Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 2. szám - Tartós államterületek Kelet-Közép-európában. Magyarország és Lengyelország geopolitikai helyzete

Szent István korában a magyarság teljesen betöltötte a Medence ölét. Csak a Kárpátok sűrű erdei maradtak lakatlanul s alkották körül-körül az országot védő gyepűt. Nyugaton a magyar honfoglalók meghódították a Magyar Medencéhez tartozó alpi lejtőket és a bécsi medencét is. de innen még a X.. részben pedig a XI. század folyamán (Lajtán-túli területről 1043) visszaszoríja őket a német birodalom amelyet fokozotl szervezkedésre éppen a megerősödött Magyarország készteti. Délen Szent István Magyarországa a Száva mocsaráig (erjedt, ezt a határi azonban hamarosan túllépte. Észak, kelet és de kelet felé a birodalom területét pompásan lezárták ;i Kárpátok erdős bércei, nyugat felé a határt a szomszédos birodalmak egyensúlyban lévő ereje rögzíette meg; egyedül dél és délnyugat fe'é volt terjeszkedési lehetőség. A Keletrómai Birodalom ereje elmulóban volt s egy-egy kiváló uralkodó (Mánuel) már csak ideigóráig tudta félelmessé tenni. Az apró horvát, bosnyák, szerb, bolgár fejedelemségek nagy erőt nem képviseltek. Magái a/, adriai tengerpartot a Karszt és a túlsó part (Velence) elég jól védelmezte a tengeri élethez úgy sem szokott magyarsággal szemben. Hogy mégis sikerűit többször és huzamosabban a magyar birodalomhoz csatolni, annak oka az, hogy a nagy magyar birodalom sehol máshol tengerhez férni nem tudott. A Fekete-tenger rossz irányban, messze feküdt és szűk kijáratát ellenséges hatalom tartotta kezében. Az Égéihez vezető útat évszázadokig lezárta a Keletrómai, majd a török birodalom; viszont egy terjedelemre akkora és oly fontos útvonalak irányába eső ország a tengert nem nélkülözhette. Különösen nem az akkor olv forgalmas és nagvjelentőségü Adriát. Magyarország a Száva jobboldali mellékfolyóinak forrásvidékét alkotó hegységeknél tulajdonképpen igen jó természetes határt kapott s a tőle délre fekvő apró balkáni tartományok is, mint ütközőterületek, védték a birodalmat. Ezek felett a fennhatóságot hol a magyar állam, hol a déli hatalom (keletrómai, török) szerezte meg. Huzamosabb ideig és legnagyobb terjedelmében a törökfelnyomulás első idejében tartoztak Magyarországhoz, mely ezidőben a védelmüket ellátta. Aránylag leggvenggébb volt az országhatár a Mórává völgyében. Ez a széles völgy a Balkán legfontosabb útvonala, mely messze benyúlik a félsziget belsejébe és jó kapcsolata van a Marica és Vardar völgyével. Itt a magyar birodalom megelégedett egy a völgy szájában létesített s az Alduna vonalát védő ütközötartománnyal, a „Macsói bánság"-gal, s csak rövid időre, a török elleni védekezésnél került hozzá a Szerbia feletti fennhatósággal a Morava völgy nagy része. A délkelet felöl várható támadások ellen az aldunai szorost a „Szörényi bánság" védte, mely az Alduna—Olt—Déli Kárpátok háromszögben egyik legállandóbb határtartománya volt Magyarországnak. E déli határtartományok a víz- és hegyrajz folytán szervesen kapcsolódnak a Magyar Medencéhez, erre tehát Magyarország terjeszkedése természetes volt. A Kárpátokon túlra azonban ritkán és rövid időre nyúlt a Birodalom. Nagy királyok ereje és tekintélye itt is szerzett hódításokat, de ezek a hódítók halálával el is vesztek. Ilyen volt Moldva, melyet különben ismét a tatár és török veszedelem vitt told) ször magyar fenhatóság alá. Ilyen volt északkeleten Lodomeria és Halics. Lengyelországnak Nagy Lajos magyar király uralma alatt álló többi részét tévesen ábrázolják egyes történelmi térképek Magyarországhoz tartozónak; e területek sem nem csatoltattak Magyaországhoz, sem nem képeztek magyar hűbért, hanem perszonálunióban éltek akkor Magyarországgal. Ilyen kapcsolat többször és fordítva is előfordult s egyszer sem jelentette egyik ország másiknak való alávetettségét. Majzyaország nyugati hódításai még rövidebb lélegzetűéit voltak és még inkább egyéni akciók eredin ínyei, noha a földrajzi tényezők itt nem állítottak komoly akadályt. A stájer tartomány, a bécsi medence és Morvamező, melyek 2—2 ízben csatoltattak néhány évre Magyarországhoz, a Magyar Medence kiegészítő részét képezik. Itt azért nem tudott ennek ellenére sem állandósulni a hódítás, mert sűrű, művelt és jól szervezett nép lakta e területeket, melynek erós< bb kapcsolatai voltak a nyugati német birodalommal, mint a magyarral. Szilézia és Lausitz, amelyek Mátyás alatt egyideig a magyarokat uralták, már túlesnek a „Nagjpannon" területen, mint ahogy a tá£'an értelmezett Magyar Medencét Lehmann (tttó4) nevezi. Joggal nevezhetjük Mátyás ezirányú hadjáratait hiábavalóknak, különösen mert a balkáni érdekek és a fenyegető török veszedelem felől vonták el erejét. A Kárpátokon és a szoros Magyar Medencén túli magyar hódítások tehát igen rövid életűek voltak. Ezer év történetének távlatából jelentőségük majdnem semmi. Csupán délen lépte át az országhatár huzamosabban az összefüggő medence területét, de itt is csak a Karszton túli tengerpartért, mert Bosznia és a Száva—Alduna jobboldali mellékfolyói által öntözött lejtők szervesen és természetesen kapcsolódnak a Magyar Medencébe. Viszont idegen hatalom is aránylag kevés ideig tudott a Kárpátok öblén belül hódításokra szert tenni. Apróbb betörések természetesen előfordultak, de igazi foglalás csak a töröké volt. Csak a teljesség kedvéért lehet a 16 szepesi város vidékét megemlítenünk, mely Zsigmond király pénzügyi nehézségei miatt jó 300 évig Lengyelország zálogbirtoka lett. S érdekes, hogy e kicsiny és fiskális természetű csonkaságnak is voltak csekély <reopolitikai természetű vonatkozásai, amennyiben a Poprád folyó a maga kis vízterülefét a lengyel Visztulához kapcsolja. De az egyetlen komoly benyomulása idegen hatalomnak a Magyar Medencéi>e a másfélszáz évig tartó török uralom volt. Az ozmán hatalom délről, a Magyar Medence legsebezhetőbb nyitott oldala felöl nyomult fel és uralma alá hajtotta a. Magyar Alföldet. A síkság körüli bástyaöv azonban jól tartotta magát, sőt jó száz évig kellett küzdenie a töröknek az átmeneti területek birtokáért is. A török birodalom határa a Magyar Alföld szélein nem volt állandó. A térképünkön feltüntetett vonal mentén is alig félszázad évig maradt meg a határ. Különben ide-oda tolódott s állandó harc tárgyal képezte. A tulajdonképpeni határ az a széles területsáv volt. amit hódoltsági területnek nevezünk. Ezt az állapotot csakis a legteljesebb erőszak tarthatta fenn és másfél évszázad alatt sem tudott gyökeret verni. Az ozmán birodalom hadierejének első megbicsaklására menthetetlenül összeomlott ez az erőszakolt foglalás. Bár a visszahódítással az évszázados török harcokban elvérzett magyarság mellett idegen erők is résztvettek, sőt a vezetés éppen a Magyarország erejére féltékeny németek kezében volt, a területi egység erejét mutatja, hogy az ország régi teljes területe hamarosan szinte maradék nélkül helyreállott. 25