Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 2. szám - Az élő Deák Ferenc. A Deák Ferenc Társaság ünnepi vacsoráján elhangzott emlékbeszéd

törvényt önkénycsen, mert az önkény nemcsak megöli a szabadságot, ami nélkül emberhez méltó életet nem élhetünk, hanem felborítja és összetöri a társadalmi rendet is, mert a közismert szabályok helyébe a forradalmat, vagy a hatalom szeszélyének félelmetes bizonytalanságát állítja. Támadásaiban és politikai harcaiban sohasem egyéni érdek, becsvágy, vagy egyéb kicsinyes szempontok fűtötték Deákot, hanem az Igazságosságra való törekvés. Az Igazság adta neki a lelket és az erőt, hogy a rendi önzéssel, hatalmas társadalmi osztályok érdekeivel és ellenzésével, végül a kormányhatalom makacs ellenállásával szemben is kiharcolja a 48-as törvényeket, a magyar történelem egyik legszebb alkotását. Reformtörekvéseiben is az Igazságra való törekvés volt iránytűje, amikor a jobbágyság úrbérének rendezéséért, a legelő- és erdőhasználatának biztosításáért, az örökváltságért, a földszerzés jogáért, majd a közteherviselésért, a szabad szóért és szabad sajtóért küzdött és azokat az igazságtalanságokat akarta megszüntetni, melyeket a rendi kor jogrendje és a kormányhatalom túlkapása okozott. Deák programmja és megállapításai meglepően aktuálisak ma is száz év távlatából. Lehetne-e szebb és modernebb szociális programmot adni, mint Deák, amikor azt mondja: „nem az a boldog ország, ahol legtöbb gazdag ember, hanem az, ahol legkevesebb szegény ember vagyon.'' ö is egyik legfájóbb szociális problémánkkal, a földbirtok kérdésével foglalkozott, amikor megállapította, hogy a népnek természeti joga a birtoklás, aminek a rendi jogrenden kívül egyik nagy akadálya az idegen jogrendből importált hitbizományi rendszer, melyet Deák eltörölni akart. Mélységes szociális érzés és gondolkodás hatja át Deáknak egész reformpolitikáját, ami célkitűzésében ma is egészen modern, mindössze a megnyilvánulási forma módosult. Ma már nem beszélünk a hitbizományok eltörléséről, csak reformjáról, azonkívül szó van földreformról, telepítésről, iparpártolásról és igazságosabb adózásról, míg Deák örökváltságról, legelő- és erdőjuttatásról, bírhatási jogról, védegyletről meg közteherviselésről beszélt. Viszont a szabad szó és szabad sajtó joga száz év multán Európa nagy részében ma is éppen olyan égető probléma, mint Deák Ferenc korában volt. Wesselényi, Kossuth és Lovassy bebörtönzásének kormányhatalmi szempontjai éppúgy tarthatatlanok ma, a szólásszabadság és a sajtószabadiság nagy emberi gondolataival szemben, mint voltak akkor, amikor Deák az egyes emberek sérelmét nagy nemzeti ügynek állította be és az egyes embereken esett igazságtalanságot nemzeti sérelemnek nyilvánította. Ezzel nemcsak az igazságtalanul elítélt hazafiakat tudta szívós mun kájával kiszabadítani, hanem elvben is óriási lépéssel vitte előbbre a gondolat győzedelmét. Általában Deák minden kérdést elsősorban a törvényesség szempontjából bírált el. A törvényesség elvének sérelmét tűrhetetlennek tartotta és ebben a kérdésben nem ismert megalkuvást. Deák a jogban eszközt látott, mellyel a véges gyarló ember legjobban megközelítheti az igazságot. Reformtörekvéseivel elsősorban az igazságtalan és elavult jogszabályokat akarta megváltoztatni. Törekvése ismételten megtört a rendek ellenállásán és a kormány ellenkezésén; tizenötszörhúszszor, vagy még többször is visszaküldte a főrendi tábla, sokszor a követi táblán is csak nehezen elfogadott határozatokat, melyeket végül gyakran a király is módosított, de Deák lankadatlanul újra indította támadásait, tudott látszólag reménytelenül is küzdeni és tudta a küzdelmet mindig újult erővel újra meg újra kezdeni, míg eredményt nem ért el, — amihez erőt ügyének igazságába vetett rendíthetetlen hite adott neki. Törekvéseinek tiszta erkölcsi motívuma adott egyéniségének súlyt és méltóságot. Lankadhatatlan harcikedve, észszerű, nyugodt és szélsőségektől mentes harcmodora, mely mindig megmaradt a törvény keretei között, szerezte meg számára az osztatlan bizalmat ellenfelei körében is. A támadásban az Igazságosságra törekvés volt legfőbb fegyvere, a védelemben a Törvényesség volt az a bástya, melyről a hatalomnak támadásait a nemzet jogai és jogos törekvései ellen mindig visszaverte és amelyet később, 4!) utám, a fegyverrel levert és vérébe fojtott nemzettel is védeni tudott a túlerőben levő nyers hatalommal szemben, csaknem két évtizeden át, amíg csak tisztességes békét nem köthettünk. A Törvényesség magasabbrendű fogalom a nyers erőnél, és „a jog állandóbb erő minden hatalomnál és erőszaknál'', kivéve, ha önként adjuk fel a törvényes alapot. Deáknak alapvető elve, dogmája, hogy „a törvények szorosan megtartandók és kötelező erejüket csak a jogos törvényhozó hatalom szüntetheti meg". Ez minden közjogi rendnek fundamentuma, különösen nálunk, akiknek történelmi alkotmányunk van. Deák Ferencnek 1849 és 67 között a jogfolytonosság helyreállításáért folytatott nagy harcában ez a tétel volt az az elvi álláspont, melyről sohasem volt hajlandó elmozdulni, azzal állt vagy bukott és ezzel a megdönthetetlen és intranzigens elvi túlásfoglalásával mentette meg a független, szuverén magyar állam eszméjét. Deák szabadságszeretetét igazságosságán és mély szociális érzésén kívül az ő szellemének idézését szükségessé teszi az a körülmény is, hogy ma megint megoldásra vár a magyar történelem megszakadt folytonosságának helyreállítása, még pedig sokkal bonyolultabb körülmények között, mint 67-ben. Nemcsak azért nehezebb ennek a kérdésnek megoldása most, mint volt az abszolutizmus után, mert belső alkotmányjogi kérdéseinkbe megengedhetetlen módon idegen hatalmak is beleszólni kívánnak, — hanem azért is, mert az 1918-as forradalom, amikor a Szent Korona alkotmányát megtagadta, a Szent Korona birodalmát is összetörte. Ma tehát nem elég, ha a mult és jelen között hidat tudunk verni, és nem elég, ha az időközben eltelt csaknem két évtized eseményeit tudjuk szervesen belekapcsolni a Szent Korona alkotmányának sok évszázados nagy időbeli egységébe, hogy az abban akkumulált energiák akadálytalanul sugározhassák áldásos hatásukat életünkre, — hanem térbelileg is fennáll ez a probléma, mert négyfelé szakított országrészeinek mindegyikén más jogrend van ma életben. Ezeknek a területeknek visszaszerzése, a várva-várt és erős hittel remélt békerevizió esetén szintén felvetheti a magyar jogrend folytonosságának problémáját a visszacsatolásra kerülő országrészeken. Ha ez a rendezés nem a közös törté nelmi alap felújítása mellett történnék. — természetesen a szükséges korszerű módosításokkal, — hanem az elszakított országrészekkel közös ősi alkotmányos intézményektől függetlenül, azoktól elvonatkoztatva, egyedül az opportunitásra épített új alapokon, — akkor az nem a régi ezeréves' kapcsolat folytatása lenne, hanem csak olyan új kötelék, melynek gyökere nem az ezeréves közös múltból szívná az erőt, hanem a jelen pillanatnyi szükségletének sekély talajából, mely friss ültetésnek életképességét nem biztosíthatnák az elmúlt századok és a kipróbált intézmények. Deák hagyományos igazságossága és a törvényességhez ragaszkodása adhatja kezünkbe a kulcsot ennek a legkényesebb kérdéskomplexumnak a megoldásához. Deák túlzó kortársai ellenére is keresztülvitte, — bár nálánál jobban senki sem ragaszkodott a törvényekhez, — hogy az önkényuralom által életbeléptetett korszakalkotó magánjogi intézményeket, mint az úrbéri rendeletet, ősiségi pátenst és telekkönyvi rendtartást, — az országbírói értekezlet átvegye, mert igazságérzete tiltakozott az ellen, hogy szerzett jogok essenek áldozatul szenvedélyes egyoldalúságnak. És neki igaza volt. 1>< ák kultúrája tősgyökeresen magyar volt. A klasszikus 16