Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1935 / 1. szám - Alkotmányosság, diktatura és revizió
biztosítani: vájjon ez nem azt jelentené-e, hogy a magyarság, tehát az államalkotó nép alsóbbrendű helyzetbe kerül kisebbségeivel szemben, ha megfosztják attól az öntevékenységi jogtól, amely az általa patronizált kisebbségeknek megadatik. Ezért a magyarországi diktatúra, politikai természeténél fogva —• belső Trianon, nemzeti öngyilkosság lenne. Ma a kisebbségeknek az új államokban az abszolutizmus ellenn küzdenek, holott még ez az abszolutizmus is demokratikus formákba burkolózik. Nem nyilvánvaló-e, hogy ez a kisebbség még kevésbbé lenne hajlandó nyakát a diktatúra igájába hajtani? A diktatúra azt jelentené, hogy a kisebbségek céljaik elérésére nagyobb esélyt látnának mostani helyzetükben, mint egy diktatórikus magyar berendezkedés kebelében. Mindezeken túlmenöleg: példát szolgáltatnánk az utódállamoknak a magyar kisebbségeket összezúzó diktatúrára. Ha Magyarországon diktatúra volna, akkor az erdélyi vagy a felvidéki magyar és egyéb kisebbségek jogait védő cselekedeteink és kívánságaink elveszítenék erkölcsi alapjukat. Rá kell mutatnunk arra a magatartásra is, amellyel a Középeurópát patronizáló nagyhatalmak egy diktatórikus berendezkedést kísérnének. Anglia és Franciaország demokratikus gondolkodású és irántunk egyre több megértést mutató népo előtt a parancsuralmi gondolat középeurópai előőrsének rangjáva süllyesztetnénk le, és bizonyára reánk hárítanának minden felelősséget is az utódállamok elnyomó politikájáért, ha a kisebbségvédelemben olyan szabadságjogok biztosításához kérnők e szabadságszerető nagy népek támogatását, amely szabadságjogokat saját népünktől is megtagadunk. Magyarország sohasem mérheti szűkebben saját állampolgárai számára a jogokat, mint amiben kisebbségei számára a szabadságjogok követelésének alsó határát megvonja. Magyarország a népjogok nevében küzd az elszakított részek népének emberi és politikai jogaiért. Magyarország történelmi ereje alkotmányában él. Végzetes lenne egy diktatórikus kísérlet kedvéért mindezt a jogot, erkölcsi erőt ós történelmi értéket eltékozolnunk. Helytelen tehát diktatúráról és revízióról beszélni, mert a tétel ez: vagy diktatúra, vagy revízió! A diktatúra a revíziónak útját vágja, az alkotmányosság pedig belsőleg erősít, az elszakított népek felé vonzást gyakorol és felénk fordítja a nagy népek jóindulatát. Aki diktatúrát mond, az megtagadja az ezeréves alkotmányban élő csorbítatlan multat, aki csonka alkotmányt mond, az rögzíti a csonka országot, de aki az alkotmányosságért harcol, az a múltnak jogain, élményein és tanulságain épülő magyar jövőt munkálja. Barankovics István 1935 szeptember 4-én Jehlicska Ferenc, a tót tanács elnöke emlékiratot nyújtott át Genfben: Mi, tótok, történelmi tévedés áldozatai vagyunk. Megkérdeztetésünk nélkül, a wilsoni ígéretek és elvek sárbatiprásával csatoltak el Magyarországtól, ősi hazánktól. Népszavazást kérünk, hogy magunk dönthessünk hovátartozásunkról. Mi szabadok, függetlenek akarunk lenni, szoros gazdasági kapcsolatban Magyarországgal. 1932 november 25-én, Hlinka András, a prágai Karolineumban tartott előadásában a következő összehasonlításokat teszi a magyar és cseh gazdasági intézkedések között: „... nem félek, hogy magyarbarátság vádjával illethetnek, — mert ma ez is érhet, — nyíltan megmondom, hogy a régi Magyarország az ipart segítette. Szlovákiában nemcsak 300 magyarnyel rű állami iskolát létesítettek, hanem gyárakat is. Trencsénben, Zsolnán, Turócszentmártonban, Csacán, Rózsahegyen és számos más helyen. Szepes és Liptó megyékben is hallatlan gyors ütemben épültek a gyárak. Ugyanitt abban az időben a bányászat és a bőripar virágkorát élte. Úgyszintén a papír- és faipar is. A gyárakban kb. 22.000 munkás dolgozott, a rózsahegyi posztógyárban egymagában 6000 munkás talált megélhetést. Mindez megszűnt, ma alig 12 gyár van üzemben. Az összeomlás előtt a lakosság havonként 12.000.000 koronát keresett. Ez a kereset ma hiányzik. A magyar kormány évente 48 millió koronát juttatott az iparnak, ebből Szlovákiának 16 millió jutott, tehát kereken V-ad rész, nem is emlíve a tarifakedvezményeket. A kezem között lévő kimutatás szerint Szlovákiában 260.00 cseh él. A kis Szlovákiára, 2 millió lakosára tehát kétszázhatvanezer cseh jut. Hová menjen a mi tanult ifjúságunk, hová menjenek a mi orvosaink, jogászaink és más tanult embereink? Voltak idők, amikor a dollár nagyon izgatta a tótokat. Népünknek egyharmadát át is csalogatta az új világba. De akkor özönlött is a dollár az óhazába. Szlovákiában szép utcák, falvak épültek, mind amerikai pénzből. Ma a dollár országába zárva az út, a nyomorúság Kanada és Argentína felé kergeti a szlovákot. Ma Szepesben a Magurán háromszor főzik meg a burgonyát ugyanabban a vízben, mert nincs sóra elég pénzük. A nyomorúság a lakosságot faluja elhagyására kényszeríti. 1922—26-ban az egész köztársaságból 171.622 ember vándorolt ki, közülük 93.304 volt tót. 1927-ben 23.596, ebből 14-646 volt tót és rutén. A százalékos arány félelmesen emelkedik, 1929 és 1930-ban 75°/o-ra! A magyarok politikai és gazdasági okokból pártolták a felvidéki ipart. Az összeomlás előtt az ipari munkabérek évente Szlovenszkóban 134 millió koronára rúgtak. Ma ez az összeg Szlovákiának hiányzik, mindenki tudhatja. Hiányzik a munkásnak, de méginkább a földmívesnek és a kézmívesnek. Két-három év óta Szlovákia teljesen elszegényedett. A lakosság menekül és ezren és ezren külföldre vándorolnak; Cseh- és Morvaországban, a kérdést munkanélküli segéllyel oldották meg. Szlovákia 1930-ig csak 70°l»-kal részesült a kormány által a munkanélkülieknek juttatott összegben. Szlovákiában az ipart kartellekbe tömörítették. Azután racionalizáltak és a vállalatok észrevétlenül megszűntek, agrár állam lettünk. A munkásság elvesztette a munkaalkalmakat. Vásárlóereje gyengült, életszínvonala leszállt, a tót paraszt nem tudja terményeit értékesíteni. Egész iparvidékek, ahol még kevéssel ezelőtt gépek zakatoltak, ma az elbocsátottak jajveszékeléseitől hangosak. A vízierők építkezéseinél Szlovákia 1919-től 1930-ig 190 millióval rövidült meg. E címen csupán, 7°le-kal részesült. A kereskedelmi tárgyalásoknál az egyes vidékek érdekeit nem veszik figyelembe, csak a cseh nagyipart részesítik előnyben, amelyért Szlovákiának igen nagy áldozatokat kell hozni. Az állami takarékpénztári betétekből Szlovákiában csak 8.1%> van, az u. n. történelmi országrészekben 91.9°/o. Ezek a számok mindent elárulnak. A gazdasági intézkedésekről pedig jobb nem beszélni. Vegyünk 10 évet számításba: 1931-ben Csehországban 98.831 hektárnyi területen 472 millió koTona melioratiót eszközöltek. Morvában és Sziléziában 97.337 ha területen 354 milliót, Szlovákiában 38.021 ha-an csak 80 milliót, Ruténiában 14.572 ha-on 5 milliót. Ez százalékban kifejezve: a melioratiókban 8.8 és Ruténia 0.5 százalékkal részesült... (közli: Dr. F. A.)