Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 3. szám - Kormányzati felelősség és cselekvőképesség

SZABAD SZÓSZÉK (NOVEMBER - DECEM BER) (Deák /• cic/ic halálátíak) 1936. január 29-én lesz a GO-ik évfordulója. Zala vármegye, a nagy alkotmány védő szűkebb hazája, máris megmozdult ennek a jelentős napnak a közeledtére. Nagykanizsa város független polgárai elhatározták, hogy a tavasszal országos ünnepség koszorújával övezik a nagy évfordulót. Résztvesz az ünnepen Deák Ferenc szülőfaluja. Kehida, valamint Söjtör község is. ahol gyermekéveit töltötte a haza bölcse. Talán nem lesz szerénytelenség annak megállapítása, hogy a Deáíl? Ferenc Társaság megalakulása és zászlóbontása, valamint működésének eddig elért eredni'nyei nagy erővel fordították az ország érdeklődését Deák" Ferenc történeti alakja és alkotmányvédő szereltének korszalkos jelentősége felé. Már is mutatkoznak egy Deák-ktdftisz kialakulásának körvonalai. Ez mindenesetre örvendetesen nagy eredmény. A nemzet, amely nagy embereit nem értékeli, (itt igen sokat tanulhatnánk Franciaországtól!) Önmagát sem becsüli meg és ha Deák Ferenc, aki eddig jóformán csak az iskolakönyvekben élt. most kilép a magyar élet forró jelenébe, éppen az alkotmányhü magyar fiatalság lélekből fakadó hívása által, ez annyit jelent, hogy Deák Ferenc nagy történeti szükségesség, akinek eljövetele és az ezeréve- alkotmányban való újjászületése a nemzet számára bizonyára termékeny és maradandó hatású lesz. • (Titulescu szörnyű beszédére,) amelyben kijelentette, hogy csak akkor ismeri el az erdélyi magyar kisebbség állampolgári egyenlőségét, ha elfeledik a magyarok, hogy magyarok, — részünkről nem hangzott el érdemlege' válasz. Néhány kitűnő újságcikket és egy felsőházi tiltakozást leszámítva, amely inkább tiszteletreméltó magánszorgalomból készült, érdemleges viszonzásban nem részesült a román külügyminiszter minősítethletetlen kirohanása. Ez kétirányban is felettébb sajnálatos. A külföld felé, amely joggal csodálkoz-hatik, hogy Magyarországon az efféléket egyszerűen tudomásul veszik, anélkül, hogy kellő méltósággal és önérzettel visszautasítanák. De még sajnálatosabb a mulasztás megbántott erdélyi véreink felé, akik joggal elvárhatnák, hogy ilyen durva és kíméletlen támadásokkal szemben az anyaország részéről legalább erkölcsi védelemben részesüljenek. • (Azok a bírói Ítéletek.) amelyek most fogházbüntetéssel sújtják a megpeticionált lengyeltóti választás egyes tisztségviselőit, megdöbbentő erővel tárják fel a NEP .,sikereinek" módszereit és eszközeit, daloltak feltámasztásával, az ellenzéki szavazatoknak a kormánypárti jelölt listájára való átírásával lehet ugyan győzelmet aratni, de hogy az ilyen győzelemnek milyen értéke van. azt megmondják a magyar független bíróság ítéletmondásai. Szomorú korkép és annál fájdalmasabb, mert még jobban elmélyíti azt az árnyékot, amely a nemzet életének amúgyis nehéz megpróbáltatásain fekszik. II (A diktatúra megnyilatkozási formái) különbözők. Van olyan parancsuralom, amely halálbüntetéssel sújtja a szabadvéleménynyilvánítást és a kritikát. Nemcsak azt, amit nyilvánosan kimondanak, talán méginkább azt, amit csak gondolnak és elhallgatnak. Ezt valahogy veszélyesebbnek tartja. Talán igaza is van, mert a szónak nincsen olyan robbanóereje, mint a lefojtott gondolatnak. Az a közvélemény, amely csak pincékben, álufiakon találhat megnyilatkozási formát, sokszor nagyobb történelemalakító erőnek bizonyult, mint a haditechnika minden félelmetes fegyvere. Ezt éppen maguknál tapasztalhatták azok a türelmetlen forradalmárok, akik most uralomra jutva, eltipornak minden szabadságot és emberi jogot, amely csak valamelyest is ellenkezik azokkal a szabadalmazott formulákkal, amelyekkel ők nagylelkűen megajándékozták boldogítandó embertársaikat. Van azután a diktatúrának egy másik formája is. Nem olyan brutális és kegyetlen, mint az, amelyikről az imént szólottunk, de a lelkeken époly meggyőződéssel tipor. Mindeneseire kulturáltabb és európaibb. Azonfelül célja is egészen más. Nem az osztályharc, hanem egy nemzetnek a szolgaságból és megalázottságból való felemelése. Arról aztán természetesen lehet, sőt kell is vitatkozni, hogy ezt a kétségkívül szép és magasztos célt éppen ezekkel az eszközökkel lehet-e a legbiztosabban és a leghatályosabban elérni, mert pld. a mi legszilárdabb meggyőződésünk az. hogy semmi sem lendíthet történeti pályáján magasabbra egy nemzetet, mint a közéletnek és a népi energiáknak olyan alkotmányos megszervezése, ahol a szabadság és a rend tökéletes harmóniában áll egymással. Anglia és Franciaország iskolapéldái ennek. Magyarországról most nem szólok. A mi helyzetünk egészen különleges. Nekünk van ezeréves alkotmányunk, hatalmas nemzeti 'hagyományaink, amelyek mögött élő erők működnek. Itt igazán nem volna szükség semmiféle más kísérletre, idegen példák utánzására — és mégis... Lépten-nyomon találkozunk olyan jelenségekkel, amelyek azt bizonyítják, hogy némely, a politikában tettekkel tényező uraknak szük és kényei metlen, — vagy talán nagyon is bő — az alkotmány, amely 10 évszázadon keresztül hordozta a füsrgetlen magyar államiságot. Ez az alkotmány jó volt Zrínyinek, Rákóczinak, Kossuth-nak, Széc-henyi-nek, Deák Ferencnek, sőt Ferenc József-nek, nekik azonban nem jó. Nekik valami más kell. Nem mondják, sőt tagadják, de csinál ják. Csinálják, készítik elő azt a valami mást. Mit jelent az, amikor azt mondják, bogy csak egy párt és egy vezér legyen Magyarországon? Hogy érezzék magukat az alkotmányhü és szabadságszerető magyarok akkor, amikor olyasmit hirdetnek nekik, bizonyos titkos szervezési alapszabályokban, hogy csak az a teljes értékű polgár Magyarországon, aki a gomblyukában viseli a Nep-jelvényt? Es a hatóságok fejeinek a pártszervezetekbe való bevonása, a városi és járási tanácsok útján és a párturalom kiterjesztése a társadalom összes rétegeire, a női szervezetektől a szavalókórusokon át egészen a mesedélutánokig, az ártatlan gyermeki lélekig? Már ezt is át akarják itatni a politika mérgével? Mit tartsunk minderről? Mi lehet ez? Alkotmányos23