Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 1. szám - Alkotmányosság, diktatura és revizió

denesetre felismerhető azoknak az okoknak szövevényében, amelyek a szára/földi Európa államait alkotmányos berendezésűn korszerű újjáépítésére, vagy merőben új közjogi létformának megteremtésére sarkallták. Abból a tényből azonban, hogy két-három országban az állam közjogi szerkezetének újjáalakítása a diktatúra eszközeivel történik, még ko rántseifl lehet a demokratikus alapelveknek haszontalanságára. a parlamentarizmusnak, mint, a népképviseleti elv valósulásának bukására, a diktatúrák hasznára és általános alkalmazhatóságára, vagy éppen arra következtetnünk, hogy az európai népek a diktatórikus állam-berendezkedésekben biztosíthatják nemzeti fejlődésük lehetőségének legmagasabb fokát. Kppen ellenkezőleg. Bár az előbb vázolt három ok valóban általánosan hatott az államok közhatalmi szervezetének fejlődésére, mégis kétségkívül meg lehet és meg kell állapítanunk, hogj a történelmi alkotmányok sehol sem bukta :: meg, de megbuktak a legtöbb helyen azok a papiros alkotmányok, amelyeket, idegen mintákról húztak le, vagy amelyeket egyetlen kor teremtett szellemi, erkölcsi és gazdasági igényeinek firyelembevételével. A példák azt, mutatják, hogy a történeti alkotmánnyal bíró országok alkotmányuk reformját minden kár nélkül vagy legalább is sakkal kisebb kár arán érték el. mint a papiralkotmánnyal bíró országok akár az új alkotmányt, akár a diktatúrát. Nem egyéb hanős jövemiőmondásnál az a kinyilatkoztatás, amely szerint a diktatúra az európai országok jövendő létformája és amely a diktatórikus vágyakban s törekvésekben a jövő államéletének előképét látja. E naiv jóslat rosszul értelmezi a fent vázolt háiom tényező jelentőségét. Mert tagadhatatlan, hogy e három tényező hatása alól egyetlen európai állam sem vonhatja ki — nagy károk nélkül — közhatalmi szervezetének fejlődését. Nekünk mindezen túl mérlegelnünk kell a diktatúrának és az alkotmányosságnak magyar előnyeit vagy hátrányait, szemünket arra a legmagasabb nemzeti célra függesztvé, amely kánonja kell legyen minden belső és külső tevékenységünknek: a revízióra. Nem elégséges az alkotmányos élet alakulására kiható általános tényezők figyelembevétele, elengedhetetlenül szükséges a revízió szempontjának céltudatos mérlegelése. Mi, az alkotmányosság híveinek azért is valljuk magunkat, mert abban a szilárd meggyőződésben élünk, hogy az alkotmányosság a\ revízió esélyeit növeli, egy diktatórikus berendezkedés pedig a revízió lehetőségére egyenesen katasztrofális. Nálunk az államcélok között a legelsőrangú célt nem a mikénti lét. hanem a nemzeti lét folytonosságának biztosítása jelenti A revízió nemzeti létezésünknek sarkalatos kérdése; természetes tehát. hogy minden köztevékenységünk legfőbb mérőeszköze a revízió szempontja, mint a legelsöbb rangú állam- és r.err.zeii cél. Mivel pedig a revízió európai érdek, — a békének, a Középdunavölgy gazdasági rendezésének és kulturális kimunkálásának biztosítéka —, szolgálata európai küldetésünknek is legidőszerűbb értelme. Ha azt kérdezzük, hogy az alkotmányosság vagy a diktatúra visz-e közelebb benünket a revízióhoz, akkor meg kell vizsgálnunk a revízió belső eszközeit. A revíziónak három olyan eszköze van, amely a magyarság magatartásától függ: 1. Belső megerősödésünk, népi, gazdasági és kulturális értelemben. 2. Annak az összetartó erőnek növelése, amely a törtéueti Magyarország határain belül a geopolitikai és egyéb adottságokkal úgy képes együttműködni, hogy ez adottságokból politikai összetartó erőt teremt. 3. A Közepeurópát patronizáló nagyhatalmak jóindulatának elnyerése Belső megerősödésünket nem szelgálja, hanem erőink szétoldásához vezet a diktatúra. Eltekintve attól, hogy a diktatúra bevezetéséhez és hasznosításához elengedhetetlenül szükséges töiténeti föltétellel, az alkalmas diktátorral, a gtnd-\iselés megajándékozott-e bennünket vagy sem, — nálunk a közéleti szerveződésnek erősen pártpolitikai tagozottsága miatt csakis egy pártdiktaturára van kilátás, amely a párttctalítás által előlegezett pártállamon keresztül a nemzeti államot veszélyeztetné. Mérlegelnünk kell, hogy a magyar nemzet nem papiros-, hanem történeti alkotmánnyal bír, amely egy évezreden át létformát adott o, nemzetnek; amely minden, a magyarságra nézve veszélyes belső vagy külső támadással szemben fellegvárunk volt, amely a Szentkorona tanában nemcsak a magyarság, hanem a szentistváni birodalom minden népe számára megteremtette az egységes közjogi berendezkedés alapjait. A Szentkorona tanában kicsúcsosodó alkotmányt a magyar politikai Géniusz olyannak alkotta, hogy nem csupán a magyarság számára szabta meg a létezési formát, hanem történelmi fejlődésében is testvéri egyenrangúságot biztosított a ru.nzetiségeknek, amelyekkel együtt élnünk a Dunavölgy középtáján történeti elrendelés. S a diktatúra — bármiilyen színezetű legyen is — egycsapásra megfoszt bennünket attól a történelmi erőtől, amely alkotmányunkból az elszakított területek népeire rásugárzik. A diktatúra olyan közjogi képtelenség volna, amely az alkotmányunkban élő, Szentistváni Birodalmat alkotmányjogilag is a mult tényei közé sorozná. A mi alkotmányunk olyan, mint a csigának háza, hozzá van nőve a testünkhöz. Nem ruha, amelyet a divat szeszélyei szerint cserélhetünk. A múltban is a fejlődést szolgálta, de úgy, hogy e, nemzeti szervezet a koreszmék anyagát önmagához áthasonította, feldolgozta és az alkotmány épületébe a helyeser. kiválasztott anyagot beépítette. Alkotmányunkban, ha azt sértetlenül megőrizzük, jogilag mindig él az, amit átmenetileg valójában elvesztettünk. Egy diktatúra Trianonhoz való közjogi alkalmazkodást jelentene; már pedig ma időszerűbb a deákferenci intés, mint valaha, hogy egy nemzet csak azt vesztheti el véglegesen, amiről önként lemondott. A diktatúrák természetéből folyó központosítás, a diktatórikus berendezkedés összetörné alkotmányunk egyik leglényegesebb és legéletképesebb elemét, az autonómia eszméjét, amely a légi államterület nemzetiségei számára, mint létforma, önként kínálkozik. A diktatúra, amely természeténél fogva nem tűrhet semmiféle decentralizációt, esetleg hasznos lehet valamely egynyelvű, vagy elenyészően csekély kisebbséggel megterhelt országban, de feltétlenül rombolja az öszs/etaitozandóság erőit ott, ahol az államalkotó népességnek nagyszámú kisebbségeivel kell a termékeny együttműködést, és az állam egységét biztosítania. Ha pedig jelentős kisebbségekkel bíró ország belső egységét is veszélyezteti a diktatúra, sokkal inkább veszélyesnek kell a diktatórikus berendezkedést ítélnünk az olyan ország számára, amely kisebbségeit a maga politikai létformájával is magához vonzatú igyekszik. A szerb diktatúra folytán elmérgesedett horvát és szerb harc kiáltó példa arra, hogy a diktatúrának minden állampolgárra reánehezedő nyomása a kisebbségekből milyen visszahatást vált ki. Természetszerűleg az a kérdés .is felmerül, hogy a történeti Magyarország területéről leszakított kisebbségek hajlamosaknak mutatkoznának-e a demokratikus jogoknak legalább látszatával rendelkező állampolgári helyzetüket egy olyan magyar uralommal felcserélni, amely a diktatúra folytán még azokat a jogokat is elvenné tőlük, melyekkel formailag ma rendelkeznek. Tény, hogy a kisebbségek mindannyian autonómiára törekszenek. Elképzelhetetlen egy olyan diktatúra, amely az államalkotó magyarságtól az autonómia jogait megtagadná ugyanakkor, amikor ezeket az autonómikus jogokat a kisebbségeknek megadná. Feltéve, de meg nem engedve, hogy egy diktatórikus berendezkedésnek módjában lenne a kisebbségek számára az autonómikus élet előnyeit 19