Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 3. szám - Délvidéki magyar lélek

X Délvidéki mayycn íéhk A közelmúltban Temesvárra, a Bánság fővárosába sereglettek a romániai magyarság vezetői, hogy a bánsági tagozat élére az elhunyt báró Ambrózy Andor helyére új elnököt válasszanak. A romániai magyarság ebből az alkalomból nagygyűlést tartolt Temesvárott. A kisebbségi magyar lapok oldalakon keresztül ezzel a jelentős magyar üggyel foglalkoztak és terjedelmesen regisztrálták az eseményeket. Nyilatkozatok hangzottak el magyarpárti vezérek szájából s programmot adtak; a vezércikkek nyilt, őszinte irányt mutattak az elszakított magyarságnak. Minderről a magyarországi lapok egy-egy tízsoros fúr le kii zlésével számoltak be, pedig nem közömbös ezeket a megnyilvánulásokat figyelemmel kísérni, mert azok a legpontosabban mutatják azt az utat, amelyen a kisebbségi sorsba került magyarság a trianoni békeszerződés tizenötödik esztendejében jár. * Megállapítható, hogy a tarka népességű Bánságban a magvar a svábbal, románnal és szerbbel egy fedél alatt él s az új helyzetben sem társadalmilag, sem politikailag nem élhet külön életet Ám az új uton kiegyensúlyozottan céltudatos, józan fejjel és megtisztult szemlélettel.kell mennie és megy is, amely mentes minden illúziótól, melynek láthatárát már nem burkolja rózsaszínű ködfátyol. Ez nem elcsüggedt lemondás, hanem — harc, amelylyel a szellemiségét megóvni igyekszik. Nem ringatózik már a távoli remények hintalován, a jelenét éli, —• a maga önálló jelenét, amely főként az önmagával és a körülményekkel történő kiegyezésből áll és igyekszik sokszor önmegtagadás árán kompromisszumokat kötni, csakhogy nyelvi és népi elveit minél jobban és minél kedvezőbb körülmények között tarthassa meg és menthesse át a jövőbe. A bánsági magyarság erői az utóbbi néhány évben jelentősen megcsökkentek. A nagy arányszámban ottélő svábsáq magyar érzelme az utolsó időkig kétségtelen volt. Élt e két nemzet között egy sorsközösségből eredő testvéri érzés, melyet a közös szülőföld szeretele és a sváboknak a háború előtti Magyarországban való szabad és a magyarokkal egyenrangú állampolgárként való tekintése és egyenlő érvényesülési lehetősége mégcsak egyre fokozott. Ám azóta felnőtt az áj generáció, amely már nem tanulja meg a magyar nyelvet; amely Németországból hozott formák szerint szervezkedik külön önálló tömeggé s a románság részéről aránylag enyhébb elbánásban részesül s amely a hitleri eszméktől áthatva egy nagyszebeni gyűlésen nyíltan ki is mondta, hogy nem érez közösséget Románia kisebbségeivel, mert a határokon felülálló nagy német egységhez tartozónak érzi magát. Ez az új generáció, már nem fogadja el apáik szerintük szentimentális érzelmi momentumait, amelyek a bánsági sváb népet Magyarországhoz kötötték. Nyersen, öntelten és mindentől elzárkózva éli a maga nemzeti eszméit, törtet célja felé és félannyira sem olyan lojális állampolgára "Romániának, mint a védtelenségében megcsöndesedő magyar. De nincs is rá szüksége, mert érzi erejét, amelyet a Német-birodalombol kap. A bánsági svábság ifjúsági szervezeteit Németország számontartja, segélyezi és tagjainak mm kell élethalálharcot vívni az életben való elhelyezkedésért, hiszen a sváb ifjút a Birodalom helyezi el. Ez a magyarázata annak, hogy a Bánságban testvérként élő két nemzet útja szétvált és ezzel a kisebbségi sorsában magára maradt magyarság ereje is lényegesen csökkent. A bánsági magyarság vezetői számtalanszor kísérelték meg a svábság és magyarság között az egységet visszaállítani. A három éve elhunyt elnök, báró Ambrózy Andor a bánsági Magyar Párt egyik legfontosabb feladatául tűzte ki az együttműködés újbóli megteremtését. Most, az új elnökválasztás alkalmából újra felvetődött a kívánság, amint annak a Párt félhivatalos lapja, a temesvári Béli Hirlap is tanújelét adja. A lap első oldalán négy hasábon végig nagy betűkkel a következő cím áll: A magyarság szózata a románsághoz és a nemzetkisebbségekhez az együttműködésre! „Az országos elnök — írja a lap — az ország szine előtt messze hallható szóval testvéri összefogásra, megértő együttműködésre szólítja fel a magyarság egyeteme nevében a sorsközösségben élő kisebbségi testvérnépeket és ugyanakkor kmyujtja jobbját, a megértés és kölcsönös megbecsülés baráti kézszorításra a román nemzet felé." Mennyi vívódás, milyen határtalan önuralommal parancsolt lelki erőfeszítés olvasható ki ebből a néhány sorból... Az összeszorított fogak, a félve lesett boldogulás, a remegve félt megélhetési vágy, amelyért a saját szülőföldjén kell remegnie a kisebbségi magyarnak. Kész minden lehetőséget igénybevenni, minden kompromisszumot megkötni, minden igényét megtagadni, csakhogy jelenét és jövőjét megmentse. Ilyen hangokat a románság részéről Nagymagyarországon sohasem hallottunk. „A magyarság jósorsa, jósorsa a románságnak is, a románság balsorsa pedig bennünket is sujt a többi nemzetkisebbségekkel együtt," — írja tovább a vezércikk. Szép szóval, barátságos jóindulattal, megható közeledéssel beszél ez a „fiajdan büszke magyar" ebben a vezércikkben és várja a megértést majdnem sóvárgó vágyódással. „A mi érzelmeinket, a mi érdekeinket nem határolják el a meg nem értés várfalai és bástyái. Nem vagyunk meghódítandó vár, hanem egy sors rendelését elfogadott nemzet, amelytől a kisebbségi swsa nem rabolta el a lelki értékeit és ezeket felajánlja a nemzettöbbségségi és nemzetkisebbségi testvéreinek egyaránt, mindnyájunk boldogidásának szolgálatára." Le kellett írni ezeket a mondatokat, mert a legszomorúbb, a legfájdalmasabb képe a kisebbségi sorsban élő magyarnak. Felelet ez kérdésekre, válasz törekvésekre, amelyeknek napirendről való törlése, nemzeti önérzetünk feladását és az ezeréves jogainkról való lemondását jelentené. De egyben fokozott figyelmet érdemlő problémát vet fel. Az érdekek problémáját. Érdekünk, hogy a magyar kisebbség helyzete a megszállt területeken elviselhető legyen. És érdekünk a revíziós propaganda is, amely az ezeréves Magyarország gondolatát őrzi szent 17