Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 1. szám - Alkotmányosság, diktatura és revizió

A falusi nép táplálkozása Nem ismerjük teljesen alapos, átfogó képét a fa­lusi lakosság élelmezésének. Míg Németországban már régen foglalkozik a népélelmezés kérdésével a Reichs­verein für Volksnahrung, nálunk szórványos, egyéni kísérlet a népélelmezés tanulmánya. Keleti Károly élel­mezési statisztikája óta részletes, nagyobb területre és tömegre kiterjedő adatfelvételünk nincsen. Azonban az ország különböző részein végzett mennyiségi és mi­nőségi élelmezési adatgyűjtések szinte egyértelműen ugyanarra a következtetésre jutnak: a falusi nép táp­lálkozása egyoldalú es hiányos, legtöbbször sem nteny­nyiségi, sem minőségi szem pontból nem kielégítő. Még ott is. ahol elegendő alapanyag áll a lakosság rendel­kezésére, a helytelen Eőzéstechnika erősen csökkenti a minőségi élelmezés értékét. Az étkezési szokások vidékek szerint változnak, de ezen belül az egyes birtokcsoportokhoz tartozik élel­mezése között nagy különbségek nem találhatók. A módosabbak táplálkozása, a szegényekétől legfeljebb a nagyobb zsír és állati fehérje tartalomban különbözik. Általánosan kedvelt táplálék a szalonna, amelyet fő­ként munkaidőben fogyasztanak. Sokkal nagyobb el­térés mutatkozik a téli s nyári élelmezés között. Télen általában kétszer étkeznek: délelőtt 8—9 órakor és délután 4—5 órakor, amikor besötétedik. A szegények tápláléka télen főként kenyérből és szárazfőzelékekből áll. Mivel egyre kevesebb családnak 'áll módjában Bt tartani, húst legfeljebb hetenkint egyszer fo­gyasztanak. Olcsósága miatt leggyakrabban birkahúst vásárolnak, azonban olyan keveset, hogy egy-egy csa­ládtagra még 5 dekagramm sem jut, így a birkahúsnak inkább levesízesítő szerepe van. A tápfelvétel általá­ban a végzett munkához igazodik. Ezzel magyarázható meg. hogy a nyári nagy dologidőben: kapálás, kaszá­lás és aratás idején négyszer, esetleg ötször is étkez­nek naponta és a táplálék ilyenkor mennyiségi és mi­nőségi szempontból megfelelőbb, bár még így sem éri el a legtöbb helyen a Waltner-Mészáros által munka­minimumként megállapított napi 3200—3300 kalóriát és mélyen alatta marad a Farkas professzor által op­timális szükségletnek tekintett határoknál: aratásnál npi 5500, cséplésnél 3800—4000 kalória. A földmívesnép szénhydrátszükségletének legna­gyobb részét a kenyér és tésztafélék fedezik. A külön­ben is túlzott kenyérfogyasztás annál jobban emelke­dik, minél rosszabbak a vagyoni viszonyok. A kenyér sokszor az egész étkezést pótolja, különösen a maguk­ra hagyott kisgyermekeknél és iskolásgyermekeknél, amikor a nagy munkaidőben az édesanya a földeken dolgozik. Ennek oka az, hogy lisztje majdnem min­denkinek van, mert kenyérmagvat mindenki igyekszik termelni és az idénymunkások is gabonában kapják meg munkabérüket. Á túlzott szénhydrátbevitel a gyo­morizomzat motorikus megterhelését váltja ki és or­vosi vélemény szerint fölöslegesen fokozza a szervezet B. vitaminéhségét. Egészen elenyészően csekély a cukorfogyasztás. E sorok írója statisztikai képviseleti módszer alkalmazá­sával próbálta megközelíteni a falu cukorfogyasztásá­nak mértékét.*) Az adatgyűjtés szerint a legalacso­nyabb cukorfogyasztási fejátlagot a gazdasági cselé­deknél találjuk (évi 1.14 kg), a legmagasabbat a 30— 50 holdas kisbirtokosoknál (3.72 kg). A fejátlag álta­lában a vagyon nagysága szerint emelkedik. Ha össze­* „Cukorfogyasztás falun". Magyar Szemle, 1935 májusi sz. hasonlítjuk az adatokat az ugyanezévi (1933—1934) országos fejátlaggal (9.54 kg), arra a megdöbbentő eredményre jutunk, hogy a gazdasági cselédek cukor­fejátlaga nyolcadrésze, a 30-50 holdas birtokkategória fejátlaga harmadrésze, az összes birtokcsoportok fej­átlaga mindössze negyedrésze az országos fejátlag­nak. Az eddigi kutatások szerint valószínű, hogy a cukorfogyasztás hiánya nem okoz különösebb károso­dást a szervezetnek. Mégis a cukornak, mint hő és energiaforrásnak különös jelentősége, hogy a szervezet teljesen kihasználhatja az emésztőszervek megterhe­lése nélkül, ami nem lehetséges a keményítőfélék fo­gyasztása esetén. Másik jelentősége, hogy a cukorral készíthető ételek nagy száma változatosabbá, ízlete­sebbé teszi az egyhangú étrendet, amellett nélkülözhe­tetlen a mesterségesen táplált csecsemők, továbbá a kisgyermekek számára. Éppen ezért nem küszöbölhető ki a néptáplálkozásból. Feltűnő az élelmezés nagy állati fehérjeszegénysége. A húsfogyasztás elég alacsony e legnagyobb részét sertéshús képezi. Baromfit csak a betegek kapnak. Halat csak a folyók, halastavak közelében fogyaszta­nak. A tojás, tej és szárnyasok legnagyobb részét ér­tékesítik, hogy fedezhessék a só, fűszer, cukor, petró­leum árát, amelyre minden háztartásban szükség van. Általában jellemző, hogy a falusi ember legtöbb érté­kesíthető élelmét kénytelen eladni, hogy megfizethesse a napi apró kiadásokat és ruházati szükségletét. Te­jet alig fogyasztanak, pedig a tejellátás azért is fon­tos lenne, mert a hús, zöldfőzelék és dión kívül a tej és tejtermékek fehérjéje tökéletes biológiai értékű fe­hérje. A gyümölcsöt és zöldfőzeléket nem tekintik komoly tápláléknak és ezért elég kevés főzelékfélét ismernek, termelnek s még kevesebbet főznek is. Népszerűek a téli szárazfőzelékek, amelyeket vastag, zsíros rántással ké­szítenek: burgonya, bab, káposzta, paradicsom. Mész­tartalmuk ugyan ezeknek is van, de a csökkent zöld­főzelék és tejfogyasztás miatt a szervezet mészanyag­cseréje kárt szenved, amely főként a fogak rossz álla­potában mutatkozik meg. A gyümölcs és a vastartalmú zöldfőzelékek hiányában a táplálék nemcsak vitamin-, de erősen vasszegény is. A vitamindús tápszerek közül csupán a káposztát, vöröshagymát, paradicsomot és zöldpaprikát fogyasztják nyáron. Gyümölcsöt falun csak a gyermekek fogyasztanak, felnőttnek csak az esett, hullott, ütődött gyümölcs jut, amelyet nem lehet értékesíteni. A magyaros konyhatechnika jellegzetessége, hogy az ételek elkészítési módjában főként telítő hatásra törekszik. Erre vall a vastag, sűrű rántások, erősen hagymás zsír stb. alkalmazása. Népszerűségét abban kell keresni, hogy az ételeknek ez a laktató tulajdon­sága hamar megadja a jóllakás illúzióját. Tehát a falusi nép táplálkozása fehérje-, sokszor zsír- és mindig vitaminszegény, s ennek következtében zavart a mész- és foszforanyagcsere normális üteme is. Bár a táplálkozás egyoldalúsága és hiányossága nem érezteti hatását azonnal, következményei és káros ha­tásai máris megmutatkoznak bizonyos vonatkozások­ban. Komoly szaktekintélyek szerint a klinikai beteg­anyagon szerzett tapasztalatok, a felnőttek és különö­sen az iskolásgyermekek vizsgálatai azt bizonyítják, hogy a betegségekkel és egyéb külső ártalmakkal szem­ben való ellenállóképesség csökkent. Továbbá az újabb vizsgálatok szerint a B és C vitaminszegénység nemcsak a skorbut lappangó képét okozza, hanem egyik legfőbb oka a korai elöregedésnek is. 21

Next

/
Thumbnails
Contents