Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 3. szám - Hogyan kellett volna rendezni a gazdaadósságokat? 2. [r.]

X Hogyan kellett volna rendezni a gazdaadós^ágokat ? ii. Eddigi fejtegetéseink arra a következtetésre vezettek, hogy az egészséges mezőgazdasági hitelviszonyok helyreállításának előfeltétele: likvidálni mindazokat a rendelkezéseket — közöttük természetesen az új, 10.000/935. M. E. sz. rendelet intézkedéseit is —, amelyeket eddig a Gömbös-kormány ezen a területen foganatosított. Hogy a két év óta folytatott hivatalos gazdavédelmi politika legfőbb akadálya annak, hogy a mágyar nemzet mai szomorú szegénységéből a jólét és a fejlődés útjára léphessen, arra szemléltető képet nyújt a rendelettel kapcsolatos törvényjavaslat parlamenti tárgyalása. Még a kormány oldalán álló képviselők sem hallgatták el, hogy a gazdarendelet csupán a védettnek nyilvánított gazdákon segít, akik az önálló birtokosoknak csak egy töredékét (kereken hat százalékát) képezik. A mezőgazdaság hivatalos érdekképviseleteinek vezetői azt kívánták, hogy a védettségből eddig kimaradt gazdaadósok kérhessék védetté nyilvánításukat. Az ipar, a kereskedelem és a munkásság képviselői kifogásolták az állampénzügy súlyos megterhelését, a takarékbetéti kamat csorbítását és hogy a munkásbiztosítás tartaléktőkéit gazdavédelmi kötvények elhelyezésére igénybeveszik. A kifogásokkal szemben a pénzügyminiszter nem tudta megvédeni álláspontját. Különösen nehéz lett volna ez, amikor gróf Bethlen István már nemcsak súlyos bírálatot mondott a javaslatról, hanem az ellenzéki oldalról pozitív ellen javaslatot is a törvényhozás elé terjesztett. De ugyancsak mély benyomást gyakorolt a közvéleményre Eckhardt Tibor felszólalása, Eckhardt Tibor bírálata Eckhardt a kisgazdapárt részéről tiszteletreméltó tárgyilagossággal azt fejtegette, hogy tulajdonképpen általános adósságrendezésre volna szükség, mert nemcsak a földvagyon, hanem például a házbirtok is nagy értékcsökkenést szenvedett, míg adósságterhe változatlan maradt. Kifogásolta, hogy az állam kielégíti a hitelezők követelésének egy hányadát a kétszázszoros kataszteri terhelésig, holott nyilvánvaló, hogy ezek a követelések már a nyolcvanszoros kataszteri határnál is teljesen elvesztették bonitásukat. Rámutatott arra, hogy a záloglevéltartozások körül kirívó igazságtalanságok történnek, kötvénycsempészés révén a plutokrácia nagy haszonhoz jutott, viszont csak befolyásos birtokosok szabadulhattak meg kötvénytartozásaiktól. Kiemelte a nemzeti tőkeképzés fontosságát és azt a káros hatást, amelyet a kamattételeknek legutolsó lineáris leszállítása okozott. A betéti és kihelyezési kamatláb különbségét csökkenteni kell., míg a kamattételek lineáris csökkenése éppen azt jelenti, hogy a tőkeképződést holtsúlyként terhelő kamatmarge százalékosan súlyosbodik. Bethlen István javaslata Bethlen a parlamenti vita elején szólalt föl és már a többi jelentősebb felszólalást megelőzően olyan átfogó bírálatot gyakorolt a gazdarendeletröl, hogy ennek a bírálatnak egyes szempontjaira a későbbi szónokok részéről is ismétlődő visszhang támadt, mert Bethlen bírálata összegezte mindazokat az aggodalmakat, amelyek különböző felfogások szerint megvilágították a kormányrendelet végzetes következményeit. Bethlen István beszédének igazi jelentőségét viszont abban a pozitív ellenjavaslatban kell keresnünk, amelyben bírálatának konzekvenciáit is levonta. Ennek az ellenjavaslatnak az ismertetésével közel jutunk a fejtegetéscink célját képező kérdés megoldásához: hogyan kellett volna rendezni a gazdaadósságokat? Bethlen tervének lényege az, hogy a mezőgazdaság mai szomorú helyzetében nem lehet végleges adósságrendezést megvalósítani, hanem minden gazdaadós számára egyenlően 21/Wo kamatot kell megállapítani, még pedig az állampénzügy és a tőkegyűjtés megterhelése nélkül. Ezt pedig úgy lehet elérni, hogy azok a termelési és gazdasági ágak, amelyeknek rentabilitása kétségtelenül magasabb, mint a mezőgazdaságé (az ipar és kereskedelem), magasabb kamatot fizetnének. Meg kell állapítanunk, hogy ez az ellenjavaslat a nagy nemzeti érdekek szempontjainak sokszorta inkább e'eget tesz, mint a kormányrendelet. Előnyei pontokba foglalva a következők: 1. Minden gazda számára elviselhető kamatot állapít meg. 2. Mentesíti az állampénzügyet, tehát fölszabadítja az állam szociális és kulturális alkotóképességét. 3. Mentesíti a takarékbetéteket és a folyószámlákat, tehát előmozdítja a nemzeti tőkeképzést. 4. Egyszerűen végrehajtható, míg a kormányrendelet elképesztően bonyolult és bürokratikus eljárásokkal terheli az érdekelteket és a hatóságokat. Végleges vagy ideiglenes rendezés? Csak politikai szempontból érthető meg tökéletesen az a riadalom, amit kormánykörökben Bethlen István nagyvonalú javaslata okozott. A kormányzati tehetetlenség és köncepcióhiány teljes bevallását jelentette volna, há elismerik, hogy Bethlen István az ellenzéki oldalról is többet és jobbat tud nyújtani, mint a kormány, amelynek rendelkezésére áll a minisztériumok szakszemélyzete és a hivatalos adatgyűjtés eszköze. Politikai okokból lesújtó lett volna bevallani, fiogy a nemzet érdekeinek többet használ a Bethlen-féle terv, ezért kétségbeesetten azt igyekeztek bizonygatni, hogy Bethlen tervét nem lehet megvalósítani. A kormány rendelkezésére álló sajtó rendkívüli erőfeszítéseket tett ennek a reménytelen föladatnak a szolgálatában. Még az a komolytalan állítás ' is elhangzott, hogy a védett gazdaadósok családtagjaikkal együtt egymillió lelket számlálnak, amivel szemben áll a hiteles statisztika összesen 77.900 védett gazdaságról és általában tudjuk, hogy a gazdaságok számánál még sokkal (közel 40%-kal) hevesebb a birtokosok száma. Igyekeztek kimutatni, hogy Bethlen terve tulajdonképpen moratórium, holott a valóság < az. hogy a kormány által véglegesnek nevezett adósságrendezés nyomán a Pénzintézeti Központ kénytelen körlevéllel óvni a bankokat a gazdaadósságok elleni behajtási eljárástól, ami egyrészt megmutatja, mennyire elégtelen és bizonytalan a kormány által nyújtott segítség, másrészt pedig gyakorlatilag nyilván tényleg moratóriumot jelent. A különbség abban vau, hogy a kormány egy terhes, igazságtalan és elégtelen szabályozást véglegesnek hirdet s hogy ezt legalább átmenetileg elviselhetővé tegye, ezért törvényben lefekte'ett alap nélkül — tehát a pártpolitikának hozzáférhetően — akadályozza meg a PK útján az árveréseket. Ezzel szemben Bethlen István szerint a mezőgazdaság mai súlyos helyzetében nem lehet végleges adósságrendezést csinálni, hanem minden gazdaadós számára elviselhető provizóriumot kell teremteni. Természetes, hogy a végleges adósságrendezés volna a legkívánatosabb megoldás. De az is nyilvánvaló, hogy ma számolnunk kell mezőgazdaságunknak leromlott konkrét helyze33