Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 3. szám - Alkotmányosság és jogfejlődés (A válságjogtól a jog válságáig)

összeütközésben van az évezredes magyar alkotmány vezérelveivel. A magyar lélek, melynek természete az alkotmányosság, érzékenyen rezonál az új idők harsonájára, de nem elég, ha az engedelmességnek csak a törvénytisztelet dogmatikus és formai ereje a rugója, hanem azt a józan megfontolást is mérlegelnie kell: az a nemzet, mely saját alkotmányának és jogrendjének alapelveit nem tartja tiszteletben, gyenge fegyverekkel fiarcol egyenrangúságáért. Újlaki László dr. A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása Irta: dr. Ecsedi István (Debrecen, A Déri_Muzeum néprajzi osztályának kiadványa, 256. 1. 133 képpel) A múzeum néprajzi tanulmányairól ismert igazgatója nagyterjedelmü könyvben adja közzé mindazt, amit e tárgyban a debreceni és tiszántúli népre nézve fontosnak tart. Válaszul szánja arra a sok cikkre, amely az utóbbi időben a szaksajtóban és a napilapokban megjelent s melyek végül odavezettek — szerinte — hogy az egész közvéleményben gyökeret vert az a meggyőződés, hogy az új magyar konyha nem jó s a falu asszonya nem tud főzni. Ecsedi István dr. müve évtizedes megismerések, vérré vált észleletek gazdag tárháza. Gyűjtés, nem elemzés. Igen érdemes, mindenre kiterjedő leíró munka, amely abban a módszerben, amellyel a tárgykört feldolgozza, teljesnek mondható. És ebben a teljességében úttörő is, mert a számos cikk és tanulmány mellett, nagyobbszabású monográfia ezzel a kérdéssel még nem foglalkozott. Tizenöt fejezetre oszlik könyve. Főbb fejezetei: Nyerskoszt a magyar népnél; leves-étel, mint a magyar nép főtápiáléka: a hús, mint a tiszántúli magyar tápláléka; a magyar ember nem főzelékevő; tészták, csemegék; utas ember étele; magyar nép itala: tűzrevalója; a magyar nép evőeszközei. Mindezen kérdésekről szélesen, nemcsak a jelen viszonyokkal, hanem a \ árosi jegyzőkönyvekből idézve, a múltba visszatekintőén is foglalkozik. Bő felsorolását és ismertetését nyújtja az ételeknek, italoknak, de még értékesebbnek kell tartanunk a munka azon fejezeteit, ahol a nép művészi vonzalmát mutatja, rajzbeli és szobrászi készségét, a tésztanemüeken, mézesbábokon. Gazdag gyűjteményét látjuk mindazon eszközöknek is, amelyeket a nép konyhájában felhasznál: az ősi leves-csiga csinálok gyűjteményétől, hússütőktől végig, minden eszközön, megint a nép művészi produktumáig, a híres debreceni mázas tányérokig. Általában erős néprajzi kíváncsisággal hatol a szerző tárgyába: a háztartás instrumentális részével minden témakörnél bőven foglalkozik. A képanyag legnagyobb része is ennek szolgálatában áll. Ecsedi azon a véleményen van, hogy a falusi asszony főzéstudása ellen kifogás nem emelhető. Inkább három más okra vezeti vissza az élelmezésnek kétségkívül leromlott nívóját. Az első, hogy a nép letért az önellátásról. Azelőtt mindenki ragaszkodott a búzához és zsírhoz; most, hogy áttért a pénzgazdálkodásra, eladja jószágát, de a pénz is kifolyik kezei közül. A másodiknak a munkapolitika átalakulását tekinti. A mezőgazdaságban, de az ipar és kereskedelemben is a háború előtt a napszámos, az alkalmazott ú. n. bentkosztos volt, azaz gazdája kosztján élt. A bőséges és családias állapotot megint a pénzgazdálkodásra való áttérés szüntette meg. A harmadik ok már inkább a társadalompolitika napi problémái közé tartozik: a javak aránytalan eloszlása. Kevés a kereset, a nép nem tud vásárolni, s a búzafelesleget inkább eozináltatják takarmánycélra, mintsem olcsóbb áron bocsássák az Ínségesek rendelkezésére. E megállapításokkal nagyrészt egyetérthetünk, ám ez még nem jelenti a kérdés megoldását, mert hisz az egyik sem érinti a szerző által is vitatott, és lapunk által már ismertetett álláspontunkat, hogy a falu főzési készsége megromlott. Ezt a szerzővel ellentétes álláspontunkat támogatják a legújabb megállapítások is. Szerző — mint mondottuk — leíró módszert választott tárgya feldolgozásában, a sokkal célravezetőbb s konkrétabb szociográfiai módszer helyett, amely adatgvüjtései során még eddig mindenkor cáfolta a szerző által álíítottakat. A könyv reprezentatív észlelései és a szociográfia tömegészlelései közti eltérésben pedig inkább a tömegészlelésnek kell, hogy igazat adjunk. Ez vezeti a szerzőt ellentmondó megállapításokra is helyenként: a mű bevezetésében pl. Herczeg Ferenccel vitázik, ki az asszonyok főzéstudását a Faluszövetség közgyűlésén kétségbevonta. Ám a befejezésben a szerző is megállapítja, hogy „a magvar nép élelmezése a világháború kitörése óta folyton rosszabbodik ... Azt a jóízű, egészséges kenyeret, amit a háború előtt ettünk, ma már nem találjuk, mert népünk nem süti olyan gonddal, mint anyáink. Mi a segítség? Népünket az elemi iskolában nemcsak elméleti, hanem gyakorlati dolgokra, elsősorban főzésre kell tanítani. Tanítani kell oisősorban a lányokat, hogy jó gazdasszonyok legyenek." Sőt, a szerző még továbbmegy, amikor javasolja: „a fiúkat is meg kell tanítani főzni. Amit az iskola megkezdett, folytassák a leány- és legényegyletek. Tanítsák meg, hogy lehet takarékosan és mégis egészségesen főzni..." Ám itt-ott felbukkanó ellentmondásai dacára sem tekintjük kisebbnek a munka tárgyi értékét. A nagy tájrajzi kép oly bőséggel nyújtja az anyagot, hogy a szerző széles alapjait rakta le a további, most már szociográfiai kutatásnak, és az új — remélhetőleg csak átmeneti — határszél belterjes folklorisztikájának. (R. I. dr.) A gyermek, szociális helyzetéről és főbb viszonylatairól Budapesten: A gyermek száma: 1870-ben'71.113; 1880-ban 95.582; 1890-Ben" 127.976: 1900-ban 187.900; 1910-ben 204.616; 192'i-ban 190.972. A legutolsó számláláskor (1930-ban): 156.131. Ebből Budán: 37.465, Pesten: 118.666. Százalékban Budán a gyermekek száma a lakosságnak 16.4n/o-a, Pesten 15.3n/o. Ha a főbérlők foglakozásai szerint csoportosítva tekintjük végig a lakásokat, akkor, aszerint, — hogy hány lakásban van gyermek s hányban nincs, a következő adatok felelnek: Munkásiakások száma 80.149. Gyermekkel 47.805, anélkül 32.344. Közszolgálati altisztek lakásainak száma 13.926. Gyermekkel 9798, anélkül 4128. Iparosok lakásainak szama 13.948. Gyermekkel 8769. anélkül 5179. Kereskedők lakásainak száma 9653. Gyermekkel 5872, anélkül 3781. Magántisztviselők lakásainak száma 27.583. Gyermekké' 14.724, anélkül 12.859. Köztisztviselők lakásainak száma 20.283. Gyermekkel 10.395, anélkül 9888. Szabadfoglalkozásúak lakásainak száma 8' 12. Gyermekkel 3830, anélkül 4182. Nyugdijasok, vagyonukból élők lakásainak száma 26.851. Gyermekkel 14.023, anélkül 12.828. Kereskedelmi alkalmazottak lakásainak száma 10.332. Gyermekkei 6304, anélkül 4028. Piaci és utcai árusok lakásainak száma 3320. Gyermekkel 1890, anélkül 1430. Egyéb és ismeretlen foglalkozásúak lakásainak száma 25.441. Gyermekkel 11.110, anélkül 14.331. 1933. évben törvényes újszülött: 12.181, törvénytelen 3021. Ugyanez évben gyermekhalálozások száma: 2832. Gyeimekbetegek a budapesti kórházakban: fiú 22.545, leány 20.631. A rendőri gyermekbíróság előtt elfordult ügyek száma: 6634. Tanulók száma az egyes iskolatípusokban: kisdedóvó: 12.289; népoktatás (elemi, gazd. házt. ism. és gyógyped. isk., polgári, iparos és keresk. tanonc): 79.709; közép'oktatás (gimnázium, reál, felsőbb leányiskola): 11.543. Tanoncok a budapesti gyáriparban: 4098. Ebből órabéres: 1977. hetibéres: 1,548, akkordmunkás: 286. bér nélkül: 287. Legtöbben alkalmazást találnak a gépiparban:- 21 38, legkevesebben a vegyészeti iparban: 5. (Dr. lllyefalvi I. Lajos: A gyermek Budapesten.) 16