhető helyen meghúzódó német lovagrend e tengeri kaput sokszor elzárta. A német birodalom is igyekezett a Keleti tengertől a konkurrens idegen hatalmat távoltartani. Mindezeknek ellenére történelme nagyobb felében Lengyelországnak sikerült a tengerpartot uralma alatt tartania. A Lengyel Birodalom határainak állandósága 1024—1772=ig és a mai Lengyelország területe (A jelmagyarázatban feltüntetett számok az azonos vonalvastagsággal rajzolt határok életidejét mutatják években A = a mai Lengyelország területe.) Délnyugaton a lengyel államterületet jól lezárlak a Kárpátok ívei, egész történelme folyamán erre nem terjeszkedett, kivéve a Magyarország történeténél már említett Szepesség zálogbirtoklását. Annál nagyobb tere nyílott kelet, délkelet és északkelet felé. Az orosz pusztán semmi akadály nem volt előtte. A terjeszkedés erre csak szervezés kérdése volt. A steppe harcos nomádjaival nem boldogult s ezért a Fekete tengerig csak igen rövid időre jutott le, annál több sikerrel járt a Középorosz erdőöv népeinek beszervezése. A birodalom belső szervezete azonban egyelőre nem volt elég erős és a kiterjedt területen a pártoskodás, széthúzás, belviszály gyakori volt. Az eredeti li ngyel és litván területek között is sok volt a súrlódás s a régi lengyel országhatár, mint belső határ még sokáig bírt jelentőséggel. A lubini unió (1569) hozta meg a területek szorosabb egységbe olvasztását s ennek nyomán újabb fellendülése következett a birodalomnak. Keleten a Dnyeper mentén futó határ a fejlődő moszkvai fejedelemségtől nem volt biztonságban. Már előbb egész sorát szervezték itt a határvédő tartományoknak. Polock, Witebeszk, Szmolenszk, Szeréna, Ukrajna és a szaporogi tatárok földje lettek e sok harcot látott határtartományok, amelyeknél; láncát csak 1607-ben töri át a felduzzadó orosz erő. E határőrvidék eleste útat nyitott a birodalom belsejébe s a fiatal orosz hatalomnak egy évszázad multán szövetségeseivel együtt sikerült földarabolni az egész, történelmi Lengyelországot. 26