Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 1. szám - Hárommillió pengő. Számok és feladatok belső idegenforgalmunkban

pályáik" kissé túlságosan boíógíaí elméletével magyarázza: á szórakozó embert kizökkentené nyugalmából, megzavarná, ha olyan motívum kerülne eléje, amelyet nem ismer. Csakhogy ilyen „kijárt idegpályán' csúsznak az ember tudatába a nyelv szarai is, mégis senkinek nem jut eszébe, hogy a megértést biológiai és nem szellemi /alapokon magyarázza. A közönség a könnyű zenétől „hangulatot" vár: bút, vidámságot, álmodozást. Vagyis kedélyálla pot bel i befolyásoltatásl egy idegen ember, a zeneszerző részéről, nyilván a mindennapi gondok elfelodés céljából. Ragaszkodik tehát ahhoz, hogy a komponista intencióit minden körülmények megértse. .Már pedig hogy jöhetne létre megértés zeneileg teljesen érzéketlen emberek közt, ha nem ismerik már élőztesen azt a húsz dallamkonvnciót, amelynek igénybevételével zeneszerzők általában szomorkodni szoktak és azt a további huszonötöt, amellyel viszont túlcsapongó jókedvüknek adnak kifejezést. (A mennyiségekben valószínűleg erősen túloztunk.) Csakhogy a konvencióval való építkezés nem kizárólag a könnyű zene sajátsága. Konvencióval éptíkezik a népdal is. Mi hát a különbség a kettő közöttV E célból meg kell vizsgálnunk mindkét zenélésmód sajátos életét, mindkét zene kultúráját. Mi jellemzi a könnyű zene kultúráját? Az, hogy nem önálló. Része egy magasabbrendű befoglalóbb kultúra egészének, része a nyugateurópai (humanista, nemzetközi-urbánus) kultúrának. Zeneesztétikai téren egy speciálisan tonális, dur-moll gondolkodás jellemzi ezt a kultúrát, továbbá az instrumentális zene bizonyos túlsúlya, hangszeres lehetősége fokozott kihasználásával még a nemeseb müvekben is, a virtouzitás kötelezettége: a kultúra technikai jellege zenei téren sem tagadja meg magát. Jellemzi ezt a kultúrát egy sajátságos, mechanisztikus fejlődés-gondolat is, amely az előrejutást az ék előrehatolásának formájában képzeli el. Elől a kevesek, nyomukban a sokak. A kiizkö(U) individuum újításait bizonyos automatikus késéssel a tömeg teszi magáévá. Csakhogy a kultúrának ez a mechanisztikus része, a civilizáció még nem azonos magával a kultúrával. A kevesek és sokak közt a különbség nemcsak kvantitatív, nem is ^csak fázisbeli, hanem kvalitatív is. A küzdő géniusznak legfeljebb vívmányait sa játítja ki a tömeg: az egyéniség, a maga egészében soha birtokba vehető nem lesz. A könnyű zene a nagy zenészek alkotásaiból azt sajátítja ki. ami azokban sajátosan civilizatorikus, technikai. A nagy mesterek hagyatékából csodálatraméltó biztonsággal szelektálja mindazt, ami azokban időhöz kötött, mulandó, külsőséges, hogy konvenciói-tárába (amely persze állandóan elavul) fölhalmozza és produktumaiban fölhasználja azokat. És ez forrott ki tiszta borrá a seprő. A könnyű zene: a nyugateurópai zenekultúra mellékterméke, kiállítása a muzsika technikai segédeszközeinek, használt patronok és klisék mindazok számára, akik termézettől fogva csak a mechanikai haladásban vaunk benne. Micsoda ezzel szemben a. népzene? A legfontosbh, amit tudnunk kell. hogy könnyű zenét és népzenét egy kultúrán belül lehetetlen egymással szembeállítani. Ahol könnyű zene van, ott nincsen népzene és viszont Nyugateurópa már nem ismer szorosabb értelemben vett népzenét. Nem azért talán, mint Molnár Antal következteti, mert a könnyű zene „kiszorította" volna a népzenét, de mert a nyugateurópai individuális kultúra sajátos morfológiája lehetetlenné teszi bármiféle kollektív kultúra, így a népzene kialakulását is. Nyugateurópa falvai külvárossá mechanizálódtak, a kollektív alkotás személytelenségét a szellemi tulajdonjog egyéni hiúsága váltotta föl: a nép helyére állott tömeget népdal helyett gassenhauer szórakoztatja. Döntő különbség népzene és könnyű zene közt, hogy míg az előbbi egy individualisztikus kultúra uraságoktül levetett rongyait a magántulajdon szellemében s/.abályozott gazdaság kétfázisú, termelő-fogyasztó rendszerének a piacán árusitgatja, addig a népdal autonóm gazdasági területén termelés és fogyasztás egy beesik. Aki a népdallal szórakozik, az a magáéban gyönyörködik, amelyet írott hagyomány, kötött forma, nem szabályoz, pusztán az előadásban él: aki a népdalt énekli, az egyben alkotja is azt. A konvenciók itt nem, mint a borseprő, az erjedés visszamaradt szemetjét őrzik, de mint a nyelv, az egységes szellemi megértés zálogát. Ha a könnyű zene gyakorlata a nyugateurópai individuális kidtura elkopott műzenei rekvizitumaiból formálódott ki, a népzenéé az egyes keleteurópai kollektív (nemzeti) kultúrák leszűrt eredményeinek zenei kifejezése. Amint látjuk tehát népi zene és könnyű zene különbsége szellemtudományi szempontból a kollektív és individuális kultúrák különbségének felel meg. (Az individuális kultúrához természetesen fokozott mértékben odatartozik az értékes humanista műzene is, azonban ennek az ékszerűen kifejlett hierarchikus kultúrának atlagáról a könnyű zene ad megfelelő képet.) Az átlagegyéniség jellege egyaránt bélyegzi a termelőt és fogyasztót. (A népdalnál, mint megjegyeztük, ez a két tényező egybeesik.) Egyéniség, ha átlagos is. a hallgatóközönség minden egyes tagja, aki bizonyos fokú előzetes várakozással és a megbírálás joga. irányában támasztot igényekkel hallgatja végig az elébetárt produkciót. Egyéniség, bár egyre sekélyesebb a szerző, akinek kezdetben még kötelessége volt a tiszteletreméltó muzsikus-céhnek legalább elemi technikai szabályaival tisztában lennie, de aztán az igények egyre csökkentek, hangszerelés, harmonizálás, kottaírás ismerete egyre inkább utópiává váltak, egész a mai állapotig, amikor a könnyű zene komponistája, mint a régi jó idők házaló ja. füttyszóval jár az ismertebb muzsikusok kúriáira, hogy az ott lelhető rongyot és kacatot értékesítés céljából zsákjába gyűjtse. Nem egyéniség azonban a népdal éneklője s éppen ebben a minőségében a legkevésbbé az. A népdal az ő szemében nem zenemű, amely fölött véleményét nyilváníthatja, hanem hagyomány, amely, mint a nyelv, potenciálisan szunnyad tudatában, hogy egy-egy elénekelt dalban — amely az igazi dalnak csak egy esete — aktualizálódjék. A nyugateurópai humanista kultúra és zenegyakorlat soha meg nem szűnő öntudat és állandó, éber önvizsgálat által fejlődik és vonszolja maga után a könnyű zenét: a népdal, mint a nyelv, használat útján a saját abszolút és csak belülről indokolható hangtörvényein keresztül. Fiatal kulturfilozófusunk, Honti János szavával élve: a könnyű zene egy excedens kultúra hulladéka, a népdal egy immanens kultúra lényege. Külsőségekben természetesen hasonlítanak egymáshoz könnyű- és népzene. Mindkettő az egyszerű és áttekinthető formákat kedveli, mindketőnek lényege a dallam és a ritmus: a zene primár elemei. (Bár a népzene egyszerűségét erősen túlhangsúlyozzák. Bizony nem is mindig olyan egyszerű az! A népdalok ornamentikája, a népi hangszeres zene. különös ravasz instrumentális fogásai akárhányszor okoznak nehézséget a városi zenélésen nevelkedett kutatónak.) De a könynyű zene egyszerűsége szándékos és üzletszerű alkal29