Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 1. szám - Hárommillió pengő. Számok és feladatok belső idegenforgalmunkban

kiépíteni: az irodalmi idézetek jellemzéséhez. Az eddigiekből szinte kiviláglik az idézetek sajátos jelentősége: a költő szava és a köz napi SZÓ nem egy és ugyanaz. A köznapi szó mellett ott van egyben maga ": ember is, testének jellegzetes telepítésével, arcán egykori és pillanatnyi indulatokat felismerni engedő vonásaival, tekintetével, egész való lényével; melyhez a bennünk ébresztett lelki képben még szorosan fűződik vele kapcsolatos régebbi megismeréseink nek emléke is. Mindezeknek csak egyik eleme lesz az illető ember szavai, beszéde. Mily más a költő szava. Olt csuk a SZÓ van és ébben az egyben benne teljesedi/, — ebben benne kell. hogy teljesedjék — az egész ember, az élet egész varázsos valójaval. És nemcsak egy ember — egy jellemrajz, de események, történések, élmények, tájak... melyek a valóságban létezőn száz szín. hang. íz, torma változásainak összességei — itt csupán szóban, leírva, a sokfélében nyilvánuló valóság élményét tudják felébreszteni. Sőt, többet is annál: a valóság élményét oly tisztult felismerésben, mint ahogyan a művész ihletett lelke beitta. . í: ilyforma szó hivatott idézetté is válni. Mert annak, amire vonatkozik, kifejezi egész tartalmát, lényeget, lelket — s mindezt művészien szépen. Hol mérkőzhet ily megformált, felfénylő kifejezésekkel ritkán elmélyült köznapi beszélgetésünk? Mennyivel többet rejt magában egy idézet s fényével mennyivel nagyobb világot vet a dolgok mélyére. S vanni ég valami, ami az idézetek sajátos becsét növelheti. A gyakori idézetekhez, melyeket magunk is gyakorta hallottunk, sokféle gondolat megvilágosodásának, sokféle kérdés feltisztulásának örömmelteli emléke kapcsolódik. Az idézet így tartalmának jelentőségében nyerhet s sajátos élményt testesíthet számunkra. Sok a hasonlóság az idézetek és a jelszavak között s így ez utóbbiról is az előzőkhöz fűzve szólhatunk. A jelszó is több a köznapi szónál, fölébe kerekedő jelentőséget, tartalmat és hatalmat nyert. Valaminek a lényegét világítja meg, élesen. Ám ezen túl a különbség az idézetek és a jelszavak között igen mélyenjáró, — bár talán nem annyira benső lényegükben, mint inkább formájukban és eredményükben különböznek. Az idézet ritkán egy-egy szó, inkább egy eszmét, jellemzést, felismerést kifejtő mondat, s nem egyszer abból is számosabb, míg a jelszó leginkább egyetlen egy szó. Ami különbségnek még fontosabb: míg az idézetek az értelmi felismerésnek műrészi formába öntött megnyilatkozásai, a jelszavak az éizelmeknek, az indulatoknak, elfojtott hajlamoknak a felidézésére hivatottak. A jelszavaknak is meg van az a sajátosságuk azonban, hogy elterjedtekké és gyakorta hangoztatottakká válván, tartalmuk a régebben ébresztett indulatok emlékével gyarapodik, ami fokozhatja hatásukat. A jelszavak elmúlásának sorsa az idézetekével közös elenyésznek, ha a lelket ébresztő fényességük kihuny és puszta, tartalmatlanul hajtogatott monddsokká lesznek, tragikus végezetéül a szavaknak, melyeknek jelentőségét egykor az egyszerű szónál oly inkább lelket ébresztő, nagyobb fényesség adta meg. Forró Marianne dr. Benzinfogyasztásunk csökkenését mutatja a kutak kimutatása. 1933-ban 2,186.701 literj 1934-ben 1,84,5431 liter volt a fogyasztás. Csökkenés 341.330 liter. Érzékeny kortárs alanyi levelei A XIX. tzázad jobbjait lapozgatva, érzékeny kortárs csak megilletődötten fülelhet az elmúlt század angyali hangjaim. Ama kor technikai, szociális és eszmei Italadásának irama a nemes és kieléyületlen lelkeket az összemberiség édeni egyesülésének látomásával töltötte el; szinte érezzük egy Schiller vagy Auguste Comte afeletti türelmetlen bánatát, hogy az emberiség nagy idillje és az összefüggések végső tisztázódása netán órákkal nevezettek személyes halála után következhet be... firzékeny kortárs, ha nem hajlandó az emberiségnél kisebb egységekbén, gondolkodni, kénytelen az emberiségnek bizonyos illogikát szemére vetni, ha látja, hogy az emberi faj felelős vezetői — megtagadva az elmúlt századot — pillanatnyilag minő' energiával és sikerrel fáradoznak szerte a földön ellentétek támasztásán. E tekintetben az égövek szerint elrendezett mintagyüjtemény, a provinciális árnyalatok: szabadkóművcs-ultramontán, néger-amerikai, mohamedánhindu ellentétek mellett a legharsögóbb divatszineket is tartalmazza, így a barna, fekete és vörös ellentét-változatokat is. Mindezeken felül a szemfüles ellentét-propaganda utóbbi időkben rávetette magát a XX. században eddig mellőzött elleniéi-adottságra, a korosztályok szembeállítására. A fiatalok propagálása és kijátszása az öregek ellen mindenfelé lázasan, technikai hangnemben, szívtelenül folyik. Maga a fiatalság tömege, mely szerénységében a létminimummal is megelégednék és legfeljebb vasár- és ünnepnapokra kívánja a filmszállagról ellesett lét- és tudatformákat, meglepetten észlelt, hogy az óhajtott celluloidboldogság helyett idősebb urak világtörténelmi szereplést igyekeznek rájuktukmálni. Persze a fiatal nemzedék óvatosabbjai csüggedten sejtik, hogy a tömegjelenetben csupán a statiszták szerepe juthat számukra. Különösen zimankós idők járnak most az intellektuel rétegre, mely mint akár valamely közeli kihalását szimatoló állatfaj, visszavonult, s a haldoklók weltfremd gőgjével enyészik. Hadd emlékezzem meg a mostani nemzedéknek erről a képződményéről, mely, mint kövület eresztékeibe szorult féldrágakő, sajátos rétegeződésénél fogva bizonyos jellegzetességet kölcsönzött a háború utáni évtized fiatalságátlak. Elsősorban szükséges az „intellektuel" fogalmának tisztázása. (Nem tévesztendő össze az intelligens dolgozó emberekkel). Előfordulásának koordinátái: térben Középeurópa, időben, a századkezd-et. Pszichológiai szempontból, az intellektuelt fentről a tehetséges, lentről a. gyakorlati emberek tömegei határolják, mely meghatározásnál a „tehetséges" a szó legszűkebb, „gyakorlati" pedig a szó legtágabb értelmében veendő, elannyira, hogy pld. egy széplelkű iparűző még a agakorlati emberekhez tartozik, viszont egy neurózisa selejtes minősége folytán krónikusan non dolgozó író csak az intellektitelekhez számítható. Ezen az árnyvonalon, tehetség nélkül, de megnemalkuvón, éltek és zendültek intellehtueljei'nk, a demokrácia és diktatúrák között eltelő történelmi vakáció idején. Szociológiai szempontból vizsgálva a problémát, feltűnik, hogy szinte minden intellektuel szülei „jobb emberek" voltak, akik „jobb időket" láttak. Szemben szüleik egyenletesen ívelő életpályájával, az intellektuel legzsöngébb korától kezdve zendülésének mogorva csődjéig mindenről lecsúszott. Kis- vagy nagypolgári bálványkereső ösztöne éppen bontakozott, mikor a gyermekkorát övező viszonylagos fényűzésnek a világháború és az állam, vagy az apja csődje hirtelen vetett véget. A tankönyvek kissé heveny megemésztése után már kezdte a világot állandó meglepetésként felfogni, mikor rájött, hogy a tokonok kara csupa kész megoldást tartogat számára és nem vár tőle egyebet, mint hogy azt a bizonyos 31